Mostmég

Most beleharapunk az ősz vállába, 

s ő: mézédes, ragacsos gyümölcsökkel vár.

Nem bújunk be a vizek torkába,

a fecskékkel, gólyákkal elszállt a nyár.

A kiskabát, lassan búcsút int a napnak,

helyét, nagyobb testvére átveszi,

s álmunkban anyánk óvó keze,

sapkánkat fejünkre felteszi.

Még dacolunk a széllel.

- Csak őszi ez, 

legyintve mondjuk neki,

de már nyugtalansággal tölt el,

ahogy a lehullott leveleket kergeti.

... s álmunkban anyánk keze, 

nyakunkba apánk sálját,

s a saját sapkáját fejünkre,

a bajok ellen felteszi.