Álmomban már

Már leszállt az este, és a felhők közt
utat tört a Hold, hogy ezüstre fesse
a tó vizét, s az oly fénylőn tündökölt,
hogy szebbet még festeni se lehetne.

Ám szívembe nyugtalanság költözött,
tombol a kór és terjed tovább egyre,
úgy élek lassan, mint egy hajótörött,
mintha még a Hold is maszkot viselne.

Egyetlen vigaszom maradt, az álmom,
álmomban már réges-rég tavasz van,
és az ajtót sem kell magamra zárnom.

Gondjainkra közös álmunk a balzsam,
elalszom, s szemedben a jövőt látom:
nézz rám, és elmerülök benne lassan...