Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Talán a vers talál utat…
gosivali 2018. április 10. 14:36
Hogyan segíti az Internet a versírást? - pályázat
Ülj mellém! (naplómból)
"Az igazi remekmű néha nem is olyan tökéletes. Csak sugárzik, a "csak álom" is benne van, a csillagok fénye, a tündéri. S a feladatnak ez a része, amikor a művész már nem tud művén segíteni: az utolsó ecsetvonást, a tündérit az Isten végzi el."
(Márai Sándor)
Talán soha nem volt még olyan nagy szüksége az embernek arra, mint napjainkban, hogy elvadult lelkét lírával szelídítse, és úgy menjen tovább, fejét az ég felé emelve, hogy közben érezze a körülötte vajúdó világ könyörgő arcán kiütköző sebhelyeket, de túl ezeken megélje újra azokat a létélményeket, mint a szeretet, hála, szerelem, alázat, szomorúság, bánat – amelyek nélkül az ember maga is gép csupán. A költő talán azért éppen költő, hogy kiszabadítsa az embert, az ember lelkét a világ – valami eszeveszett gépezet – pörgéséből, mielőtt az végérvényesen elragadná és bezárná.
Elgépiesedő világunkban, ahelyett hogy élnénk a technika lehetőségeivel , kihasználnánk, magunk és a világ javára fordítanánk azokat, gyakran visszaélünk ezekkel, és egyre hangosabbá válnak a parttalan viták, rosszízű személyeskedések az emberi közösségekben, de a virtuális terekben is. Nem értem, miért a harag, a rosszindulat, bántás és gáncsoskodás kerekedik sokszor felül a megértésen, a jó szándékon, önzetlenségen? Miért, hogy gyakran a gyűlölködés dominál – még az állítólag különlegesen magas érzelmi intellektussal bíró művészvilágban is – akkor, amikor ma már a virtuális közegben (is) egyre szélesebb lehetőség volna értékeink, élményeink, alkotásaink megosztásán túl értelmes, építő, segítő, hasznos véleménycserére, ami – legyen bár méltató, vagy elmarasztaló – de emberi hangon, őszintén szólítaná meg a másikat? Ehelyett a virtuális világban sokszor arctalanul, nem szerényen megbújó lelki értékeinket, hanem valós, önmagunk által sem szeretett, bántó énünket tápláljuk, hogy aztán egyszer csak fitogtatva, másokat megalázva, gyakran súlyos lelki sérüléseket okozva, degeszre hizlalva közzétegyük. Pedig bizonyára, akaratlanul is valamennyien a találkozási pontokat keressük, azokat, amelyek közelebb hoznak egymáshoz; kapaszkodnánk egymás gondolataiba. Ehhez csupán becsülnünk kéne a másikban az embert, tisztelettel fogadni egymás véleményét, gondolatait, megfontolni, s – uram bocsá' – néha jótékonyan hasznosítani közülük azokat, amelyek előbbre viszik dolgainkat.
Ha szeretettel hívnánk és fogadnánk egymást, talán hamarabb célhoz érnénk, úgy, hogy közben érezhetnénk a kinyújtott, segítő kezeket, és észrevehetnénk magunk körül a segítségre vágyókat is …
Jómagam különleges lehetőségnek érzem ezeket az eszmecseréket, megmérettetéseket, amelyek az internetes világban (is) bárki számára adottak, hálás vagyok minden szóért, amivel méltatják, vagy akár bírálják leírt gondolataimat, hiszen vitatkozni, érvelni is tanítanak.
Elmondhatatlanul sokat tanulhatunk mások nézeteiből, gondolataiból.
S hogy példát mutassunk, tiszteljük nagyjainkat, olvassunk sokat a nagy elődök műveit ízlelgetve, majd megosztva élményeinket – élve az Internet, az elektronikus könyvtárak adta lehetőségekkel is.
Ha pedig valaki írásra adja a fejét, szerintem semmi nem menti bizonyos nyelvtani, kommunikációs, a publikálásra vonatkozó alapszabályok betartása, és az írott szó általi felelősség alól. Magam is tanulom, sok éve már, alázattal, szeretettel, bukdácsolva, de hálás örömmel, mondhatni, megújuló életörömmel, túlélve sorsom legkegyetlenebb próbatételeit. A lényeg talán csak annyi: élni a lehetőségekkel, a virtuális és az anyagvilágban is, de soha nem visszaélni, és élni hagyni másokat is.
