Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Sánta Varjú
stapi 2019. január 12. 20:57
Sánta Varjú
(A szeretet és hűség margójára)
Hol volt, hol nem volt, nem tudom, de valahol csak lehetett, mert meséltek róla. Nos, hát ezen a nemtudomhelyen volt egyszer egy varjúkölyök, aki folyton ugrándozott. Hiába károgta neki apja, anyja, hogy vagy repüljön, vagy járkáljon, de soha se ugráljon, mert az nem illik egy ilyen gyászruhás családhoz, ő csak ugrált, ugrabugrált.
Egyszer aztán úgy esett, hogy elesett, és eltörte a lábát. Hej, volt nagy riadalom, károgás, szárnycsattogtatás! A varjúkölyök vergődött, a varjúmama körül-körül rohangálta szófogadatlan gyermekét, a papája meg éktelen károgásba kezdett.
Ez a károgás aztán hatott, mert a hangjára megjelent egy állatvédő, aki – miután felmérte a helyzetet – felvette a jajgató kis jószágot, hazavitte, és az otthonában ápolgatta. Máskor is csinált már ilyet, így pár hét alatt meggyógyította, és szabadon engedte a kis varjúcsemetét. Azaz csak engedte volna, de az nem repült el, csak körözött a háza fölött, aztán újra leszállt – épp a jótevője vállára.
– Nana, kis jószágom, hát megízlett a fogság? Vagy a kórházi koszt olyan remek, hogy itt akarsz maradni? – kérdezte nevetve az állatvédő, és megsimogatta a kis állat buksiját. Az meg csak állt és tartotta, mintha repetát kérne simogatásból.
Miután a „doktor úr“ még néhány próbát tett röptetésből, hogy visszamenjen a családjához, – de a madár újból és újból visszaszállt hozzá – nekilátott, hogy készítsen egy kalitkát neki. De ennek a kalitkának nem készített csukható ajtót, csak egy nyílást, ahol szabadon járhatott ki és be. Úgy okoskodott, hogy hátha egyszer mégis meggondolja magát, és akkor szabadon elrepülhet a családjához.
De nem így történt. Bár egyre messzebre merészkedett, amikor kirepült, minden alkalommal visszatért és beült a már megszokott rezidenciájába. Ami változás mutatkozott, az az volt, hogy egyre kevesebb ételt fogyasztott abból, amit a pártfogója adott neki. Az egy kicsit meg is ilyedt, mert azt gondolta, talán beteg, de nem tapasztalt nála más problémát, hát hagyta.
Elkezdte figyelni a röptét, és rájött, hogy a szabadban megszerzi magának a napi élelmiszeradagot. Otthon csak egy kis ráadást evett, nehogy a gazdivá előlépett állatvédő megsértődjön. A gazdi meg is nyugodott, ahogy erre rájött, s fütyörészve járt-kelt körülötte, az meg időnként visszakárogott.
– Mintha csak egy kétszemélyes zenekar lennénk! – gondolta a gazda, s egyre többször állt meg a közelében, hogy együtt „muzsikáljanak“.
Határozottan jó és összeillő páros voltak, mert még a szomszédok is felfigyeltek a nem mindennapi koncertekre, és beajánlották őket egy cirkuszba. Az állatvédő persze azt hitte, ugratás az egész, így aztán csak legyintett a tréfára, de mikor a cirkuszigazgató megjelent náluk, már furdalta az oldalát a kíváncsiság, hogy mi lenne, ha... Ezért ráállt a dologra, mondván, hogy egy próbát megér, és ha nem sikerül, akkor is volt egy kellemes óra, amit a „barátjával“ tölthet – ráadásul értő közönség előtt.
A dolog vége az lett, hogy a cirkusz fő attrakciója lettek, annyira, hogy megduplázódott a közönség létszáma. Azóta is járják az országot, nemsokára felétek is mennek. Hát jól figyeljétek a szórólapokat, és ha tehetitek, nézzétek meg a Sánta Varjú és a Gazda előadását a cirkusz porondján!
2019. január 12.
stapi2019. január 18. 14:04
@magdus: Kedves Magdi, köszönöm szépen az olvasást és a hozzászólást! Úgy van, ahogy írod. Sok szeméttől megszabadítanak, így az azon megtelepedő kórokozóktól is.
magdus2019. január 18. 11:10
Aranyos mesét írtál, ami nem is annyira mese, mint inkább a mai valósághoz közel álló történet. Úgy tudom én is, hogy a csóka még okosabb, beszélni is képes és igen ragaszkodik ahhoz az emberhez, akit megkedvel. De ne becsüljük le a varjakat se, akik télen tisztogatják utánunk a városainkat, falvainkat.
stapi2019. január 15. 17:33
Hehe... Csókát akartam írni... :)))
stapi2019. január 15. 17:32
@Rozella: Gyerekkoromban a bátyám fogott egy csókját (az is varjúféle), én meg elvittem az iskola szertárának, kitömésre. Persze nem kellett... :) A történelem tanár javasolta, hogy tartsam meg és tanítsam meg beszélni. Állítólag megtanul. Sőt, úgy el tud szemtelenedni, ha már megszelídült, hogy kieszi az ember kezéből a kenyeret és egyéb kaját, amit pedig nem is neki szántak. :))) De aztán inkább elengedtem. Nemigen tudtam volna gondozni... :)
stapi2019. január 14. 11:57
@Rozella: @Mikijozsa: @Kicsikinga: Köszönöm szépen, hogy elolvastátok! Köszönöm szépen a megjegyzéseket is, nagyon örülök neki. :)
Kicsikinga2019. január 14. 09:49
Nagyon szeretem a varjakat. Éppen pár nappal ezelőtt fotóztam le annyit, mintha a híres film egyik jelenete elevenedett volna meg!
Nekem tetszett, amit írtál!
Rozella2019. január 13. 17:23
Azt még elmondanám, hogy a varjak nagyon okos állatok, csak mi kissé lebecsüljük őket, de nagy túlélők, volna mit tanulnunk...:)
Mikijozsa2019. január 13. 17:20
nagyon jó
Rozella2019. január 13. 16:54
Kedves,derűs történet :) Egy duó egy varjúval, ráadásul "értő közönség előtt" tényleg művészet..:)