SzóVarázslat
GyászAz angyalok halkan szólnak
LEHETNÉNK KICSIT JOBBAK – HARCSÁS JUDIT emlékére
(szubjektív)Könyvajánló 2010-ből: Harcsás Judit, Pokoljárók
Emlékszem a különleges napra, amikor Harcsás Judit Pokoljárók című – a szegénység és a kirekesztés elleni küzdelem uniós évében, a X. Győri Könyvszalonra megjelent, még friss nyomdaszagú – könyvét hozta el ajándékul, amely egyike a számomra legkedvesebbeknek.
Így méltattam – már akkor (is) –, meghatódva, félszeg szavakkal:
*
„Harcsás Judit, Pokoljárók című kötetének margójára
A szerzőnek – közel tíz kötetéből – majd’ minden megjelent könyve a szegényekről, a kirekesztettekről, a társadalom perifériájára szorult, vagy sérült emberek sorsáról, de gyakran felemelkedési lehetőségeikről is szól.
Harcsás Judit újságíró, szociográfiai művei rendszerint úgy készültek, hogy odament az elesettek közé, lehajolt hozzájuk, hogy segítsen –, az Embereken, emberként, egészen közelről…, hogy felemelje őket határtalan szeretetével, empátiájával.
Tudom – mert ismerem, és értékes barátságát élvezhetem azóta, amikor még maga is „pokoljáró” volt, de sikerült a szemem előtt egyre több és nagyobb emberi értéket a szívébe ölelni, hogy továbbíthassa azok felé, azokat melengetve, akik szükséget szenvednek lelki, de anyagi javakban is.
Judit Emberként, Anyaként és Barátként is a példaképem. Hálás vagyok, amiért a sors ilyen közel rendelte hozzám. Ő azon barátok egyike, akitől több évtizedes barátságunk alatt talán a legtöbbet kaptam: több, mint egy évtizeddel ezelőtt, a fiam halálakor mellém ült a gyászolók padjára, és ott ül feltétlen szeretettel, csendes odaadással azóta is – hátha szükség lesz újra a kézszorításra, baráti ölelésre, szeretetteli együtt-hallgatásra. És odaül azóta is mindenki mellé, akiről megtudja, hogy segítségre vár.
Harcsás Judit fénye sohasem önfény, s bár szerényen csillogó, mégis mondhatatlanul sok meleget ad, úgy, hogy e fényben ő mindig leghátul sütkérezik, nehogy kevesebb jusson azoknak, akik igazán szükséget szenvednek emberi melegségben, egészségben, hiányt anyagi javakban. Sohasem elismerésre vágyik ő, csak mosolyokra, megható könnyekre – örömkönnyekre – remegő kezektől való simogatásra azoktól és azokért, akikben szinte megkövesedett a fájdalom, akik élete reménytelen, sorsuk kilátástalan.
„Nem pénzért, fizetségért, csak úgy. Emberségből…:” – vallja tiszta-szép szavakkal, hitelesen. Segíteni szeretne mindig, mindenkinek; és képes rá, megtapasztaltam.
„Az idei, a 2010-es a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve.
Lehetnénk kicsit jobbak. Nem a dátumért. Nem az uniós évért, meg a felhívások miatt. Legalább annyira magunkért, mint másokért.” – üzeni halkan, szerényen, most megjelent könyve ajánlójában – "mert egyikünk sem tudhatja, mit hoz a holnap. Mindannyiunk élete körül ott ólálkodik a pokol is… Lehet, hogy egyszer mi nyúlunk erőtlen kézzel, lelkünkbe fagyott könnyekkel segítő kezek felé.”
Olvasd a könyvet, Kedves Olvasó, és melegedj a szerző szeretetének fényében, őrizd Harcsás Judit életének mottóját: legyél kicsit jobb, legyünk kicsit jobbak!
„Levél vagy?
Azt kell megtanulni,
Nem szabad, csak fölfelé
Hullni.”
(Szabó Éva)
Győr, 2010-10-09
Gősi Vali
***
A Remény a rákból című kötetének bemutatóján, még reménykedve: https://www.youtube.com/watch?v=JgTZ38JZT7c
*
És most a döbbent, végérvényes csend, a szívszorító búcsúk sora a nagyszerű embertől, Harcsás Judittól.
