Zenéhez a szó

Csak valami tangó


Táncolj velem, mintha nem lenne holnap,
mintha ez lenne az utolsó táncunk,
bár fejünkben nagy szavak kavarognak,
nélkülük is jól tudjuk, mire vágyunk.
Nézz a szemembe, s mikor átkarollak,
magától mozdul a kezünk és lábunk,
táncoljunk míg éveink el nem fogynak,
éjjelente a Mennyországban járunk.
Nyújtsd felém kezed, és ölelj át végre,
szédüljünk együtt a bűvös holdfénybe,
repüljünk az éjbe, mint két pillangó,
tánc közben rám figyelj, ne a zenére,
ne gondolkozz, csak mozdulj ütemére,
s ne kérdezd mi szól, csak valami tangó...

Kerge felhők, tétova Hold

Mindjárt éjfél, már hűvös szellő simogatja vidékem,
néhány perc, s megkondul a kis kápolna harangja,
még ásít egyet, és eltűnik az este az éji sötétben,
itt maradok feneketlen csendszakadékba zuhanva.
Várom a Holdat, várom, hogy ma is újra meséljen,
ám a nyugodt tájat csak a csillagfény simogatja,
apró lámpások hunyorognak az Űr kifakult tükrében,
álmodozó mesekönyvfigurákat rajzol a fényük a falra.

Járkálok fel-alá, mint bódult méh a virág kelyhében,
alhatnék is, a felfrissült levegő hamar elringatna,
várhatnám álmom, de talán ma nem is jön el értem,
lüktet az éjszaka, nyugtalan érzést ültet agyamba.
Rájöttem mi a baj: zivatarfelhők közelednek az égen,
néhány perce pihent a tavam, most rátör a partra,
sírva borulnak a földre a környék fái az őrült szélben,
egy felbőszült szörny erejével zúdul a tájra haragja.

Bár vad fúriaként ront ránk, nem ijeszt meg az orkán,
ablakomon máris jég koppan, ezernyi fehér drágakő,
téli varázslat nyár derekán, és mintha csak álmodnám,
felkáprázik előttem a jégfátyolra varázsolt mesekönyv.
Most olvastam: fékeveszett ciklon rohan át Európán,
annyira szép, mégis csak a házból nézem az ítéletidőt,
glória fénylik a mély álmukból felriadó hegyek ormán,
azt hiszem Isten ül ott trónján, püspöklila felhői közt.

Hajnali három. Az Ég Ura épp tovaszáll fura hintóján,
vágtatnak vele vad felhőparipái a villámfal előtt,
lágyan dúdol a szél, úgy látszik, megnyugodott már,
megtépázta a partot, az erdőket, sok öreg fa kidőlt.
Békés, angyali pillanat egy különös, kora hajnali órán,
égi komédia, melynek az összes díszlete összetört,
mégis lesz hepiend, mert végül a Hold leragyog rám,
én pedig elrepülök: vár távoli kis szigetem + a nagy Ő...

Holdfény-vágta

 
Álmatlanul forgolódtam az ágyban
a fojtogató szoba-magányban,
az éjfél már zongorám előtt talált,
zenével éltem túl az éjszakát,
a felhők közül kimosolygott a Hold,
talán tetszett az előző akkord,
egy fénylő alak szaladt az ég alatt,
beragyogta az alvó házakat,
holdsugarakból szőtt ezüst sörénye
puha fátyolként hullt a sötétre,
jókor jött, megölt volna az unalom,
most egész éjjel vele utazom.

A tó fölött jár, két perc, és ideér,
jobb, ha én is elindulok felé,
hátára vesz, és elrepülünk Délnek,
aki látja, nem hisz a szemének,
Szindbádot látják, ezüst lova hátán,
büszkén feszít a Hold paripáján.
Vágtat velem az örvénylő éj felett,
nem zavar, ha látnak az emberek,
legszebb álmukat váltjuk épp valóra,
ha felnéznek a színezüst lóra,
fentről is látom a sok boldog arcot,
pedig azt se tudják hová tartok.

Álmodtam már eddig is annyi szépet,
szigetet, és köré nagy kékséget,
s bár tudom, hogy a napfény kijózanít,
szerelmes vagyok másnap hajnalig,
persze jobb lenne, ha fordítva lenne,
akkor kelnék, ha leszáll az este,
már gondolkoztam is egy varázslaton,
de a Hold meghallotta (s)óhajom,
fény-ecsetét olvadt ezüstbe mártva,
festett egy lovat az éj falára,
s ezentúl, ha a szigetemre vágyom,
odarepít majd (r)égi barátom...

A hajnal már

 
Eljött ez a perc, elindulok nyomban,
hosszú az út, de tudom, célba érek,
ölelj át, nélküled már épp, hogy élek,
szívem régóta csak miattad dobban.
A hajnal már ott talál majd karodban,
bár az ajtón túl még az éjbe lépek,
egy új világ vár rám, és egy új élet,
valóra váltom, amit megálmodtam.
Még csillagkönnyektől káprázik az ég,
de a hegyek ormán ezüst fény táncol,
megyek, míg a Nap a láthatárra ér,
amerre csak járok, a Hold elkísér,
nem félek az elvarázsolt éjszakáktól,
édes álmot csókol szememre az éj.

A holnap kapujában

Magamban már elsuttogtam: szeretlek,
de ennél ezerszer többre vágyom,
egyszer majd elindulok, s megkereslek,
hogy legszebb álmom valóra váljon.
Álmaim ma már csak hozzád vezetnek,
pillangód vagyok, és te a virágom,
várom, hogy szirmaidon megpihenjek,
és gyengéden betakarj, ha fázom.
Egyik este vedd fel a legszebb ruhád,
lelked is díszítsd fel az ünnepre,
indulj el, söpörd le múltam hamuját,
kifakult világom fesd színesre,
lépjük át együtt holnapunk kapuját,
ébredj velem, költözz a szívembe!