SzóVarázslat

Gondolatok
gosivali•  2016. szeptember 10. 12:35

Még itt lapít

Még csorog a gyász a szívemen,
de arany az emlék, mint a méz,
megédesíti a szenvedést,
csitul a gyötrelem; fakó-fehér.

Egy könnycsepp billen az arcomon,
csillaggá lényegül, elpihen,
enged a szorító fájdalom,
valami jó csönd kíséri el.

Még itt lapít a bánatom,
de megszelídült a pillanat
- mint érdes kéz alatt a kés,
ahogy a húson áthalad -

nyomában ima, áhítat fakaszt
békességes, szép, égi fényt.

(pihen, szorít, érdes, ránc, billeg, fakó, méz, halad, fehér, ima - 2.)


gosivali•  2016. augusztus 11. 22:25

a pillanat

szél hangján sóhajtó
szerenád
felsíró dallamok
ősz-arany verssorok
csók-emlék
nyári láz:
vacogó vágy ma
a vén ég alatt
ahol egy kósza csillag
úgy mint akkor
fényt csókol arcodra
eléd hull
s álmoddal
örökre
továbbszalad

Szent Lőrinc könnyei
http://joportal.hu/johirek.php?readmore=1956

gosivali•  2016. július 27. 15:46

Gyönyörű terhünk

Barlang mélyén
megkövült kincsek ős-titkáról
suttog úgy a múlt
ahogy hosszan merengő
sötét szemed óvó leple
szempillád alól
valami időtlenségben rejtőző
mély titok
lopódzik "azóta" felém
hangtalanul
míg szemedből végre
egy fukar könnycsepp
apró gyémántként
a tenyerembe hull
elárulva rút kétkedésem
s szinte vakít a szégyen
amiért ebben a furcsa
fájó időtlenségben
kétkedve kutatom
megkövesült
rejtett fájdalmadat
amely – már tudom –
örökre
a kettőnk
gyönyörű terhe
fájdalmas
titka marad;

elengedtük…
elment örökre
a fiam
a fiad.

2008.

gosivali•  2016. július 24. 07:03

Táncolni az esőben (naplómból)

„Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy tudjunk táncolni az esőben.”
( ARDUA VINCIT AMOR )

És hogy milyen is az igazi, feltétel nélküli szeretet, mit jelent a tiszta szerelem…? Nos, talán a legszebb magyarázat ez a történet, egy számomra ismeretlen szerző írása:
Ma, éppen a fiam égi születésnapja, és néhány nappal a végtelenbe való távozásának tizenhatodik évfordulója közeledtével juttatta eszembe egy kedves ismerősöm az alábbi, ismerős történetet:

“Zsúfolt reggel volt az orvosi rendelőben, amikor 8:30 körül bejött egy bekötözött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9:00 órakor van egy fontos találkozója. Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még fél óra, míg megérkezik az orvos. Figyeltem, milyen türelmetlenül néz percenként az órájára. Időközben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötését, és megnézném, miről van szó. A seb nem tűnt olyan súlyosnak… az orvosra várva eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszélgetésbe elegyedtem. Megkérdeztem, hogy mennyire fontos a találkozója, és hogy nem szeretné-e mégis megvárni az orvost a seb kezelésére. Azt válaszolta, hogy feltétlenül az idősek otthonába kell mennie, ahogyan évek óta mindig teszi, hogy reggelizzen a feleségével. Udvariasan, a felesége egészsége felől érdeklődtem. Kedvesen, az idős úr elmesélte, hogy az Alzheimer kóros felesége 7 éve él az idősek otthonában. Gondolva, hogy a feleség, egy tiszta pillanatában esetleg felizgatná magát az ő késése miatt, siettem, hogy kezeljem a sebét, de az idős úr elmagyarázta, hogy 5 éve nem ismeri fel… Akkor csodálkozva megkérdeztem: “És Ön minden reggel elmegy, hogy együtt reggelizzenek?” Egy édes mosoly, és egy lágy kézsimogatás közben válaszolta: “Az igaz, hogy Ő már nem tudja, ki vagyok, de én jól tudom, ki Ő”. Szó nélkül maradtam, és kellemes borzongás futott végig rajtam, miközben néztem a siető léptekkel távolodó öreget… Lenyeltem a könnyeimet, miközben arra gondoltam: “Ez a szerelem, ez az, amit az élettől szeretnék!… Hiszen alapjába véve, ilyen az igazi szerelem?!Nem feltétlenül fizikai, és nem is ideálisan romantikus.
Szeretni azt jelenti, hogy elfogadjuk azt, ami volt, ami van, ami lesz, és azt, ami még nem történt meg. Nem feltétlenül azok a boldog és kiteljesedett személyek, akiknek minden dologból a legjobb van, hanem azok, akik a legjobbat tudják kihozni mindabból, amijük van”.
Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy tudjunk táncolni az esőben !!!”


