SzóVarázslat
Naplemente, hiány-hangulatban
Szavak: sejtelmes, zabolátlanul, sereghajtó, bordó
*
Zabolátlanul
hullnak rám régóta
a hiány-szavak,
súlyos terhükkel beborítanak,
míg állok a néma időtlenségben,
bordó égbolt alatt, nézem,
ahogy sejtelmes fénnyel
hanyatlik a Nap,
nyomában omlik,
roskad a lángoló fényhíd
a sereghajtó ínség,
a lélek-nincstelenség
terhe alatt.
Új szavak: langyosan, gyógyíthatatlan, szívfájdító, nagykorúság
https://forum.poet.hu/kihivas-batraknak---erosen-moderalt-versverseny-kellemes-dijakertAnyaság (Ünnepi válogatás)
Várnai Zseni
Nem volt hiába semmi sem
Nem volt hiába semmi sem.
Igaz, kicsit fáradt vagyok,
acélkerék is megkopik,
hogyha szüntelen csak forog.
Kopik, kopik, de fényesül,
nem fogja be a rozsda sem,
csiszolja minden mozdulat,
s forog, forog ezüstösen.
Igaz, kicsit fáradt vagyok,
nem adnak ingyen semmit ám,
voltak keserves napjaim
és rengeteg dúlt éjszakám.
Amíg egy gyermek nagyra nő,
bizony, egyet-mást tenni kell,
legalább így az életem
nem múlt el csip-csup semmivel.
Ránézek nagy fiamra és
egyszerre oly üde vagyok,
hogy a szemem harmatgyöngyös
hajnali rét gyanánt ragyog,
s leánykám, mint a Március,
rügyekbe zárt kölyöktavasz...
őt nézem és bimbókorom
újra fölöttem sugaraz.
Nem siratom tűnt éveim,
hiszen az idő úgysem áll,
csak aki meddőségben élt,
azé a vénség, rút halál.
Szánom az ínyenc élvezőt,
csömörnél mása nem marad,
koldus, ki mit sem áldozott
s nem gyűjtött mást, csak aranyat.
Igaz, kicsit fáradt vagyok,
nehéz a toll is néhanap,
de a lehalkult szívverés
fiam szívén erőre kap,
szépségem múlik, - nem sírok,
leánykám arcán tündököl,
szinte sok is, e két gyerek,
mily roppant kincset örököl.
Nem volt hiába semmi sem,
bár néhanap békétlenül
lázongtam, hisz nem tudtam én,
hogy ürmöm mézzé édesül.
Sokat fizettem? Nem tudom,
hiszen mindennek ára van...
ezerszer újra kezdeném
Alázatosan, boldogan.
Gősi Vali
Anyaság
- változatok -
*
mint egy hangmozsár
- angyalhangon -
majd éjsötétben
határtalan csendben
megsejted az első moccanást
egy apró élet gyenge sóhaját
és szívedből lesz elemózsia
s a méhlepény mint ölelő csoda
elringatja csöppnyi magzatod
angyalhangon
mint egy hangmozsár
*
anyaságom
hogy megfogantál
csak azóta létezem
együtt teremtődtünk e földi létre
életre keltetted szunnyadó álmom
lettél örökérvényű bizonyságom;
beteljesült veled végre a lényeg
s míg emberré formált az ősi érdem
kinyílt melletted bimbózó
anyaságom
*
Gősi Vali
Cseresznyevirág
Anyám járását
idézi a május:
körötte kék virágok ringanak,
talpa alá fűszálak simulnak,
s amerre árnya hangtalan’ halad
a búzakalászok fejüket leszegik.
Kapaszkodnék
köténye fodrába,
barázdát simít’nék lábai elé,
harmatot hintenék földjére a kertben,
ne fáradjon, szegény, ha szikes rögre lép.
Szelídíteném
a szúrós bokrokat,
meg ne karcolják szép, fáradt kezét.
Cseresznyevirág –, a szívére hajolnék,
megbújnék, s kérlelném: Mama, maradj még…!
*
Gősi Vali
Anyám szava
Nem hallgattam hízelgő szavakra,
de anyám szava gyógyír volt nekem,
ha megrekedt a szomorúság bennem,
és tanyát vert a kétség lelkemen.
Csak duruzsolta hálatelt imáját,
de kisgyermekként nem értettem még,
hogy könnyein át m’ért könyörgött mindig
összekulcsolt kézzel másokért?
Ha néha együtt várjuk még az estét,
és elfogom szelíd tekintetét,
csak lehajolok némán, szemlesütve,
hogy megcsókoljam ráncos, szép kezét.
S míg fénykoszorút fon az éj fejére,
imádkozom, áldást mondok érte.
*
Gősi Vali
Angyalszárnyakon
Volt idő, hogy nem múltak az évek,
ólomlábon járt a délelőtt,
csak a mama sürgött nagy-serényen
a vászonnal fedett asztal körött.
Az égre nyúló diófa tövében
a fehér abrosz lenge táncra kél,
visszatérő álomként, az éjben
kovászt érlel, és dagaszt, szegény…
Körbejárja angyalként az asztalt,
áthajol az alvó lombokon,
mazsolával hinti meg a retest,
megcsókol, én visszacsókolom,
édes illat, könnyű szellő ébreszt,
és elsuhan ő angyalszárnyakon.
*
Gősi Vali
Nem sejtettem
Ültünk az estben, mély, sűrű csendben
búcsúzott éppen lopva a nyár.
