Pipacs-sors

Bordapárkányon  vérből szőtt pipacsok könyökölnek

a lelkem ablaka előtt.

Ők tudják, hogy milyen mély ott belül a csönd.

Öntözgeti még gyökerüket a szív,

de megviselte szirmaikat a nyár,

és  az ő sorsuk sem  lesz más,

mint ami  egy mezei pipacsnak jár.

Mikor felébreszti a fény élete kezdetén:

artériás vérben ringó folyó.

Lángoló szőnyege burjánzó, vadító takaró.

Fekete szeme nyílik - bűbájos ragadozó.

Beleszédülsz, mikor sziromtáncát járja,

kacéron libben piros-fekete bársonyruhája.

Aztán fakulni kezd.

Fátylaival már nem játszik, tépkedi a szél.

Néha még felparázslik

-  messze még a kaput záró ősz -,

ha egy eltévedt remény

fonnyadó fodraira száll, rajtuk időz.

Nem táncol már, csak kapaszkodik a nyárba,

de lassan elfogy a sziromruhája,

és ott áll pőrén emlék-csontvázszárba'.

Bordapárkányon  vérből szőtt pipacsok könyökölnek

a lelkem ablaka előtt.

Ők tudják, hogy milyen mély ott belül a csönd.

Öntözgeti még gyökerüket a szív,

de megviselte szirmaikat a nyár,

és  az ő sorsuk sem  lesz más,

mint ami egy mezei pipacsnak jár.