gyermek blogja

Haza
gyermek•  2013. október 17. 14:46

a színe vörös

A tested mint egy bukott diktatúra 

 

ráerősödik a kifűtetlen Úrra,

 

aki bebetonzott háztömbök homályán

 

villanyégőkben jelent, mint sokadszor a máglyán.

 

 

 

a csukódó hűtőben csak belemondott hang van

 

"éhes vagyok anyu"elalszik. nincsen paplan.

 

csöpp szája csak ásít, mint egy nyíló csillag

 

kiskutyáról álmodik, aki melléhez fagy.

 

 

 

a lehullott havakban végtelen a sorrend.

 

dallamos és dallam, ahogyan vért öklend.

 

lekapcsolt imáján, még elnyújtózik karja

 

felszálló hópelyhek titkoltsága tartja.

 


 

valahol eltemetnek, valahol egy sáncba

 

az egyetlen kereszt itt az útak ágazása.

 

katolikus voltál, üres bőröd lep el

 

kifolyt nyáladban egy nemzet se süllyed el.

 


 

"apa többet nem eszik" a gyermek talán evett

 

"anya nem gyászol" csak ül egy csillag megett

 

"a csillag szine vörös" ha leköpnénk, lehullna

 

"Isten! ha van tested" mint egy bukott diktatúra.

 

gyermek•  2013. február 9. 12:01

Egy katona ismeretlenjéhez

Orrom tizenév vonala törve
belétört a Te lélegzésedbe...
mert a Kárpátcsepűs árnyakon
Alfölddé halmozódik a légiszony
s e két üreges arccsontunkon
egészedik az ezerkilométerek
hanyag domborrajza,
útszélek és otthagyottak
titkolt csendjein forradva.

gyermek•  2013. január 26. 16:42

Közös

A külhoni ágyakon
elalszik lassan a fájdalom,
puháján szétvállik nesztelen
négy végtag növése
bele a Másik négyvégtagok
téramputált melegségébe,
az érzékelések siketén át
és meztelen,
ahogyan eggyé kering
bennünk a közös Nincs,
mint pulzusmagas szerelem.

gyermek•  2013. január 9. 11:41

Disznóvágás

Hőmozgott késelés,
a hajakban szélfutás,
s a megfagyott vér ölén:
sikoly.
Disznóvér ájulás.
Bólint a hetvenév
sárguló bajszán hált
kendőkbe csavart név:
"asszony!",
s tovább gőzölgi a halált.

gyermek•  2012. október 12. 19:57

Gyerekkori barát

Tehencsordák bőgésén futtunk

a falu senkiföldrajzában.

Hámlott bőrünk voltunk, ketten

versnyi lelkünk testszagában.

Öt éves volt a szerelem,

teremtett pucéran szóltunk.

Szelíd dédák horgolt csontján

és imakönyveken tapodtunk.

Áramvesztett vályogfalak

porába bújtunk, úgy láttalak.

Táguló deszkarendek

műhelyében ácsok estek 

el. Két betört ablak.

Családmúlott szentJózsefek

kalapáltak korpacsendet,

egy sosemvolt békét.

Gyermek vagyunk. Háború nincs.

Kivont magából a térkép.

Kézen foglak, mint vérkép

a halált

te sosem volt gyerekkori barát, 

kivel a világot kerestük

de nem kaptuk.

Így homokból világot ástunk,

s a műhelyudvaron szétfútt homokház

mezitlábnyomok határvonalában

lett honunk,

örök itthon maradásunk.