Peti blogja
Az elválás dallama
Mutasd magad,
Had lássam arcod.
Gyarló testünk
Az idő folyamán
Ösztönlénnyé zsugorodott.
Repülj, szárnyalj
Sárga lelked
Villámokat köpköd felém.
Átölelem a nemlétet
Míg utolsó erőm engedi
És a létezésbe taszítom.
Ragadós, mézes
Mosolyod nézem
S közben elválásunk
Dallamát dalolom.
Utolsó lehelletemig
Tedd azt amit jónak látsz,
Mit sem mondó szavaid közt
Tántorgok részegen.
Pattanásig feszült
Idegeimen táncol
Megfeszített tested meztelen.
Téged látlak mindenhol
Tengerek igézik
Tündöklő szemeid mereven.
Porcelánból formált
Lelkem ordít,
Könyörög hozzád szüntelen.
Felemás testem
Apró mozdulatok,
Borzongó gyomrok,
Szűnni nem akaró arcok.
Falak, sírok, kertek
Szétmarcangolt emberi testek.
Érdekes dolog a szerelem,
Messze a szív mélyére
férkőzik pillanatok alatt.
Mint valami féreg
Belülről emészti az embert
S közbe lila ködbe
Hurkolja a láthatót.
Utolsó erőmmel kapaszkodom
Izzadt testeden.
Megcsuklik a hangom
Magamutogató részeg betűk,
Szavak, mondatok
Kaparják száraz torkom,
Többet akarok mint ami van.
Gyermeki létem
Felnőtt testem borítja.
Bárcsak elég lenne
A viharba üvölteni
Szeretetet ültetni
És jöhetne az álom
Mit már egyszer láttam rég,
Bárcsak repülhetnék.
Tükörben torzult arcok
Nyújtják felém karjuk.
A levegőbe kapok...
S most már tudom,
Hogy gyermeki létem
Felnőtt hullája vagyok.
Szívem börtöne
Szívem börtöne
Nem tudom, nem tudom
Miért remeg bele a hangom
Még mindig, ha neved kiejtem.
Felfogni nem tudom
Miért kívánlak oly sóvárgón, szüntelen.
Messze vagyok,
Mégis közelebb, mint bármikor.
Száguldó gondolataim
Szárnyait kitárva
Fák suhannak el mellettem.
Négyzetrácsos papírra
Döngölöm szívem
És a lapok közé zárom,
Börtöne legyen.
Míg a tűz szépen, lassan
Fel nem emészti testem.
Visszanézve
Visszanézve
Pár soros gondolat,
Zöldellő legelők
Magas fák alatt.
Csillogó napsütés
Viharos reggelen.
Hideg, üres ágy
Megfakult emlékem.