Zenéhez a szó

Ha meghal a szerelem


Éltél, mint gyermek a játszótéren, 
Aki felnőtt egyetlen éjszaka alatt, 
Haltál, egyedül a rád hulló éjben, 
A csendbe öltözve, magányosan
És feltámadsz egy másik térben, 
Ahol nem fáj az élet többé sosem.

(Amiel Poppy Perchtnek)

Őszi napfény

秋の日光 


Napfénnyel festett
Szeptemberi reggelek,
Sok színes levél.

Nyári szerelem
Íze még a nyelvemen,
Elfújta a szél.

Tangó II.


Valahol felzúgott egy bűvös dallam,
Közelebb léptem, hogy jobban halljam,
Már az ütemére lüktetett a vérem,
Éreztem, hogy feléled a szenvedélyem,
Amit nem éreztem már réges-régen.
 
Az egyik ablak mögött a túloldalon,
Lánggal festett sziluett lejtett táncot
A bársonyos gyertyafényben a falon
És a perc az olvadt viaszba dermedt,
Amikor kinézett egy lány az ablakon.
 
Akkor pillantottam meg először őt
És azóta nem várom a szebb jövőt,
Csak a távolban egy csendes kikötőt,
Ahol végre horgonyt vethet hajónk
És megállíthatjuk a száguldó időt!

Semmi sem térít le erről az útról,
Sem egy jóslat, sem jelek a múltból,
Mert ezután már csak a most lesz a jó,
És ha elapad az ajkunkról a szó,
Még akkor se érjen véget ez a tangó!

Értem és érzem, mi történik éppen,
A régi sebek begyógyulnak szépen,
Ha táncolunk, már semmitől sem félek,
Olyankor összeér két szív és lélek,
Kérlek táncolj  még velem, hogy éljek!

Tér és szenvedély

Van, akit már nem csábít szirénének,
De este örül a naplementének,
Mert egy álom eljön érte minden éjjel
És reggelente boldogan ébred,
Mert tudja, hogy már közelít a perc,
Amikor szerelméhez odaérhet.
 
Van, akit halálra gyötör a várakozás
És porrá éget a felszított vágy,
De mégsem tehet semmit sem ellene,
Mert megbénítja a szirén varázs
És talán még azt sem tudja pontosan,
Mitől is lehetne boldog igazán.
 
Van, akit lassan elemészt a szenvedély,
Mert nem talál magának teret
És  sorvasztja lelkét egy tehetetlen érzés,
Mert nem adhat belőle eleget,
De van, aki mégis akkor a legjózanabb,
Amikor a legőrültebben szeret!

Nyár és ősz
 
夏と秋
 

Közelít az ősz,
Már a kertek alatt jár,
Búcsút int a nyár.
 
Már hűvös az éj,
De még eleven tűz ég
A nappal falán.
 
Ereinkben még
Olvadt acélként kering
Néhány napsugár.