Gyereksarok

Bogyó és Babóca
(Liga alapítás)

Bogyó és Babóca
mesébe ragadva;
előttük szamóca,
leszedik matatva.

Meséből mesébe,
kezükben vándorbot...
Mit kapnak cserébe?
Mesélő reformot!

Bogyó és Babóca
mesébe ragadva;
mögöttük galóca...
Le vannak maradva!

Meséből mesébe
vándorló barátok,
egyikük zsebébe'
vásári bazárok;

Bogyó és Babóca
mendegél előre,
előttük a lóca,
kitéve mezőre...

Meséből mesébe
így ülnek le rája,
'ki ül le elébe,
tátva lesz a szája.

Bogyó és babóca
üldögél hiába,
szembe jön Kabóca,
belép e ligába.

Meséből mesébe
így kerül e hármas...
Vágjuk el felébe,
s elmegy a félhármas.

2017. december 6.

Vakond-kaland

(Dal a vakondkalandról)

Egy kis vakond a kertünkben

dombokat csinált,

ilyen csodát nálunk régen

senki sem pipált.

Szép a kertünk, de e jószág

halma rémítő,

szegény papám kis rózsáit

fordítja ki ő.

Hosszan nézte és a fejét

csóválta szegény,

gondolkodott, hogy elvinni

kéne egy edény.

Üveg tetőt furkálgatott,

tapasztalattal,

közben pedig szót váltott a

szorgos állattal:

/: Állj meg, te kis vakond,

hogy képzeled ezt?

Majd a papa keze

egy új jövőt fest.

Itt, a kertben bizony

nem maradsz te már,

mégy a szántóföldre,

időd itt lejár. :/

2017. december 3.

https://youtu.be/J8EhiWRjNr8

Pofazacskós koma

Hörcsög tömi a pofáját,
közben lesi a komáját...
Gazda-koma nem szereti,
lopásait nem feledi.

Mert a hörcsög gyűjtögető,
gazdáéból gyűjtöget ő!
Odújába behurcolja,
alszik, ébred, s beburkolja.

A szántóföld nem apátság,
így közöttük nincs barátság...
Gazda eszén nem járhat túl,
ásóért megy, odúba dúl.

Egy-két méter, s talál máris,
van ott búza egy fél zsák is!
Nem is csoda, ha a gazda
most a mérgét fogalmazza:

Te kis piszok pofazacskós,
a járatod de kanyargós!
Szapora vagy, az már biztos,
és e munka nagyon piszkos.

Be is megyek, abbahagyom,
lapra vetem e panaszom.
Hisz hörcsög csak azért kellett:
firkálhassak modell mellett.

2017. december 2.

Ürge, bürge – zűrbe tűnve

Gyűjtöget a fürge ürge,

vámolja a parasztot.

A paraszt meg - és a bürge -

majszolja a barackot.

Bár a bürge nem szereti,

elfogyasztja boldogan,

ha a szamár nem vezeti

legelőre pontosan.

Itt a vetés, búza érik,

integet a csűr felé,

de ürgének sosem mérik

nagy lapáttal űr elé.

Azért ürge, - tudom én jól -

mert az űrben lakik ő,

s minden egyes százalékról

nagy tudású könyvelő.

Elveszi a búzavámot,

űrbe hordja télire,

mert az ürge téli álmot

nem állíthat élire.

Ám a bürge, - ne feledjük -

gyapjáért becsülendő,

mégis, - vélem - ha etetjük,

megtelik az űrbendő.

Ezért aztán a búzáért

óriási hajsza lesz,

és a paraszt - ha nem másért -

érte mindent visszavesz.

Hozza vedrét csurig vízzel,

önti, önti, míg tele,

s lesz neki egy vizes kvízzel

nyakon csípett ügyfele.

Azután a lenti űrből

felhozza a jó magot,

és az ürge e nagy zűrből

okulhat egy jó nagyot.

De a bürge zűrbe tűnve

sem jó tempót ütemez,

mert e zűrös űrbe ülve,

a bográcsból tünedez'.

***

Mielőtt ez ürgemesét

elhinnétek szótlanul,

e költőnek józan eszét

vizsgáljátok sótlanul.

Mert az ürge sose vámol,

nem gyűjt magot télire,

csak az álma, amit tárol,

fagyos napok végire.

Így tehát az éhes bürge

álla szépen felkopna,

s ettől aztán eme ügyre

a bográcsban sem volna.

Más a bűnös a vám tájon,

a tolvaj itt a hörcsög!

Ő az aki mindenáron

csomó búzát beszörcsög!

De mit tegyen e kis költő,

ha csak így tud rímelni...

