Gyereksarok

Karácsonyi ragyogás

 

Kicsi fámon kicsi fény,

cérnaszál az ágon,

ám a csúcson ott ragyog

a legnagyobb álmom!

 

Csillog-villog, szikrázik

meghitt kis szobámban –

Felnőttek, ha hinnétek

ebben a csodában!

 

Nézzetek fel, hátha még

látjátok az égen:

Jézus Krisztus ott ragyog

ma is, úgy, mint régen.

 

Itt a fán mint kis angyal

világít ez éjjel,

de holnap majd átölel

örök, tiszta fénnyel!

 

2019. december 14.

Papának – a Mikulástól

 

Kedves Papa, a Mikulás

szól hozzád e versben.

Úgy látom, hogy az unokád

rég itt hagyott, cserben.

 

Igen ritkán jár le ide,

e papás kis házba...

Hogy szereted, egy ideje

nem hozza őt lázba.

 

Na de ne félj, teszek róla,

meg fogja ezt bánni:

A csomagot, amit kapna,

egér fogja rágni!

 

De az idén ezt a kicsit

még itt hagyom néki,

mert jól tanul, és a leckét

bizony, nagyon érti.

 

Vigasztalódj, Papa, hiszen

te ismersz már engem,

valamikor a csomagot

neked is én vittem.

 

Idő múltán a gyerekek

lezserebbek lesznek,

de felnőnek, és majd akkor

vissza-vissza lesnek!

 

Így hát, Papa, ne sírj többet,

figyelj a jövőre!

Sétálj sokat, és így gondolj

a múló időre.

 

2019. november 30.

Mese a csalafinta palacsintáról meg a pákosztos macskáról

 

 

              Volt egyszer, réges-régen, egy parasztasszony, akinek volt egy tehénkéje. Mindennap kétszer megfejte, aztán a tejből készített tejfölt, aludtejet, túrót, vajat – meg nem is tudom én, hogy még mi mindent lehet belőle készíteni.

 

Egyszer úgy döntött, a férjét ebédre palacsintával várja. Azt is tejjel készítik, tudtátok? Hozzálátott, bekavarta a belevalókat, aztán begyújtott a tüzhelybe, amit régen sparheltnek neveztek. Ma inkább villany vagy gáztüzhelyen főznek, sütnek az asszonyok, de ennek az ügyes teremtésnek akkor még nem volt ilyen újmódi csodaszere.

 

Jó sokat kevert be, mert nem csak a férje, de a kilenc gyerekük is nagyon szerette a palacsintát. Ti is szeretitek? - Meg is kezdte a sütést, egyiket a másik után borította a tányérba. Nagyon ügyesen forgatta őket: feldobta, és azok a levegőben megfordulva visszaestek a serpenyőbe. Éppen az utolsót, a századikat fordította, de az a csalfinta palacsinta olyan csintalan volt, hogy inkább a serpenyő mellé esett, egyenesen le a kőpadlóra, ahol épp a macska lábatlankodott. Pontosan a fején landolt a forróság...

 

Hej, volt nagy miákolás, fújtatás, nyávogás! Rázta, cibálta a fejét, de az úgy odaragadt, hogy sehogy sem tudott megszabadulni tőle. Ijedtében és fájdalmában kirohant a félig nyitott ajtón, és így, vaksin, egyenesen a kutya mellett találta magát, aki nem gondolkodott sokat: lenyalogatta, rágicsálta róla az ízletes tésztát. Ilyen jószagú, jóízű macskával addigi életében még nem találkozott, ezen el is ámult.

 

Ettől persze a cicus még jobban megrémült, hiszen sosem voltak barátok, hát feliszkolt egy fára, és onnan kiabálta lefelé a kérdését, hogy mi a jó?... azaz miaó, miaó! De nem tudta meg, mert a kutya nem árulta el, hogy a palacsinta az bizony jó! Persze nem a fejtetőn, hanem a nyelven meg a gyomorban.

