gyermek blogja

Kicsi a világ magamat belátni.
A szív az mindig ülve marad állni.
Mint egy egyszerű tor, lassítva, visszajátszva
ráöntöm az arcom az Isten abroszára.

Eltelik most ez, és eltelni fog más is.
Egy sikolyt fényeztem minden fogmosásig.
és betanultam, hogy majd miként szólíthassam
ha kezet fog velem az egyedülmaradtam.

a tej anyádig meggyötör.

Szórakozd el a fájdalmakat.
Igazán csak az üres tányér laktat.
Az az árnyék a kanalakon
már majdnem leves.
Úgy szürcsöld a semmit
, hogy egy kevés lehess.

Borotváld a remegést az álladról le,
ha a másik ölelne, akkor te ne.
Fojtsd el a könnyeid
és add vásárra,
utald át a szíved
egy bankszámlára,
és végül, hogy végképp szegény lehess:
sose mutasd ki és nagyon szeress.

Lepereg a párnákon
A visszafröccsent anyatéj.
Miféle éhségeken
Támaszkodik most az éj?
Miféle szempillákon
kucorodik a meleg?
A párnákról az anyatéj
visszafröccsen, lepereg.

Mert éjjelenként pereg le
a sejtetés, mi elbukott.
Ami Isten volt valaha
csak a sötétségig juthatott.

anya, te egy gyilkos sem vagy,
de gyilkoltalan én ölellek,
amikor a kádban lefolyt
habokon át, átdöngetek.

(milyen szabadságot hordoz
ki egy halálból, kettőre oszt?)