Az Erdőhöz

Apám kezének melege

még forratlan csontjaim vezette,

e fenyves atyák árnyredőin...

Hónapos szívem sok emléke.

Mit látok ma, fölriadva

nincsen csend mi meghallgatna,

kéreg orcák mélyén sebzve

első versem sír nevetve.

 Első versem Neked írtam,

 vén öledben, csendes pírban

írtam, s Te írtál velem

gyökérré tagadott történelem.

 Benned láttam csepp hazám

 sosem ismert Nagyapám,

"menj, menj emlékezz!"

de nincs hova!

csonkká lett a lélegzet temploma.