Álomba ringat(sz)...

Ha felszáll a hajnali pára


Álomba ringat az éj, és gyorsan tágul a tér,
szarvasként érkezem a fura álomvilágba,
a kissé már sápadt telihold épp pihenni tér,
hajnali pára száll le a tájra, puha párna,
várja, hogy a Hold lehajtsa rá fáradt fejét.

Szélvészként száguldok a felkelő Nap felé,
pedig talán belebotlok egy másik bikába,
vagy egy vadász várja, hogy kiugorjak elé,
a vér szavára hallgatok, semmi másra,
és nem érdekel, hogy vár-e rám veszély.
 
Valahol messze, az égig érő hegyek mögött,
varázsos illatot érzek minden falevélen,
és felriadt madarak szállnak az erdő fölött,
szétnézek, és indulnék is tovább éppen,
amikor kecses sziluett tűnik fel a fák között.

A tüskés bozót felsebez, de hamar áttöröm,
visz előre ősi ösztönöm, forralja vérem,
a lelkembe valami földöntúli öröm költözött,
ott állsz előttem a mesés napsütésben,
miattad ma még az ég is ünneplőbe öltözött.


* * *

Molnár Jolán: Szarvasünő-szonett című verse miatt