Párizs

Ma már

talpmasszázs a gyógyír

sajgó végtagjainkra,

hajlott a gerincoszlopunk, 

fehér a hajunk,

és a nemrég még rakoncátlanul szétszaladó,

boldogság-mosolyok helyén –

szájunk szegletén – fáradtan megbújó,

könnyes emléktöredékek,

fiókok mélyén sápadt, 

gyűrött fényképek hívnak

a Diadalív árnyékába,

és fényévnyi távolság  

a Notre Dame,

az Eiffel-torony,

a Moulin Rouge,

és a Sacré Coeur csodája,

távoli, halk dal hív táncba 

a Montmartre-i ibolya

egykor pergő ritmusára, 

halkabban zúg a Szajna,

’hol egykor úgy tűnt, 

a folyó mindkét partja a miénk csak,

és az út nem más arra, 

mint vége-nincs, szerelmes séta…

…és lassa negyedszázada,  

hogy Párizs lett mindörökké 

utolsó, boldog őszünk,

időtlen szerelmünk 

egykor gyönyörű otthona…

 

Szójáték: "talpmasszázs, gerincoszlop, diadalív, fényévnyi" szavakra