Megosztani az élményt – akár a virtuális térben is – nagyszerű dolog, legalább olyan különleges, mint megélni, akár alkotóként, vagy érdeklődő, kultúrára, szépre szomjazó emberként. Bár az élmény, a minőség mindenki számára más-más értéket jelent, mégis azt gondolom, mindannyiunkban rejtőzik valami különleges, legföljebb más eszközeink vannak arra, hogy átadjuk a megélt, teremtett élményt; vannak, akik kivételes tehetséggel bírnak e téren, vannak, akik jól kommunikálnak, de akadnak olyanok is, akiket mások inspirálnak arra, hogy megmutassák képességeiket. Általuk juthatunk el felemelő művészeti, irodalmi élményekhez, s ha kíváncsian keressük az élményt, bővelkedhetünk az elénk táruló értékes, szép kifejezésmóddal megáldott emberek által közvetített gondolatvilágon át a világ színeiben, csodáiban, akár személyes, közvetlen érzékszervi élmény híján is, hiszen manapság már olyan fejlett a technika, hogy szobánkba hozza a világot.
De mi van azokkal, akik élményeik megosztására ugyanúgy vágynak, mint akik számára minden lehetőség adott, de még bátortalanul mozognak a világban? – hiszen vélhetően minden ember – nem csupán a művészek, alkotók – egyik legmélyebb vágya az élmények, a gondolatok cseréje, azaz adni valamit magunkból másoknak; Megosztani az élményt… – fájdalmunkat, szorongásainkat, vagy éppen boldogságunkat – izgalmas, különleges köntösbe csomagolva. Egyik legszebb, legértékesebb, legemberibb gesztus, ha képesek vagyunk rá, hogy segítsünk a másiknak felismerni azt, hogy az ő számára is adott a lehetőség, és felébresztjük a benne is ott rejlő vágyat arra, hogy megmutassa rejtett értékeit – persze, ha ő is így akarja. Lehet, hogy célt, értelmet adunk így életének... Persze soha nem úgy, hogy érdemtelenül is dicsérjük, magasztaljuk, de úgy sem, hogy igaztalanul ócsároljuk, és sarokba szorítjuk a közlésvágyával együtt, és örökre megöljük benne az értelmes életcél keresésének még a csíráját is. Egy próbálkozást mindenképpen megér a dolog, s ha a jó szándék visszájára fordulna, hagyjuk őt, hadd menjen a maga útján, hadd tanuljon saját hibáiból.
Ahogy a kisgyermeknek is már idejekorán meg kell tanulnia az emberi közösségekben való együttélés alapvető normáit, mások elfogadását, sőt, később azt is, hogy kötelességünk segíteni a másiknak, ha bajban van, tanuljuk meg, soha nem késő, és gyakoroljuk e nemes, szép emberi gesztust, ami legalább olyan értékes, mint a művészetekben való jártasság, vagy azokban való kimagasló eredmények elérése.
talán a vers
talán a gondolat – a szép –
talán a vers segít értelmes lét felé
talán az út során kinyújtott kéz
talán a csend-vajúdta hang becéz
ha röpke pillanatra hozzád elér
talán ha villanó remény
mint pislanó fény fakad
nem rettent rút harag
szivárvány-lelkeket
szökik a csend
nyomában szelíd hang halad
utat talál s bekopog
zord szívek falán
talán a vers
– Parafrázis, Mészáros Viktor: A költő dolga –
gosivali2018. április 25. 22:53
@Rozella: Köszönöm, hogy elmondtad. Ren geteg mindent hasonlóan gondolunk...