Szelíden kutató szemmel nézett
hosszan az égre, s vissza rám anyám.
Kezét szorosan ölébe zárta,
és átmelegített a gondolat:
megpihent végre, végre, a drága,-
micsoda ritka, boldog pillanat...!
De mintha valamit titkolt volna:
fájdalom-gyötört ujjait talán,
vagy a bánat-mély barázdákat
görcsös kézfején és homlokán...?
Még nem sejtettem: csillagfény járta
halálos táncát a szembogarán.
*
Gősi Vali
Égi mezőkön fényvirág
Anyám gyönyörű, nyári kertje,
rám köszön néha emlékeimben.
A pudvás kertkapu a mezőre tárul,
sárgul a repce, s a búzakalászok
szelíden lengve intenek.
Távol, a réten pipacsmezőre
réved a boldog emlékezet,
lángvörös fényben lobognak, égnek,
vérpiros szirmuk társa a szélnek,
kergetőznek a rét felett.
A nyárban arannyá sárgult földek
búzavirágot rejtegetnek,
kíváncsi fejük a napra néz,
égszínű kékjük megigéz,
hozza a szél az illatukat.
Mezei csokor az asztalomon,
anyám mosolya ragyog a szirmokon.
Szarkaláb, kamilla, mécsvirág,
pipacsok őrzik lágy szavát,
s égi mezőkön fényvirág.
Égre nézők
Mért nem lehet,
hogy megkegyelmez
a nyár a szende orgonáknak?
Pirulva ég kertem kegyeltje,
jajong a szélben holt virága...
Anyám megtépett orgonáit
nem érheti még enyészet,
lecsüngő szárról is égre néznek;
nincs helye bánatnak, szenvedésnek,
ünnep közelít, anyákat éltet
minden áldás,
orgonás igézet.
Állapothatározó
Játék! :)
https://forum.poet.hu/kihivas-batraknak---erosen-moderalt-versverseny-kellemes-dijakert
agyagos, pehely, makulátlan, boros szavakra:
Ha már csak halványan élnek
a boros hangulatú, vége-nincs,
világmegváltó esték,
mikor még végérvényes kiábrándulásaink
sem húztak le az agyagos földig,
és makulátlan, félszeg gyermeki tisztasággal
vallottuk meg csalódásainkon érlelődő,
újjászülető szerelmeinket,
hazugságaink legfeljebb apró,
kegyes füllentések voltak,
mókás, könnyű röptű valótlanságok,
akár a pehely, ha fölkapja a nyárfa alól
a játszi szél;
ha helyettünk már csak
a végeérhetetlen,
néma csend beszél,
akkor hamiságainkról
mindjárt kiderül,
hogy ez az állapot már
a végveszély.
Új szavak:
koholmányok, szeretetlenség, fülsértően, zakatolások
szeretni
berenyi.klara szavaira – javított változat:
találgathatom, szempár, írsz, sodrásban
mióta már
hogy ez a gyöngéden ölelő szempár
– a te szemed – vigyázza
az utcalámpák árnyékában bújó
félszeg ölelésünk
ódákat írsz a csendről
sejtelmes hallgatásban
fényeket rajzolsz arcomra és a tájra
mosolyom ráterül a világra
és hozzád bújva már semmitől sem félek
nem találgatom értelmét a létnek
felesleges minden hiú ígéret
csak szeretni akarlak
ebben a köröttünk eszeveszetten zubogó
élet-sodrásban
sebhelyekkel is a szívünkön
szelíd akarással
csak szeretni
örökkön örökké
kitartással
mindent-odaadással
Metamorfózis
meditál, ökörszarv, előtér, bosos (a "bosos" gondolom, borsos akar lenni?) szavakra:
Fehér ezüstfolyót dajkáló parton
sejtelmes fényben állnak a fák,
örökké tartó álomról susognak,
a legvénebb közülük hajlongva meditál;
hát nem volt boldogabb a holdfény, az este,
nem volt a hajnal is reménytelibb,
mikor még ökörszarv várta az embert,
ha a földeken szántani, vetni kellett?
Kis házak álltak itt, mind otthonos,
tágas előtér, friss cipó,- illatos,
terített asztalon tojásból reggeli,
nem borsos árért vették a kolbászt,
és megtermett a földeken a saját tengeri.
Már nem virradnak kéklő,
napfényes hajnalok,
rideg házzá váltak a meghitt otthonok,
hiába álmodunk csodákról éjjelente,
szelíd folyókban csak leskődő gizgazok,
ezüst partokon nagy-beteg nád susog.
Új szavak: elmerülök, keservesen, gerincemen, gőgösen
És egy másik változat:
Fehér ezüstfolyót dajkáló parton
sejtelmes fényben állnak a nyárfák,
örökké tartó álomról suttognak,
a legvénebb hajlongva meditál;
hát nem volt boldogabb a holdfényes este,
nem volt a hajnal is reménytelibb,
mikor még ökörszarv várta az embert,
ha hívták vetni, szántani a földek?
Kis házak álltak itt, otthonosak,
tágas előtér, friss, meleg cipó
a terített asztalon, tojásból reggeli,
és termett a földben saját tengeri.
Már nem virradnak kéklő, fényes hajnalok,
rideg házzá váltak a meghitt otthonok,
szelíd folyókban elvadult gizgazok,
ezüst partokon nagybeteg nád susog.