SzóVarázslat

gosivali•  2019. május 12. 17:48

Naplemente, hiány-hangulatban

Szavak: sejtelmes, zabolátlanul, sereghajtó, bordó

*

Zabolátlanul

hullnak rám régóta

a hiány-szavak,

súlyos terhükkel beborítanak,

míg állok a néma időtlenségben,

bordó égbolt alatt, nézem,

ahogy sejtelmes fénnyel

hanyatlik a Nap,

nyomában omlik,

roskad a lángoló fényhíd

a sereghajtó ínség,

a lélek-nincstelenség

terhe alatt.

 

Új szavak: langyosan, gyógyíthatatlan, szívfájdító, nagykorúság

https://forum.poet.hu/kihivas-batraknak---erosen-moderalt-versverseny-kellemes-dijakert

gosivali•  2019. május 5. 07:00

Anyaság (Ünnepi válogatás)

Várnai Zseni

Nem volt hiába semmi sem

 

 

Nem volt hiába semmi sem.
Igaz, kicsit fáradt vagyok,
acélkerék is megkopik,
hogyha szüntelen csak forog.
Kopik, kopik, de fényesül,
nem fogja be a rozsda sem,
csiszolja minden mozdulat,
s forog, forog ezüstösen.

 

Igaz, kicsit fáradt vagyok,
nem adnak ingyen semmit ám,
voltak keserves napjaim
és rengeteg dúlt éjszakám.
Amíg egy gyermek nagyra nő,
bizony, egyet-mást tenni kell,
legalább így az életem
nem múlt el csip-csup semmivel.

 

Ránézek nagy fiamra és
egyszerre oly üde vagyok,
hogy a szemem harmatgyöngyös
hajnali rét gyanánt ragyog,
s leánykám, mint a Március,
rügyekbe zárt kölyöktavasz...
őt nézem és bimbókorom
újra fölöttem sugaraz.

 

Nem siratom tűnt éveim,
hiszen az idő úgysem áll,
csak aki meddőségben élt,
azé a vénség, rút halál.
Szánom az ínyenc élvezőt,
csömörnél mása nem marad,
koldus, ki mit sem áldozott
s nem gyűjtött mást, csak aranyat.

 

Igaz, kicsit fáradt vagyok,
nehéz a toll is néhanap,
de a lehalkult szívverés
fiam szívén erőre kap,
szépségem múlik, - nem sírok,
leánykám arcán tündököl,
szinte sok is, e két gyerek,
mily roppant kincset örököl.

 

Nem volt hiába semmi sem,
bár néhanap békétlenül
lázongtam, hisz nem tudtam én,
hogy ürmöm mézzé édesül.
Sokat fizettem? Nem tudom,
hiszen mindennek ára van...
ezerszer újra kezdeném
Alázatosan, boldogan.

 

 

Gősi Vali

 Anyaság

- változatok -

 

*

mint egy hangmozsár

- angyalhangon -

 

majd éjsötétben

határtalan csendben

megsejted az első moccanást

egy apró élet gyenge sóhaját

és szívedből lesz elemózsia

s a méhlepény mint ölelő csoda

elringatja csöppnyi magzatod

angyalhangon

mint egy hangmozsár

*

anyaságom

 

hogy megfogantál

csak azóta létezem

együtt teremtődtünk e földi létre

életre keltetted szunnyadó álmom

lettél örökérvényű bizonyságom;

beteljesült veled végre a lényeg

s míg emberré formált az ősi érdem

kinyílt melletted bimbózó

anyaságom

*

 

Gősi Vali

Cseresznyevirág

 

Anyám járását

idézi a május:

körötte kék virágok ringanak,

talpa alá fűszálak simulnak,

s amerre árnya hangtalan’ halad

a búzakalászok fejüket leszegik.

 

Kapaszkodnék

köténye fodrába,

barázdát simít’nék lábai elé,

harmatot hintenék földjére a kertben,

ne fáradjon, szegény, ha szikes rögre lép.

 

Szelídíteném

a szúrós bokrokat,

meg ne karcolják szép, fáradt kezét.

Cseresznyevirág –, a szívére hajolnék,

megbújnék, s kérlelném: Mama, maradj még…!

 

*

Gősi Vali

Anyám szava

 

Nem hallgattam hízelgő szavakra,

de anyám szava gyógyír volt nekem,

ha megrekedt a szomorúság bennem,

és tanyát vert a kétség lelkemen.

 

Csak duruzsolta hálatelt imáját,

de kisgyermekként nem értettem még,

hogy könnyein át m’ért könyörgött mindig

összekulcsolt kézzel másokért?

 

Ha néha együtt várjuk még az estét,

és elfogom szelíd tekintetét,

csak lehajolok némán, szemlesütve,

hogy megcsókoljam ráncos, szép kezét.

 

S míg fénykoszorút fon az éj fejére,

imádkozom, áldást mondok érte.

*

 

Gősi Vali

Angyalszárnyakon

 

Volt idő, hogy nem múltak az évek,

ólomlábon járt a délelőtt,

csak a mama sürgött nagy-serényen

a vászonnal fedett asztal körött.

 

Az égre nyúló diófa tövében

a fehér abrosz lenge táncra kél,

visszatérő álomként, az éjben

kovászt érlel, és dagaszt, szegény…

 

Körbejárja angyalként az asztalt,

áthajol az alvó lombokon,

mazsolával hinti meg a retest,

 

megcsókol, én visszacsókolom,

édes illat, könnyű szellő ébreszt,

és elsuhan ő angyalszárnyakon.

*

 

Gősi Vali

Nem sejtettem

 

Ültünk az estben, mély, sűrű csendben

búcsúzott éppen lopva a nyár.