Hessling Erika, egyik legkedvesebb barát búcsúszavai:
https://www.facebook.com/notes/hessling-hegyi-erika-%C3%ADr%C3%B3/ut%C3%B3sz%C3%B3-a-rem%C3%A9nyhez/1266424533413456
*
Emlékoldal Harcsás Juditnak: https://www.facebook.com/judit.harcsasjudit?fref=ts
*
Megjelent kötetei, a teljesség igénye nélkül: (https://moly.hu/alkotok/harcsas-judit/konyvek)
*
Mostanában verseket is írt. Szellemi hagyatékát rendezve – reményeink szerint – befejezetlen verseskötete nem marad álom. Addig is egy lélekérintő verse a legutolsók közül:
Harcsás Judit
Vasárnapi fohász
Már nincsenek nagy álmaim,
nem vonz a pénz, a csillogás,
keresem inkább a templom csöndjét,
szebb az ige, az Isteni vallomás.
Ruhára, cipőre nem vágyom,
csak épp annyira, amennyi kell,
de észreveszem a sóhajt, a szenvedést,
együtt sírok néha valakivel.
Mert az éhesnek enni kell,
aki fázik, legyen elég fája!
Olykor elég mindenhez
a szeretet, a szív Bibliája.
Példaképem egy olyan asszony,
akinek szemében gyakran ült a bánat.
Óh, bárcsak magamhoz ölelhetném ma is
az én drága jó Anyámat!
*
Gősi Vali
Angyallá vált barátnőm,
Harcsás Judit emlékére
Hiába várom, hogy egyszer még
felhívsz, halk szavad elér,
és visszatér a remény, hogy mégis élsz;
csak a csend süvít, halott a Fény.
Becsaptál! Vége. Nem segít imám.
Könnyes emlék vagy a torz vigyorú lét
hazug „igazán” – te drága barát –
néma relikviám…
Csak rág és mar az emlék,
hallom, ahogy kértél: mesélj még!
És szelíd mosolyod, ahogy nemrég
még életre kelt fáradt-szép,
komoly arcodon…
Már a halál ül tort angyal-mosolyodon,
gyászos árnya röhögve átoson
dermedt homlokodon,
és én a semmit markolom –, az is rideg,
távoli, akár az örök hó
a végeláthatatlan ormokon.
Mit mondhattam volna „akkor” én…?
Hogy menj, és álmodd tovább
a tündérmesét, ha félsz…?
Már nem sietsz hozzám soha.
Átutazóként a múlt lett álmaid néma,
árvult otthona… Nincs már szerelem,
és könnyű, játszi fény sem táncol
a holtak zárt szemén.
Bár hinném: a Nagy Ég a vágyott,
boldog otthonod,
és átöleltek ott az angyalok…
Győr, 2017. március 23.
Legyen könnyű számodra az égi út! – és üzenem: nagyon figyelek a csendben, hogy meghalljam égi üzeneteidet, hiszen tőled tanultam: „az angyalok halkan szólnak…”
https://www.youtube.com/watch?v=JgTZ38JZT7c
A veronai buszbaleset áldozatainak emlékére
Ó, hol van
a derengő gyermeki béke, a türkiz égbolt angyal-ragyogása az ébenfekete éjszaka után,mikor a derűs hold jeges udvarán áttör a félszeg hajnali pír?
Most tűnik a fényben, és rettenetes a pirkadó reggeli ábránd, felhőkhöz bújik a foszló tündéri vágy, és vijjogva szálló madárraj húzza tovább a tűnő, ezüstös álmot.
https://www.facebook.com/gvali/posts/10207655567459306?pnref=story
Fekete rózsa
Bár üvöltene az a messzi hang:
ébredj lélek,
rázd föl magad!
Minek a merengés csalárd álmokon,
elmélkedni távoli, álnok csillagokon?
Csak újabb keserű csalódás terem
sebzett szíveden,
míg magányos tengerpartokon
ringó hullámok dajkálnak
csábító, sötét éjeket,
te üres bölcsődet ringatod,
a semmibe suttogod lágy altatódalod,
és a tegnap-volt álmokon nyílt fekete rózsa
mára szirmaira hullt holtan,
remegő lábad elé.
Megadott szavak: csalódás, merengés, csillag, bölcső, lélek, tenger, sötét, hang, rózsa, lágyan
"Kilyukadt a világ"
Nicholas Wolterstorff, amerikai filozófus-professzor Korai sirató című megrendítő vallomásából (naplójából) értettem meg, hogy már-már elviselhetetlen, és talán örökig tartó fájdalmam, gyászom – anyaként megélve azt – természetes, mert életemből itt e földi létben immár örökre hiányzik valaki…– valaki, aki a világon a legdrágább kincseim egyike: a fiam, a szívem egy darabja.
És mégis, így is, nélküle is, élnem kell tovább, azzal a tudattal is, hogy ez esetben talán soha nincs elengedés, nincs gyászfeldolgozás, gyászmunka… E szavak üresen kongva – és bocsánat érte, de közhelyként – jegesen koppannak a szívemen, és hullnak porba évek óta.
