SzóVarázslat
Ki vésővel, kalapáccsal, tollal…
kalapáccsal, vesszőfutás, kertekben, elnézni
Az alkotó ember titka az lehet,
hogy nem hátrál, ha a sorsa néha megtörik,
ha a jeges út előtte hirtelen megreped;
meg nem futamodik, csak óvatosabban lépeget.
Ki vésővel, ki kalapáccsal, tollal, vagy ecsettel,
de minden vesszőfutás után új belső rendre lel,
miközben kőbe, fába vési, versekbe írja,
vászonra festi, hogy nem kell elnézni,
ha rossz a világ, menni kell mindig tovább,
hinni egyre, hogy az ember lelke jó,
amíg áldott keze nyomán
kinyílik a kertekben
tavasszal minden virág,
és hálaimát susog esténként a nád,
míg álomba hajolva dúdolják a fák
egy tiszta tó ringató dalát.
Feladvány: https://forum.poet.hu/kihivas-batraknak---erosen-moderalt-versverseny-kellemes-dijakert
Balla-da(l) a KórTeremben
Ezt a bejegyzést egy tagunk töltötte fel a blogjába. A bejegyzés nem minősül hivatalos tájékoztatásnak, a benne szereplő esetleges állítások a képzelet szülöttei, és semmi esetre sem tekinthetőek objektív hírnek vagy tanácsadásnak. A koronavírussal kapcsolatban a koronavirus.gov.hu címen elérhető hivatalos oldalon lehet tájékozódni.
cseszlovak (Fórum: Kihívás bátraknak - erősen moderált VERSVERSENY, kellemes díjakért)
10:05
"egyenrangú remeklés volt @gosivali alkotása is!!
a topikszabályok szerint csak egy lehet a befutó, most Edusho műve lett nálam az; de Gősi Vali munkája holtversenyben áll" :D :)
Balla-da(l) a KórTeremben
(2021. tavaszán, a világjárvány idején - teve hangulatára)
A kórterem - mély-altatás
az infúzió csak cseppre csepp
néma láz marja testedet
az ágyban a kín gödröt ás
műanyagpalack néz rád fölül,
az arcodon valami maszk hever
áttetsző kampók a füleden
az ablakpárkányon varjú ül
ápoló rohan a maszk alatt
a neve kódolt számadat
A rémálom naponta visszatér
nem oltja víz a szomjadat
nincs beteg aki enni kér
az ágy alatt véres gézdarab
a nagyvizit rendre elmarad
ma sem történik semmi se
csak branülcserére ébredés
a flexibilis cső is műanyag
hajnalban lázmérés - hón’alatt
fáradt szempár a maszk alatt
már oldalra nézek és jobbra is
talán segít az infúzió
végre egy mosoly egy kéz mi int
a szomszéd ágyról egy biztató
fölfelé nézni már nyugtató
ütemre csepeg az infúzió
balra az ágyon - fájdalom
könyörgő hang súg: szomjazom
feltápászkodom cső kísér
csak lépéshossz… ki inni kér…
jobbra az ágyról friss mosoly
arcomon könnycsepp – Éva szól
megint valamit kieszel
ásványi sókról énekel
könnyeim alatt mosoly fakad
van itt poroltó! – és kacag –
eloltja majd a lázadat
…halálos vírust hordozunk
esténként imát mormolunk
de ajkunk néha dalra fakad
csepü, lapu és gongyolag,
velünk dalol egy gyurgyalag
Ballada a kérészek nászáról
Megadott, (hááát, nem könnyű) :) szavakra: me too, tiszavirág, Csá!, UFO
(átirat)
Állok a parton.
Hozzám hajolnak a titkokat súgó nyárfák,
hallik a csöndben odaátról
valami ritmusos, halk csobogás,
és ütemre táncol
– valamit ünnepel talán – minden faág…
A forró parti homokon a nemrég
vágytól hevült ifjú pár szerelmét,
langyos illatát őrzi a pillanat,
az álomszép emlék.
A távolban kajakos halad,
a vízen haldokló kérészek hada
lohol, szalad az életért,
valami leírhatatlan varázs,
és szokatlan riadalom,
különös rejtély
és izgalom lengi át,
ahogy a lárvákból nyíló
temérdek tiszavirág
a vízfelszínre érve beteljesíti önmagát;
a ritka természeti csodát.
Majd sejtelmes táncot járva,
ringva a víz felett,
lassan búcsút intenek,
ahogy a szerelmes, ifjú lánytól
a fiú elköszönt, kinek a csókért
egy röpke „Csá!” jutott,
hiába, hogy mindent odaadott,
csak egy végzetes, búcsúzó
pillanat maradt a csodából.
S ahogy a könnyű nászruhán
átsütött később a nap,
az asszonnyá érett lányka lelkén
és homlokán a szégyenné ráncosult
zaklatás nyoma örökre ott maradt,
s valami hallgatag vágy szakadt
fel mára hangtalan’: meo too!
… mert elaljasul néha a szép világ,
tűnt álom marad a tiszta vágy,
ahogy a kérésszé lényegült tiszavirág
hordozza titkos szégyenét,
amíg a múlt és a jövő is képtelen észlelés,
akár az UFÓ, ha tűnik a felhők felett.
https://forum.poet.hu/kihivas-batraknak---erosen-moderalt-versverseny-kellemes-dijakert
Új szavak: jellegzetes, semmittevés, förtelem, csicskása
Már nem álmodom
Ha biztatnál, ha bátorítanál,
mert néha nagyon félek,
ha éreznéd, hogy rettenet
nélküled az élet…
Hiába sírok érted,
a könnyek egyre mélyebb űrt vájnak
a létezés keservében.
Mégis,
mintha egy kórus dalolna
néha valahol
– angyalok talán –,
valaki imát mormol halkan
(lehet, hogy az én imám…):
Istenem, segíts, ne vesszek el
a fájdalomban!
Már nem álmodom,
az álom messze elkerül,
talán, mert valahol,
láthatatlanul,
él még a legszebb biztató;
valaki felrajzolta az égre…
Hiába nyúlok érte,
egy felhő takarja éppen,
de köröttem szól
valami gyönyörű ének: örökké élhetsz,
csak ne veszítsd el soha önmagad!
Ne félj! Árva nem marad,
aki szeretni képes!