Csak így bírt egy hátultöltő

fűzfaverset mímelni!

2017. december 1.

Vakond-kaland

              Volt egyszer egy gazda, akinek gyönyörű kertje volt. Csodájára járt az egész falu, a gyerekek közül pedig az egyik, amikor elment hozzájuk, hogy a kislányával játsszon, kerekre nyílt szemmel azt mondta: „...mintha Hawaii-on lennénk!“

Hát ez a gazda elég sokat mérgelődött, veszekedett egy hívatlan vendéggel, aki minden reggelre dombokat épített a kertjébe.

              – Mit képzelsz te? Nem homokozó ez! Tessék máshol homokvárat építeni! – mondta zsémbesen, aztán hozzátette – A kislányom különben is sokkal szebbet épít. Te csak tanuló vagy hozzá képest.

Gondolkodott eleget, hogyan vethetne véget ennek a garázdálkodásnak, de mikor a kislánya megtudta a dolgot, azt mondta neki:

              – Apa! Az oviban azt tanultuk, hogy a vakond nagyon hasznos állat. Azért épít dombokat, mert járatokat fúr a föld alatt, hogy megfogja a kártevő bogarakat, amik a fák és egyéb növények gyökereit rágják. Így menti meg azok életét. A dombok pedig a járatokból kikapart sok-sok földből lesznek. Ha mégis meg akarsz szabadulni tőle, akkor hajnalban kell kifogni, amikor éppen dolgozik. Aztán ki kell vinni a szántóföldre és ott elengedni, hadd végezze ott a kártevőirtást.

Apukája nagyot nézett, hogy milyen okos az ő kislánya, megpuszilta és megköszönte neki a jó tanácsot, és megígérte, hogy úgy tesz, ahogy mondta.

Hajnalban aztán, ahogy kezdett világosodni, felkelt és kiosont a kertbe. Kezébe fogott egy kapát és lesbe állt egy helyen, ahol már előbb megpillantotta, hogy egy picit mozog a földkupac. Amikor aztán megint mozdult, egy kissé távolabb, nehogy megsebesítse a kis dolgos állatot, belecsapta a kapát a földbe, és hirtelen kirántotta. És láss csodát, ott hempergett a földön egy kis fekete gombóc. Gyorsan megfogta és egy előre elkészített befőttes üvegbe tette, aztán rátett egy lyukacsos tetőt. Azokon a lukakon keresztül levegőhöz jutott ez a szorgalmas jószág.

Mire végzett, éppen felkelt a kislánya, hiszen óvodába készült az anyukájával. A gazda gyorsan bekopogott az ablakon és bekiáltott:

              – Anikó! Gyere, mutatok valamit!

Mert így hívták a kislányát, aki a hívásra kíváncsian kiszaladt, és kikerekedett szemmel nézegette a kis állatot. Feltűnt neki, hogy valami nincs rendben, hát megkérdezte:

              – Apa! De hol van a szeme? – és csodálkozva várta a választ.

              – Azért vakond a neve, mert vak. Vagyis nincs szeme, mert ott lenn, a sötétben úgysem venné hasznát. Viszont nagyon kifinomult a szaglása, hallása és a tapintása. Ezekkel az érzékszervekkel tájékozódik odalenn. Látod ezt a picike foltocskát a feje két oldalán? Az a füle neki. Épp hogy észrevehető. Akarsz velem jönni, hogy meglásd, hova viszem?

              – Igeeen! – kiáltotta lelkesen Anikó, és néhány perc múlva már a szántóföldön álltak.

Apukája kinyitotta az üveget és óvatosan kiengedte belőle a kis fekete, selymes szőrű földmunkást. Az meg olyan hirtelen ásta be magát a földbe, hogy alig tudták követni a mozdulatait. Amikor eltűnt a föld alatt, a gazda ránézett a kislányára, és csak ennyit mondott:

              – Hát, ezzel megvolnánk. Tanultunk belőle mind a ketten, igaz?

              – Igaz!… – válaszolta kicsit izgatottan, kicsit bánatosan Anikó.

Mert – mit tagadjuk – egy kicsit szerette volna megtartani és játszani vele. De mivel okos kislány volt, és tudta, hogy akkor a vakond elpusztulna, nem szólt semmit. Bezzeg apukája nem maradt néma:

– Na, igyekezzünk haza, mert pár perc múlva indulni kell az oviba! – mondta, és gyorsan hazakocsikáztak, ahol anyukája már izgatottan várta.

Otthon aztán gyorsan összeszedte a dolgait, és elmentek az óvodába. Itt van köztetek?

2017. november 28.

https://youtu.be/YgxtNpdy11o