A könyv rólam is szól. Rólam, és gyászomról, amit vállalnom kell, ha már megtörtént ez a szörnyű, mérhetetlen igazságtalanság.
Ha szeretetemre méltó volt, méltó arra is, hogy amíg élek, gyászoljam Őt...
Idézet a könyvből, a szerzőtől, aki maga is gyászoló; édesapa.
*
„Kilyukadt a világ. Ott, ahol eddig Ő volt, immár semmi nincs. Az emlékezet, a remény, a tudás, a szeretet páratlan tárháza semmisült meg vele. Csak űr maradt utána. …Üres helyét senki nem töltheti be. Nincs még valaki, aki pontosan azt látná, amit Ő látott, aki pontosan azt tudná, amit Ő tudott… azt szeretné, amit Ő szeretett. Egy ember, egy pótolhatatlan ember halt meg. Soha senki nem fogja pontosan úgy érzékelni a világot, ahogy Ő érzékelte. Üresebb lett a világ. Elment belőle a Fiam! Helyén soha be nem tölthető üresség tátong.”
*
„… Tényleg olyan különleges volt? (…)
Őt a halál választotta ki, nem a szeretet. A halál révén vált különlegessé. Különleges helye a gyászomban van. A sebzett szeretet különleges szeretet,- különleges, mert sebzett.
…Most minden nap gondolok rá,- azelőtt nem így volt. Szeretteim közül csak neki van sírja…”
*
Ez a vers, és sok másik is imaként szólított meg sok éven át, minden este. Az Ő hangján hallottam- és jó volt sírni… – álomba sírni magam:
Henry Scott
A szomszéd szoba
A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog...
valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába.
Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk
egymásnak egymás életében, ez mit sem változott.
Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj
velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is
beszéltél. Ne változtass a hangszíneden. Nevess
ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken.
Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel
A nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne
árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba
kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést.
Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a
folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt,
hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok
a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj.
Mit tehetünk, mi, akik túléltük a sors legkegyetlenebb próbatételét, gyermekünk halálát?
Fogalmam sincs… Ma, tizenhat évvel „azután” sem tudnék megtört szívű sorstársaimnak semmi elfogadhatót mondani…
Ilyenkor nincsenek jó szavak… – csak könnyek… – és ez sokáig így marad. Aztán észrevétlenül megtanuljuk vinni a terhet, amelynek súlya naponta a földig húz, és mégis – valahonnét jön az erő, valaki mindig felemel, minden nap, újra és újra… Talán Ők, mint átlényegült SZERETET-lények…
Hiszem hogy van valami, ami örök: a szeretet… – az árad oda-vissza – és felemelkedünk általa, Általuk minden halálból, feltámadunk naponta újra és újra, hogy aranyba öltöztethessük drága emléküket…
Őszinte együttérzéssel gondolok Rád, Kedves Sorstársam, - és ha mindent közhelyesnek érzel, bátran dobd ki ezeket a suta sorokat, és hagyd, hogy a Te lelked hangjai törjenek fel, mindenkién túl… Mindannyian mások vagyunk. Másként élünk, gondolkodunk, szeretünk és másként gyászolunk…Egy biztos. Az anyák gyásza semmihez sem fogható… - bár mindannyiunknak vannak hallottai, veszteségei.
http://www.szepi.hu/irodalom/vers/tvers/tv_356.html
Legyen erőnk… - rengeteg erőnk a túlélés után újra élni!
*Harangok szólnak érted
Távolodsz,
már hiába nyúlok érted,alig világra jöttél,magához rántott a végzet.Gyermek maradtál,ártatlan, fehér, márvánnyá vált csoda…Már nem tudom, feladtad-e,vagy én adtalak oda…?
Mindenem voltál:jövőm, reményem, büszkeségem,mint védtelen virág, nőttél belőlem,de már csak halott emléked kiált:
hát miféle süket világ,amelyik semmit sem segít,ha egy kisgyermekért már léte hajnalána halál közelít?
Ha van keresztés szenvedés, hát ki engedi,és miért, hogy e védtelen, apró lény vigye,ami az ősök eltitkolt szégyene?
Ha van bűnös,vajon most hol lapít? Ki váltja megleplezett, sötét bűneit? Érti, érzi-ea kifosztott lelkű anyák kínjait?
Távolodsz,már soha el nem érlek. Hiába könny,megbocsátás. Elraboltak. Félek.Múltam lettél. Harangok szólnak érted.
*(UNICEF- programok, 2015. "...minden ötödik másodpercben meghal egy kisgyermek a világon..." „Harangok szólnak érted” - irodalmi pályázat)