Gyereksarok

stapi•  2019. március 9. 15:36

Boldog órák

Boldog órák

 

Itt a dömper,

ott a motor,

úgy szól, mint egy

éhes gyomor.

 

Korgó hangon

kerék gurul,

aki lusta,

mind eltunyul.

 

leng a hinta,

rajta gyerek,

csillognak a

boldog szemek.

 

Homok vár a

hűs árnyékban,

dió alatt,

lomb-kvártélyban.

 

Viktor ügyes,

várat épít,

kislányokkal

ékít, szépít.

 

Amott vár a

régi csúszda,

Panka szívét

odahúzta...

 

Óvó néni

és a dadus

szólnak, mint a

paragrafus:

 

Itt az idő,

most van vége,

mindenkire

vár a széke!

 

2019. március 9.

stapi•  2019. március 4. 09:37

Mókus-mázli

Mókus-mázli

 

Mókus ugrál fönn a fán,

párja is ott van talán...

Ugrabugrál, aztán bujkál,

erre való a platán.

 

Ketten vannak, bizony ám,

milyen fürgék, nézd, anyám!

Egyik seper, másik peder...

Ki ügyesebb? Nagy talány!

 

Kettő ugrál fenn a fán,

arra száll egy nagy madár!

Nosza rajta, ott a pajta –

Hoppon marad a szamár...

 

A két mókus óvatos,

elkapni így most bajos...

Néma talpon járva gallyon,

léptük soha nem zajos.

 

2019. március 3.

stapi•  2019. március 3. 10:46

Kiszámolós mondóka

Kiszámolós mondóka

 

Kiszámolom,

megálmodom,

és az álom

lesz a párom.

 

Egyet mondok,

kettőt hordok.

Kettő van már,

ugyan, hagyjál!

Három legyen,

hogy levegyem.

Négy a menő,

jöjjön elő!

Öt lesz mindjárt -

Marcsi itt járt.

Hatra vágyom,

ő az álmom.

Hét ha lenne,

elmehetne...

Nyolckor már csak

ágyat lássak,

kilenc előtt

nem kell befőtt!

 

Tízet ha üt,

hasamra süt...

 

Aztán vissza,

a kulissza

rejtekében

szület' Éden...

Nem számolom,

húzom, vonom,

kihagyom, ha

vár a konyha.

Így lesz vége,

nincsen béke,

egykettőre

ülök kőre.

Így már aztán

jön a kaftán.

Engem fog ma

ez a forma,

így nem bánom,

lesz-e párom!

 

Kiszámoltam,

megálmodtam,

de a párom

nem az álom...

 

2019. február 19.

stapi•  2019. február 23. 12:59

Az ég ajándéka 2

Az ég ajándéka 2.

 

 

              Tikkasztó nyár volt. Már az éjszakák is oly forrók voltak, hogy még a tücsköknek sem volt kedvük ciripelni. Csoda tudja, tán leszáradt róluk a hegedű, vagy csak izzadtak ők is, mint az emberek? Nem tudni, de nem volt ez természetes. Annál is inkább, mert már izzadniuk sem volt mit...

 

A gyerekek napközbeni rajcsúrozása is elmaradt, cserepes ajkakkal sóhajtoztak, néztek egymásra és hang nélkül, esdeklő tekintetekkel mondogatták:

 

              – Vizet! Csak egy pici vizet, anyaaa!

 

S az anyák, apák könnytelen szemükből a keserű tehetetlenség dühe összevegyült a szánalom keservével. Aki meg tudott mozdulni még, az ilyenkor arrébb ment, és az eget fürkészve sóhajtozott...

 

Már több hete nem volt víz, amit ivásra tettek félre, az is már több napja elfogyott; a patak medre repedezetten kínálta az aljára kiült sziket; madarat csak elvétve lehetett látni, ahogy észak felé repült, majd alábucskázott.

 

              – Apu, éjszaka induljunk el abba az erdőbe, amiről meséltél... – nyöszörögte egy 9-10 éves fiúcska.

