Peti blogja

Érinthetem a távolt,

ha mellettem áll és

könnyes szemmel

tekint a múltba?

Sárga szemét árnyak

törölgetik a sötétben,

míg én létem fényképének

a szélén ülök villódzva,

csonkig égett gyertya lángjában.

Egyszer már nem fogom

számolni a perceket.

Lényegtelenné válik

minden pillanat.

Egykoron még a jöttöd

láttam a ködben,

vártam ölelésed,

hallottam hangodat.

Mostanra némán nézel rám,

elhanyványult emlékeimből

integetsz mereven.

Már csak álmaimban látom

meztelen vállad ívét,

s csak ott tudom

csókolni ajkaid szüntelen.

Meddő testemből

halott gyermeki

lelkek hullnak

s folynak szét

az örökkévalóság

átlátszó tükrén.

Fennakadt szemekkel

mereven nézünk midőn

életünk húrja

halkan megpendül.

Görcsösen ordít

szívemben az elmúlás

és a messzeségbe mártja

vattacukor szívét,

míg a ködbe burkolt

almacsutka Szerelmem

torkából fel nem pattan.

Emlékezz majd rám,

Mikor már nem hallod hangom,

Mikor szavakká zsugorodik testem.

Emlékezz majd rám,

Mikor a némaság megszólal

S lágy dallammá nyílik lelkem.

Mikor csendben szállok

Fent a fellegek felett.

Mikor az édes álmok győznek

S eltűnik minden gonosz képzelet

És egy pillanatra

Egy pillanatra hunyd le a szemed.

Emlékezz majd rám,

Mikor elhallgatok

S többé már nem fogom meg kezed.

Nyálkás, hideg szél

Zúdul a testemre.

Forró, meleg vér

Tódul a szívembe.

Majd továbbrepül,

Lüktetve elrohan,

Vakítóan csillog

Mellettem a porban.

Sállal körbetekert

Csendes álomvilág

Színes, kockás lepedőbe

Burkolt barackfaág.

Csipás szemmel ülök

Előttem a szakadék

Ne üvölts, ne kérj!

Magamtól is maradnék.

De buborékos mese,

Megfeszített szemek.

Sötétben tapogatózó

Velem rohanó testek.

Kettétépett életemnek

Égő áldozata leszek.