gyermek blogja

Ketten léteztük át

december fordult éj-szagát,

látatlan könnycsatornánk

hegyláncméter gát,

mégis

a táv torzuló műtermén

könnyem ekkor Te szemedben állt.

Várt?

Ujjpercek betűvetett táncán

feszültünk

majd bénultunk egymásba

angyalszárnyt,

szivárványhártyánkba tévedt

majd boldog vakká révedt 

festékzsoltár templomambónkat

hiába hazudták elcsökő idegrések.

Mert örökkön nincs,

csak szívmagányló 

métely étkezések.

Szeretlek! Ennyi a Vers, a leggyönyörűbb.

Egy rövid szó záródásában végtelenedő líra.

Csak ez a Vers, csak ez!

a többi csak ilyen okoskodó, üres hümmögés.

Az is, hogy nagyon félek.