gyermek blogja
SzerelemSzerelmesek
Kikaplak a Semmiből,
ebből a legbiztosabb tájból.
Kikeresem szemedből
, hogy létezel és fáj. Hol?
Meggyógyítom szívedet
mert huszonéved átfoly
elakadva a véreket
és megszületünk. Bárhol.
Csak ketten
Látom és látom
ahogyan a szemed itthagyott.
Elárvulsz buszbüdösben.
Nincsen az illatod.
Mint cigifüstök felett
a túltiszta légburok
kilyukad, ha könnyezne.
De én már nem tudok.
Csendben és pucéran
ahogyan a fellegek,
tereink közt az áram
a szép semmiben szétremeg.
Leesnek a könnyek
mint kis elhasznált angyalok,
nem lesz tér, sem útvonal
és sehová sem megyünk,
csak ketten és gyalog.
Ilyenkor
Kezeink szépen és részegen
mint rengések tűnt földrészeken
feledkeznek szorosabbra.
Szeretlek,
aprócska születésünkig visszabontva.
De van, hogy ami ketten vagyunk
nincsen:
ilyenkor szokott létezni az Isten.
A hiányzó
Ha most csókolnálak...
csak nagyokat nyelek
mint embervért
vén kórházméterek.
A szerelem
kellemes gyilkos,
de listázó.
A névsor: mi, Ketten.
Te hiányzó.
+17
Langyos a szél, langy a Halál
és belém nyúl durván
tavaszodni.
Szétsimul a szőrök haván
sok ingernyaláb
combközeinkből nyeldes
átolvadni.
Kezem gyengül
a tested zaján,
kifut erezeted bénulása
az általrezgő szoprán szobán
a visszahangzó nyílásomba.
Lassan elnyög Minket
a bomló zene
alhasunknak hullámain,
ölelkezve zuhanunk le
egymás testének honvágyain.