Színörvények

A hiány íze
 
 
 
Szédült örvények forognak a vízen,
az utolsó tánc, elfáradt a Nap,
sóhajtozva körbenéz, és megpihen
a csipkelombú parti fák alatt,
csillám-hidat fest a tóra a Holdnak,
de nászuk sajnos ismét elmarad,
vágyuk hídján átkelhetne szerelme,
ám jön a szél s elfújja álmukat.

Búsan nézi az elsüllyedt fényhidat,
korábbi lángja apró szikra csak,
a sejtelmes félhomályban a szilaj
hullámokra napcseppek hullanak,
a forró könnyek az ajkamra égnek,
felkeltik az ott alvó vágyakat,
a hiányt ma sósnak érzem, de édes
a remény s amíg élek, megmarad.

Egy reggel a Nap majd felül az égre,
félretesz estére pár sugarat,
hidat fest a Holdnak s elindul érte,
nem bízza a szélre a sorsukat,
vannak akik a mának élnek, félnek,
mert holnapjuk a tegnapba ragadt,
mások remélnek, számu(n)kra az élet
megannyi mézbe mártott pillanat.

* * *


Ember Erika: Bíbor nász című verséből hoztam el
a szívemnek legkedvesebb szavakat és formáltam belőlük 
néhány napkönnycseppnyi sort...