 

A gazdasszony először ijedtéban azt se tudta, mit csináljon, de aztán, hogy látta, nincs különösebb baj, nagyot nevetett, és gyorsan rendbe tette a konyhát, aztán bement a szobába, és egy karosszékben várta haza a családot. Kit a munkából, kiket meg az iskolából. Szegény cica meg szégyenében még feljebb mászott a fán.

 

Ahogy várakozott az asszony, hirtelen homlokon csókolta a múzsa, és a következő versben örökítette meg a történetet:

 

Csalafinta palacsinta

meg a pákosztos macska

 

Csalafinta palacsinta

rákacsint a kőre,

serpenyőben ide-oda

riszálgat a dőre.

 

Csalafinta palacsinta

csintalanul fordul,

lenn a díszes, hideg kövön

a macska is mordul.

 

A gazdasszony parasztasszony,

érti ám a módját,

csak magában mondogatja

híres monológját:

 

Bár haragszom, nem marakszom,

etetem a macskát...

Hogy a manó vinné el e

pákosztos úr mancsát!

 

De a macska, az a csacska,

nem tudja a helyét,

palacsinta heve alól

cibálja a fejét!

 

              Hogy a hazaérkező család mit szólt a történethez, nem tudom, bizonyára jót mulattak rajta, de hogy a palacsintából egyet se hagytak nekem, az biztos. Pedig én is szeretem!!!

 

 

2019. november 22.

Csalafinta palacsinta

meg a pákosztos macska

 

Csalafinta palacsinta

rákacsint a kőre,

serpenyőben ide-oda

riszálgat a dőre.

 

Csalafinta palacsinta

csintalanul fordul,

lenn a díszes, hideg kövön

a macska is mordul.

 

A gazdasszony parasztasszony,

érti ám a módját,

csak magában mondogatja

híres monológját:

 

Bár haragszom, nem marakszom,

etetem a macskát...

Hogy a manó vinné el e

pákosztos úr mancsát!

 

De a macska, ez a csacska,

nem tudja a helyét,

palacsinta heve alól

cibálja a fejét!

 

2019. november 18.

Felnőtt-veszély

 

 

              Hatvan évvel ezelőtt lehetett, úgy 7 éves korom táján, hogy a szüleimmel és a tíz évvel idősebb tesóimmal a kukoricaföldön tevékenykedtünk. Természetesen a leghatékonyabb munkaerő én voltam. Napsütéses október volt, a vénasszonyok nyarát élvezve a csutkatövek között botorkáltam, míg a felnőttek szárat vágtak, kévébe kötözték és bizonyos távolságonként kúpokat építettek belőle, hogy ha jön az eső, át ne ázzanak az egyébként beérett, száraz kévék.

 

Ahogy bandukoltam, egy kis egeret láttam meg szaladni. Hogy, hogy nem, nem tudom, de sikerült elcsípnem a farkát. Felálltam, és tetszett, ahogy lóg a hüvelyk és mutatóujjam között. Egészen addig jól szórakoztam, amíg a feje közelébe kerülő kisujjam begyébe nem harapott. Azon nyomban elengedtem, ám őkelme továbbra is ott himbálózott, nem nyitotta ki a száját. Visításomra a fiatalabbik bátyám odaszaladt, megfogta a fejét, és óvatosan összenyomva nyitásra kényszerítette a száját.

 

              – Na, akkor ezzel most focizunk egyet – mondta, s egy lendülettel feldobta, és a bakancsos lábával olyat rúgott bele, hogy repült vagy negyven métert.

 

Kíváncsiságom, hogy mi lett vele, nem volt akkora, hogy utánanézzek, hiszen a sírás, szepegés erősen lekötött, s más irányba terelte a figyelmem.

 

              A mostani eszemmel azonban már tudni vélem, hogy nemigen élhette túl ezt a rugalmas igazságszolgáltatást, de ha mégis, akkor – összeszedve magát – bizonyára az eszébe véste, hogy a gyermekharapás jár bizonyos mértékű felnőtt-veszéllyel.

 

 

2019. október 23.