Rozella2018. április 24. 23:16
Szelíd és jóakaró gondolataidon átsugárzik a személyes meggyőződés, a főként pozitív hatások megélése és ezek átadására való törekvés, de ugyanakkor érződnek a kissé keserűbb tapasztalások is. A virtuális, internetes világ sokak számára - kicsit vagy nem is kicsit - kvázi a valódi világot is "pótolhatja", de az tény, hogy mindenképp befolyásolja, mássá teszi a mindennapi emberi kapcsolatokat. Erősítheti is, de torzíthatja is! Sajnos ez utóbbira is bőven akad példa. Én is megéltem mindkét előjellel a hatásokat, de az írás nekem mégis elsősorban talán öröm és kiteljesedés, mert része lett az életemnek és ezt én a netnek és azoknak köszönhetem, akik az írásaikon keresztül megosztották velem is a gondolataikat, érzéseiket. Ha nem így volna, akkor valószínűleg nem írnék, vagy már rég abbahagytam volna. Sokat tanultam másoktól pl. itt a Poeten is, és voltak/vannak jó és rossz tapasztalataim. Azt gondolom, sokkal több az, ami a verseken keresztül ilyen módon összeköt bennünket, interneten írókat-olvasókat, mint ami elválaszt. Nagyon egyetértek azzal a gondolatoddal is, hogy " valamennyien a találkozási pontokat keressük, azokat, amelyek közelebb hoznak egymáshoz; kapaszkodnánk egymás gondolataiba. Ehhez csupán becsülnünk kéne a másikban az embert, tisztelettel fogadni egymás véleményét, gondolatait, megfontolni, s – uram bocsá' – néha jótékonyan hasznosítani közülük azokat, amelyek előbbre viszik dolgainkat. " Igy van, Vali, ilyen egyszerű ez, gyönyörűen írtad a záró versben:
"talán a gondolat – a szép –
talán a vers segít értelmes lét felé
talán az út során kinyújtott kéz
talán a csend-vajúdta hang becéz
ha röpke pillanatra hozzád elér .."
Azzal is egyetértek, hogy vannak veszélyei a kitárulkozásnak. Igen, természetesen vannak, egyéni alkat, vérmérséklet, élettapasztalat, erkölcsi felfogás kérdése, hogy ki, mit, mennyit tud/akar/képes megmutatni magából másoknak, de az is nagyon fontos, hogy amint Marika is írja, egyáltalán kíváncsi-e másokra is, vagy csak a saját képére szeretné formálni a világot?
És még valami: a legkisebb nyilvánosság is felelősséggel jár, amibe beletarozik az anyanyelv felelősségteljes használata is. Számomra az egyik szomorú általános netes tapasztalat éppen a nyelv ilyen-olyan indokkal történő önkényes ’megerőszakolása’, elsilányítása, a közönségesség felé tolódása stb. Azt hiszem ennek a jelenségnek a visszaszorításában szintén "talán a vers" tud segíteni igazán.
gosivali2018. április 11. 12:18
@Törölt tag: Hozzászólásom ugyan elveszett innét, Kedves Mária, de jövök még, most van egy kis program, ami vár a mai ünnepen. Szép versünnepet mindenkinek!
Törölt tag2018. április 10. 23:11
Törölt hozzászólás.
gosivali2018. április 10. 21:51
Hasonlóan érzem én is, ahogy jeleztem is a naplójegyzetben valahol. Nekem valamiféle ajéndékként érkezett akkoriban a lehetőség. Vannak persze veszélyei ennek a kitárulkozásnak, de hát veszélyes élni is... Néha érdemes kockáztatni - értékesebb életért, célokért mindenképpen, bár ez esetben sincs visszaút, hiszen a virtuális világban eléggé végérvényesnek tűnő nyomot hagyunk, és ez felelősség... Köszönöm, hogy megosztottad velem is gondolataidat. :) Én túl sok bántást egyébként eddig nem tapasztaltam, inkább a környezetemben, és azt gondolom, talán ezek a kapcsolatok is hordoznak értéket, ha a másikban - annak alkotásaiban, gondolataiban - meglátjuk az embert, ha mégoly virtuális világ is ez...
csillogo2018. április 10. 18:16
Élni, de soha nem visszaélni - szép tiszta gondolat, jól boncolgattad a témát, nekem nagyon tetszett Valika!
Sok tapasztalatot szereztem - így vagy úgy - tanultam, okultam is belőlük...
sokan szeretik megmutatni magukat, megírják a verset, aztán megy az útján, sok szerzőnél tapasztaltam, hogy csak az írás érdekli, a reakciók, sok olyan is van, akit nehéz megkörnyékezni, mert a saját világát nem hagyja el, nem olvas másokat, mondjuk azt: nem barátkozó típus.
Sok kedves történet van és bizony ahányan vagyunk másképp reagáljuk le.
Azért annak örülök, hogy sok emberrel találkoztam itt a blogban, aki azon a hullámhosszon van kb. mint én, de nagyon K. B. és tisztelettel kijelenthetem ennyi év után, hogy találtam itt barátokat - sok szép kortárs verset - de mivel minden elmúlhat, ki tudja meddig tarthat ez az öröm és meddig leszünk egymásra kíváncsiak.
Még jó, hogy ez benne a szép!