 

Az apa nem válaszolt, csak lehajtotta a fejét és mormolni kezdett valamit. A közelében lévők egy idő után felismerték a „Mi atyánk“ szövegét, és csatlakoztak. Lassacskán az egész közösség apraja-nagyja mondta az imát – először csak suttogva, mormolva, majd egyre hangosabban, míg már egész szavalókórus hatását keltve, szinte kiáltozva, szemlehunyva imádkozott a kar, a szomjazó falu.

 

              Mi kell ahhoz, hogy az emberiséget egybekovácsolja? Mi az az erő, az a hatalom, amely még az örök ellenségeskedőket is egy akaratra készteti?...

 

Az ima zengett egyre hangosabban, míg végül egy vékonyka gyerekhang – szinte sikítva – belehasított az emberek fohászába:

 

              – Nézzétek! Nézzéteeek!!!

 

              Összerezzenve követték a kislány tekintetét az égre, és egyszerre hallelujába csapott a kiáltozó ima. Az ég szinte feléig beborult, s már a közelgő eső illatát hozta a feltámadt szél.

 

 

2019. február 23.

stapi•  2019. február 19. 15:05

Az ég ajándéka

Az ég ajándéka

 

 

              Hol volt, hol nem volt, nem tudom, de hogy igaz volt, az biztos, mert magam is láttam a történéseket.

 

              Volt egy bácsi, de nem ácsi. Falunkbéli volt ő, mint azok a gyerekek, akik napról napra kijártak az utcára sétálni, szaladgálni, meg persze görkorcsolyázni. Szerették a természetet, sokat nézték az eget is, ahol a repülőgépeken kívül bizony mindenféle felhő is járt-kelt, fújta a szél.

 

Egy alkalommal gyönyörű bárányfelhők vándoroltak a magasban, és ezek a gyerkőcök észrevették, hogy milyen sok, és hogy milyen különös alakja van némelyiknek. Volt ott nyuszi, bárány, kutya, nyaklánc, meg még sok minden. Gyorsan kiosztották egymás közt, kinek mi tetszett, azt kapta. De ami a figyelmüket leginkább felkeltette, az egy óriási kucsma, azaz téli sapka volt, amilyet a nagyon öreg bácsik viseltek régen.

 

              – Hú, nézzétek! Ilyet csak a régi könyvekben láttam eddig – kiáltotta Vanda.

              – Ez pont az én papámnak való! – válaszolta Rami, aztán összebújva sugdolózni kezdtek.

 

Hogy mit tárgyaltak meg, azt nem tudom, de mindnyájan a kertben kapálgató nagyapó, – azaz a bácsi, aki nem ácsi – felé futottak, és szinte egyszerre kiáltották:

 

              – Papa! Találtunk neked valamit! Gyere gyorsan, mert eltűnik... – és kézen fogva kivezették az utcára, mert ott jobban lehetett látni, nem takarták a házak. Ott aztán a mindig mosolygó, szöszi kis Panka vette át a szót, és a többiek kíváncsi tekintetétől követve, ravaszkás mosollyal az ajkain mondta:

 

              – Papa, vettünk neked sapkát.

              – Sapkát? Nekem? És hol van? – kérdezett vissza a papa, gyanítva, hogy valami turpisság van a dologban.

             – Ott van ni! – kiáltották egyszerre, és az égen még mindig épségben lévő felhőre mutattak. – Látod, az egy kucsma, amit régen hordtál – vette át a szót Rami, az unokája. – Ha azt felhúzod, egész biztosan nem látszik ki a kopasz bucid! – fejezte be, és mindnyájan nagy nevetésben törtek ki. Természetesen a papa is velük hahotázott, majd egy-egy puszival köszönte meg az ajándékot – vagy inkább a vidámító viccecskét.

 

              Hát így történt, vagy igaz volt vagy mese, de elmondta Emese, na meg persze én is ott voltam ám, ahol elmondta! Remélem, jól szórakoztatok rajta?!

 

 

2019. február 19.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom