Üdv a fedélzeten...

Sziasztok Kedvesek!

Rég jártam erre – írtam az egyik fórumtémában feltett kérdésre, és jelzem nektek is. Hosszú küzdelmek után lassan fél éve, hogy  elveszítettem a férjemet, aki – ahogy emlegettem már –  kerek ötven évig volt a társam - mindenben... - közhelyek nélkül.

Hogy „Az idő múlásával...?”– Ez viszont óriási közhely, mert a hiány egyre nehezül... Lassan tudatosul a végérvényes árvaság... (Bár lehet, csak számomra ilyen ez az állapot, hiszen különbözőek vagyunk, és ettől kerek a világ…)

A napokban összeraktam egy emlékező versgyűjteményt, Van, ami örök címmel, - talán könnyebb lesz ez a fél emberként való élés.

Szeretettel gondolok rátok.

*

Az első játék(osság) – „azóta” – tudom, a már unalomig ismételt témában kikötve a szavakkal…

bodzás, ribillió topánka, törhetetlen szavakra

Átirat a hiányhoz

Elhulltak mind a nyár virágai,

üvegekben őrzöm a bodzás illatát,

keresem kihűlt tenyered melegét,

szívemet eltölti a rég volt, furcsa láz...

A parton halk sóhajjal nád rebeg,

hajlong a szélben, de törhetetlen’ áll,

felém leheli balzsamát a vén tó,

elborít valami bódító illatár.

Sziromfelhők nyomán zajos ribillió

a mélyből felhangzó sejtelmes világ;

tündértáncot jár ma százezer topánka,

míg hajlongnak a csönd dalán a parti fák.

Újak: részegítően, pillanatokban, vonzódások, rettenthetetlen

https://forum.poet.hu/kihivas-batraknak---erosen-moderalt-versverseny-kellemes-dijakert