gyermek blogja

Akad néha egy kis szeretet,
valami bűnözői kétségbeesés,
valami ittmaradva is elveszett
néphagyományni terhelés
, hogy köszönj fiam mindenkinek
mert emberek vagyunk itt mindnyájan.
Mindnyájan itt vagyunk, emberek
az Isten meg egyre csak máshol van.

Hányszor akartam hozzád érkezni

de csak bennlaktam a gyors távozásokban.

Nem is vagy. S mint ilyen  részleges gyámság

eladlak és eladsz sok bérelt titokban.

Olyan ember vagy te Isten

magamat kell szidnom

, hogy kezedről az ütést feltételezzem,

s én olyan ember vagyok

amilyen te Isten,

mindent ami visszaüt meg kell szeretnem.

Tehát vagyunk mint egy emberséges bűntény

melynek helyszínén a fájdalom nem elkiáltott.

Tagadd, hogy én tettem

és én tagadom, hogy te,

csak engedd ne ismerni ezt a világot.

Egyre nehezebb verset írni,

Úgy válnak el egymástól az évszakok,

Kihordták az erdők zaklatásaink.
Mint aki csak ritkán szeretkezik
de mindig bűntudattal,
viselte az esőt a világ odakint.
Teleragadt a tenyerem lyukakkal.
Már elfeledtem a tegnapi imát.
Baj van velem, mint falun az utakkal.
Baj van velünk. Kis szellő szájba vág.
Emberekké áztak a kutyák.