gyermek blogja

Szivaros a fél szemünk
felnőtt rá sok füst és lámpa.
a városon, az égen ruhánk csüng
de egy testnek sincs feltámadása?

én nem akarok igy meghalni
vasalt ruhákban, jól nevelve.
Túl könnyű ez igy éhezni fogunk
éhezni fogsz éhezni kellene

Két szememmel félig hogyha látok.
De nincsenek szemek. Csak ritka óceánok
eltúlzott kékségén a helyettes halál
bepótolja, ahogy Krisztus vizen jár.

És ennyi a szem,
bérelt máglya.
Egy beismert Isten
képforrása.

betakarlak és kitakarlak
mint nagyanyám a lázamat.
megizzadtam belőled
mint tyúk vére a tálakat
 
tegezlek és magázlak
mint vénember a születését.
elejtlek és szorítlak
mint kisgyermek az apró kését
 
megcsókollak és megköplek
mint Krisztus arcát az angyalok.
felszabadítlak és felkötlek
mert hasonlataid vagyok

Ülj egy sírral szembe,
kicsit mosolyogj,
telten, mint a nincsen
és a van közti dolgok.
És ne keresd a mennyet
se a poklokot:
Isten helye rendszertelen
mint a sírsorok.
Ami kereshető
a gyermekotthonok,
vannak nagy szegények
és kisebb boldogok.
Ők már majdnem az Isten.
A testük durva kenyérfalat,
ha meghalnak
a nevük, hogyanishivhattalak?
Ők lehet a menny, vagy pokol
apa nélkül, pofon nélkül,
két jó testvér a sarokban
mindkettő alatt üres ég ül.
És örökbe vesszük mi
a haldoklás jogrendszerei.
De ez mind tévedés,
Van és nincsen.
Ülj le!
Ülj le te is Isten
kicsit mosolyogj,
nyersen, mint egy sír
amit minden elhagyott.

A vér az csak van
vetkőzd le gyorsan!,
hogy elláthassam benne
haldoklásaid.
Én csak neked maradtam
mint vegycsík
a Napban,
rendetlen imádom
csúf arányaid.
És becézlek abban
az elfojtott talajban
melybe elesel, lépsz
és feltámadhatol.
Akárhogy nézem
ahogy vetkőzöl,
nincs élőbb annál
ahogy minden haldokol.