Ülj mellém!

Versbeszéd, versérintés
(naplómból)


A legszebb emberi érzésekről gondolkodtam a minap (az alábbi versben is), és talán az érzés egyetemessége is megvillan kicsit, hiszen valami ilyesmi volt a vágyam, amikor vettem a jelet; jó volna írni erről, ha mégoly közhelyes is manapság az érzés, és elavultak a fennkölt stílusok.
Volt egy semmihez sem fogható – minden eddig megéltnél magasztosabb – szeretetélményem, amelybe mégis, újra és újra beleszakad a szívem, mert egyúttal mélységes fájdalommal is jár az emléke is. 
Elmesélem. 
A fiam végérvényes távozása után – már nem emlékszem, mennyi idővel, de évekkel később, az biztos – egy alkalommal, valami különös késztetésre felvettem kedvenc pulóverét, amely még őrizte az illatát. Mondhatatlanul szép érzés kerített hatalmába, ami semmihez sem fogható, és szavakkal kifejezhetetlen. Vagy mégis…? Talán a szívünk alatt hordott magzat első, érezhető moccanásakor éreznek hasonlót az anyák, amikor tudatosul bennünk: új élet mozog a szívük alatt. 
Visszatérve a pulóver illatára, néhány órával később már rohantam haza a munkából, hogy másik ruhát vegyek; a csodálatos közelség, az érzés ugyanis hirtelen hangos sírássá változott, valami elviselhetetlen, fájdalommal vegyes gyönyörűséggé… Mondják, az örömöt, a boldogságot is fel kell tudni dolgozni… (Sok éve tanulom, a fájdalom, a hiány feldolgozása mellett…)
A hasonló érintések nyomán mintha megszűnne a különbség a legszebb földi érzések, mint szerelem – szeretet között, hiszen mindegyik mondhatatlan magasságokba emel. 
Pedig az említett, manapság már-már közhelyessé váló, néha szégyellt szeretetélmény, ami lehet akár párkapcsolati élmény, anya-gyermek kapcsolat, vagy mély, eltéphetetlen kötelék barátok között, az élet legkülönlegesebb ajándéka; elmosódnak az említett különbségek, és valami egyetemes érzés éled és árad bennünk. Én így hívom: éteri szeretet.
S ahogy az alábbi idézet is példázza, a másik, gyönyörű szó – szerelem – sem csupán a párkapcsolati érzelmet illusztrálja:
"33.
És megháborodék a király, és felméne a kapu felett való házba, és síra, és ezt mondja vala mentében: Szerelmes fiam, Absolon! édes fiam, édes fiam, Absolon! bár én haltam volna meg te helyetted, Absolon, édes fiam, szerelmes fiam! Sámuel II. könyve 18. rész"

Hitem szerint semmi sem fontosabb a szeretetnél.
*
És az említett vers:

Megszerettelek

*Asszociáció Z.T. lírai soraira: 
„Mikor megszerettelek, építettem egy palotát a szívemben.”

Mielőtt megszerettelek,
már itt éreztelek a közelemben,
pedig azelőtt sohasem láttalak.
Hallottam lélegzetedet,
mint könnyed, légies dallamot:
a szíved ritmusa volt.
Körbefont valami végtelen nyugalom,
mint egy puha takaró,
vagy elárvult, finom pulóver,
melyből árad a rég’ átlényegült
Kedves illata ma is,
és átjár itt hagyott melege.
Szerelem ez, múlhatatlan, tiszta, éteri.
A szívemben épült palota ajtaja
azóta naponta kitárul, várja, 
beengedi a lábujjhegyen érkezőt,
és egy hang halkan kérleli:
csak meg ne szökj!
-– s hogy visszataláljon,
távozáskor kulcsot ad neki.

(Ajánlom a verset férjemnek – immár negyvenhárom éve hű társamnak, fiunk emlékére, lányomnak, unokámnak, testvéremnek, és minden családtagomnak, rokonomnak, és ajánlom szeretettel igaz barátaimnak.)