Az aszódi fűz

Megrázta magát és széjjelnézett,

amikor álmából felébredt a hosszúvölgyi fűz.

Gondolatban a törzséhez simulni,

sokunkat megannyi emlék és legenda űz.

Hallom, ahogy zizzenő  levelekkel

a  burjánzó ifjoncokkal  beszélget,

s azok suttogva szólnak a szélnek:

- vidd hírül kérlek, hogy újból felébredt!

Mesél a fáknak, a bokroknak a  fűz.

Most épp a  régmúlt legendáinál időz,

de hiába kérik, a nagy titkot  nem fedi fel,

hogy  járt-e ott a költő, arra nem felel.

Egyszerre néma csend lett.

Az ágakon madár se szólt,

s a döngölt, kitaposott úton

- felénk - egy árny bandukolt.

Amikor mellénk ért,

ránk nézett álmodó-szeme.

Biccentett, s a poros úton

eltűnt Petőfi szelleme.