Szelíden kutató szemmel nézett

hosszan az égre, s vissza rám anyám.

 

Kezét szorosan ölébe zárta,

és átmelegített a gondolat:

megpihent végre, végre, a drága,-

micsoda ritka, boldog pillanat...!

 

De mintha valamit titkolt volna:

fájdalom-gyötört ujjait talán,

vagy a bánat-mély barázdákat

 

görcsös kézfején és homlokán...?

Még nem sejtettem: csillagfény járta

halálos táncát a szembogarán.

*

 

Gősi Vali

Égi mezőkön fényvirág

 

Anyám gyönyörű, nyári kertje,
rám köszön néha emlékeimben.
A pudvás kertkapu a mezőre tárul,
sárgul a repce, s a búzakalászok
szelíden lengve intenek.

 

Távol, a réten pipacsmezőre
réved a boldog emlékezet,
lángvörös fényben lobognak, égnek,
vérpiros szirmuk társa a szélnek,
kergetőznek a rét felett.

 

A nyárban arannyá sárgult földek
búzavirágot rejtegetnek, 
kíváncsi fejük a napra néz,
égszínű kékjük megigéz,
hozza a szél az illatukat.

 

Mezei csokor az asztalomon,
anyám mosolya ragyog a szirmokon.
Szarkaláb, kamilla, mécsvirág,
pipacsok őrzik lágy szavát,
s égi mezőkön fényvirág.

 

Égre nézők

 

Mért nem lehet,

hogy megkegyelmez

a nyár a szende orgonáknak?

Pirulva ég kertem kegyeltje,

jajong a szélben holt virága...

Anyám megtépett orgonáit

nem érheti még enyészet,

lecsüngő szárról is égre néznek;

nincs helye bánatnak, szenvedésnek,

ünnep közelít, anyákat éltet

minden áldás,

orgonás igézet.

 

 

 

gosivali•  2019. április 30. 09:32

Állapothatározó

Játék! :)

https://forum.poet.hu/kihivas-batraknak---erosen-moderalt-versverseny-kellemes-dijakert

agyagos, pehely, makulátlan, boros szavakra:

 

Ha már csak halványan élnek

a boros hangulatú, vége-nincs,

világmegváltó esték,

mikor még végérvényes kiábrándulásaink

sem húztak le az agyagos földig,

és makulátlan, félszeg gyermeki tisztasággal

vallottuk meg csalódásainkon érlelődő,

újjászülető szerelmeinket,

hazugságaink legfeljebb apró,

kegyes füllentések voltak,

mókás, könnyű röptű valótlanságok,

akár a pehely, ha fölkapja a nyárfa alól

a játszi szél;

ha helyettünk már csak

a végeérhetetlen,

néma csend beszél,

akkor hamiságainkról

mindjárt kiderül,

hogy ez az állapot már

a végveszély.


Új szavak:

koholmányok, szeretetlenség, fülsértően, zakatolások

 

gosivali•  2019. április 29. 11:46

szeretni

berenyi.klara szavaira – javított változat:

találgathatom, szempár, írsz, sodrásban


mióta már

hogy ez a gyöngéden ölelő szempár

– a te szemed – vigyázza

az utcalámpák árnyékában bújó

félszeg ölelésünk

ódákat írsz a csendről

sejtelmes hallgatásban

fényeket rajzolsz arcomra és a tájra

mosolyom ráterül a világra

és hozzád bújva már semmitől sem félek

nem találgatom értelmét a létnek

felesleges minden hiú ígéret

csak szeretni akarlak

ebben a köröttünk eszeveszetten zubogó

élet-sodrásban

sebhelyekkel is a szívünkön

szelíd akarással

csak szeretni

örökkön örökké

kitartással

mindent-odaadással

 

 

 

gosivali•  2019. február 9. 08:05

Metamorfózis

meditál, ökörszarv, előtér, bosos (a "bosos" gondolom, borsos akar lenni?) szavakra:

Fehér ezüstfolyót dajkáló parton 
sejtelmes fényben állnak a fák, 
örökké tartó álomról susognak, 
a legvénebb közülük hajlongva meditál; 
hát nem volt boldogabb a holdfény, az este, 
nem volt a hajnal is reménytelibb, 
mikor még ökörszarv várta az embert, 
ha a földeken szántani, vetni kellett?

Kis házak álltak itt, mind otthonos, 
tágas előtér, friss cipó,- illatos, 
terített asztalon tojásból reggeli, 
nem borsos árért vették a kolbászt, 
és megtermett a földeken a saját tengeri. 
Már nem virradnak kéklő, 
napfényes hajnalok, 
rideg házzá váltak a meghitt otthonok, 
hiába álmodunk csodákról éjjelente, 
szelíd folyókban csak leskődő gizgazok, 
ezüst partokon nagy-beteg nád susog.

Új szavak: elmerülök, keservesen, gerincemen, gőgösen

És egy másik változat:

 

Metamorfózis

 

Fehér ezüstfolyót dajkáló parton

sejtelmes fényben állnak a nyárfák,

örökké tartó álomról suttognak,

a legvénebb hajlongva meditál;

 

hát nem volt boldogabb a holdfényes este,

nem volt a hajnal is reménytelibb,

mikor még ökörszarv várta az embert,

ha hívták vetni, szántani a földek?

 

Kis házak álltak itt, otthonosak,

tágas előtér, friss, meleg cipó

a terített asztalon, tojásból reggeli,

és termett a földben saját tengeri.

 

Már nem virradnak kéklő, fényes hajnalok,

rideg házzá váltak a meghitt otthonok,

szelíd folyókban elvadult gizgazok,

ezüst partokon nagybeteg nád susog.