gyermek blogja

Egy öreg arcán a szép ideg
elesik, puhán szétpereg
a testre le.
A testre le nő
az anyabőr vékonyságának
egy részlete,
majd
meggyűl és kizuhan alatta
a vértömeg szerelmes althangja
és egy tavaszi est fele.
Mert fertőzve és mosakodva
mint öngyilkos az elzárt kútba,
olyan egyszerre festenek
örökre és mulandóra
egyetlen öreg arcon
az elcsókolt pigmentek.

Vér és méreg zavaros kémiája,
egyetlen életünk bolond tragédiája
rózsa és rohadt gaz elmúló szerelme
sikolt még utánunk
megkínzott múltunknak jövője.
Senki nem érti, borús szavaimat,
röhögnek, röhögnek, kik egykor csodáltak.
Eretnek s hitetlen, mint Jézusnak keresztje:
vak hívő lettem
a semmibe feszítve.

Borús leányka voltam,
nyurga, templomtalan és csönd.
S szerelmes a cigányfiúkba,
bőrszövetük éhes színtanába
mocskolt ütésfoltjaik között
képzeltem az első csókokat,
de aznap épp hozzám ütött.
Nem sírtam, nem reszkettem bele
csak hallgatóztam szuszogását
szuszogtam én is vele
s idegen kerestem a szerelmet
két beesett szemhúsa mögött,
míg vérem kilenc éve
orromból
lassuló hintavégekre csöpögött.

Átúsz téged
a dunakanyarba
minden fésületlen tincs
zavarának rajza,
s hullámot int
a tarkód alatt
a keresztelésedből visszamaradt
szenteltvíz csapódása.

Belefullunk cigányágyba,
édes orcák, tíz kölyök.
Dohányfüstből nőtt
csóré köldökök
mind.
Hajkócukban
az anyaméh muszáj-ja
ahogyan kilök
s az utcák szelébe zárja
az örökké éheznit.
Apró gyomrotok feldörög
de apátokon a szájvonal elissza.
A szemetek még buta és tiszta,
engem néz, engem
oda és vissza
,hogy
meg kell-e majd ölnötök?