SzóVarázslat
Hajnali áhítat
tavasz, boldogság, remény, emlékezet
*
Hogy mi a boldogság,
már nem kérdezem.
Régóta elég nekem
a remény, az emlékezet,
és minden velünk születő tavasz.
Elég a pillanat, mi megvillantja
a tűnt álmokat, ha pirkadatkor
– mióta már...! –
beszédes ráncaidra révedek.
Csak nézlek hosszan, szótlanul,
hálával, hogy veled ébredek,
és fáradt alkonyok után
még virradó hajnalban hiszek.
Új szavak: eszmélet, kíváncsiság, letargia, mellébeszélés
angyalok
Egy kis játék - négy szóra: légvonalban, felülírja, három, fényképen
egy fényképen
születik újjá tűnt mosolyod
a régi kertben állsz szelíden
a megcsontosodott törzsű
lehajló almafák között
és ez a mosoly felülírja
az örökül hagyott bánatot
a lombokon átsuhannak veled
itt felejtett időtlen tegnapok
a néma házban élni kezdenek
régen-volt gyönyörű dallamok
a mennybolt katedrálján
végtelen hajnalok tükröződnek
megcsillannak újra a fénytelen
vaksi ablakok
és a felhők fölött
légvonalban a pirkadó Nappal
feltűnik hirtelen három angyal
majd elsuhannak könnyedén
örökkévaló
szép mosolyoddal
Új szavak: kitörölhetetlen, maradandó, állandóan, letargiában
https://forum.poet.hu/kihivas-batraknak---erosen-moderalt-versverseny-kellemes-dijakert
Átragyog
A fehér palást végül kiszakad,
s a hóesés a téli ég alatt
beborít majd erdőt, hegyeket,
az arcokra fest égi fényeket
a felragyogó csillag keleten,
jelezve, hogy ott van Betlehem,
ahol vár ránk a mennyei csoda;
melegszik már a kisded jászola'.
A három király lassan útra kél,
és karácsonynak fényes éjjelén
megérkeznek boldogan oda,
hol istálló a béke otthona,
de átragyog az emberszíveken
a szelíd lelkű angyalok dala.
Elengedés
peremén, kapaszkodik, illetlen, firkálta
kapaszkodik fölfelé a bánat
áttör a békesség szelíd peremén
s mint illetlen szó a száj szegletén
megtorpan majd lassan elenyész’
felemészti az aranyló emlék
a marcangoló sötét bánatot
életre kelnek holt relikviák
reményre tárja ablakát a nemlét
hol a menny falára firkálta valaki
itt sokáig a fájdalom lakott
Új: megjósol, napéjegyenlőség, holdudvar, kerékabroncs
Klasszikus hangulataimból
Parafrázisok, asszociációk, evokációk
(Válogatás)
William Shakespeare
LXX
Hogy ócsárolnak, ne bántson soha,
A vád mindig a nemest kezdi ki;
Gyanú a szépség ornámense, a
Varjú, mely az ég fényét keresi.
Légy jó, s ha a kor körülhízeleg,
A rágalom is csak emelni fog;
Mert az üszök bűn szűz bimbót szeret
És folttalan derű a tavaszod.
Túl vagy az ifjúság csapdáin: a
Harc elkerült, vagy győzted rohamát,
Dicsfényed mégsem dicsfény annyira,
Hogy az irigység ne nőjjön tovább:
Ne érne vád, egymagad már szívek
Országait szerezted volna meg.
Fordította: Szabó Lőrinc
http://mek.oszk.hu/00400/00494/00494.htm
Gősi Vali
Győztes mosolyod
Ha megaláznak is, viseld a kínt!
Fényeden diadalt gúny nem arat,
hófehér lelked szépsége irigy,
sötét rágalmaktól nemesebb marad.
Ármány hízelgő, ha feléd közelít,
rejtsd mélyen bánatod, s csalódásodat!
Feddhetetlen legyél, jóságos, szelíd:
a gonosz célt téveszt, s vesztébe szalad.
Kerüld a harcot, vagy győzd a rohamot,
békétlenek elől inkább félre állj!
Bénítsa meg őket szelíd mosolyod!
(Ha fénye fakul is, miért érne vád...?)
Szerények és jók közt király, s hős maradj,
mosolyoddal örök diadalt arass!
– Parafrázis, William Shakespeare LXX –
*
William Shakespeare
LXXV
Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg;
Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet;
Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom.
Fordította: Szabó Lőrinc
http://mek.oszk.hu/00400/00494/00494.htm
Gősi Vali
Égi ölelésben
*“Az vagy nekem, mi testnek a kenyér,"
szomjazó szívem éltető forrása,
eláraszt ez a mámoros szenvedély;
napfény vagy, harmatos ég ragyogása!
Álmomban is hívlak; fényárban látlak,
megmaradsz végtelen tündöklés nekem,
fénytesben létezel, holtamig várlak,
szolgállak, időtlen, örök kedvesem!
Dajkállak, mint anya első szülöttjét,
ringatja lelkem magasztos mosolyod,
nem kell más nekem, ha Ámorod tükrét
velem is megosztod, nekem áldozod!
Hallatlan kincs vagy, birtokom e létben,
végeérhetetlen ég-ölelésben!
– Parafrázis, William Shakespeare LXXV –
Továbbiak a témában itt: http://lelekhangok.blogspot.com/2018/08/klasszikus-hangulatok.html