Gyönyörű történet. Mélyen emberi. Megéltem, szinte minden lényeges mozzanatát... Elveszítettem életem egyik csodáját, egyetlen, drága fiamat, majd unokám, Mira születéséig – hat éven át – naponta tápászkodtam fel a padlóról. Aztán – bizonyára Mira angyali mosolyától – szinte észrevétlenül megtanultam újra táncolni az esőben, fájó- és örömkönnyek között is.
Nem volt felhőtlen az életem ezután sem. Édesanyám Alzheimer-kóros lett, édesapám tüdőrákos. Szinte egyszerre derült ki mindkettejüknél a súlyos, gyógyíthatatlan kór, ami iszonyatos szenvedésekkel járt... Hálás vagyok, hogy volt erőm sok időt velük tölteni, és mindkettejüknél éjjel-nappal ott lenni heteken át, hogy elkísérhessem Őket a vészesen közelgő, végső útra. Ott voltam utolsó lélegzetvételüknél, és az utolsó egy hónapot – kívánságukra – mindkettejükkel együtt töltöttük, – férjem, nővérem és sógorom, hogy könnyebb legyen számukra az út… Édesapámat még a régi, imádott szülői házban ápolva, édesanyámat már a nővéreméknél, aki a közelükben élve – akkoriban már nyugdíjasként – otthont, családi meleget biztosított drága, özvegy édesanyánknak, és még  éveken át gondoskodott róla, egyre elhatalmasodó betegségeivel küzdve.
Édesanyám szemét a férjem zárta le, mert erre nem voltam már képes, de végül visszatért az erőm: felöltöztettem a Drága Mamát, hogy méltó módon indulhasson a végtelen útra... Marikával, nővéremmel együtt fogtuk a kezét, ameddig csak lehetett, és hálás szívvel gondoltunk vissza az eltelt, nem csak fájdalomtól, de gyönyörű emlékezéstől bearanyozott napokra, amikor a Mama már alig beszélt, de éreztük: elméje kitisztult, és jelzései, – sápadt, de tiszta mosolya, tekintete, kezének gyengéd, és  sajnos, egyre gyengülő szorítása megerősített ebben mindannyiunkat.
Utolsó mondata ez volt egy viszonylag fájdalommentes, meghitt, emlékidéző, – versekkel, dalokkal, imával, beszélgetéssel áldott estén: „Nem hittem, hogy ennyire lehet szeretni…” A szívem, szívünk akkor megtelt hálával, és mély békességgel viselem hiányát, hiányukat, őrzöm szellemi hagyatékukat, amely a feltétel nélküli szeretet…
Zoli fiam hiánya más. Mondhatatlan...
„Ha elmegy hazulról, akit szeretünk, az OTTHON puszta házzá változik…” – írja megrendítő naplójában Nicolas Volterstorff, amerikai filozófus-professzor, fiát siratva. Igen. Ha a szívünk alatt féltve óvott, nevelt legdrágább kincsünk, a gyermekünk megy el idejekorán, az mérhetetlenül igazságtalan, és elfogadni a sors legkegyetlenebb próbatétele.
Zoli hős volt. „Életet mentett, és belehalt” szóltak a hírek akkoriban csodálatos tettéről… - arról, amely ugyanúgy a feltétel nélküli, tiszta szeretetről szól, mint nagyszülei szép hagyatéka…
„Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért.” – szól a bibliai üzenet. De talán nem kell meghalni, elég csak szeretni… Ez a küldetésünk.

Hát ezek jutottak eszembe ma, egy nappal a fiam égi születésnapja előtt... Ilyenkor napokig csak Rá gondolok... Negyvenkét éves lenne holnap, és maradt a hiány, és a soha meg nem születő unokák utáni vágy. Meg persze a szeretet, ami egyre erősödik...
És maradt a tánc, esőben és könnyek között is, ha az unokám érkezik, aki a drága, egyetlen lányunk csodálatos ajándéka...
A szellemi hagyatékot már Ő őrzi… Egy alkalommal édesanyjával Zoliról beszélgettünk, amikor így szólt:
– Mondd, Anya, és nagyon szomorú voltál, amikor meghalt a testvéred?
– Igen, kislányom, nagyon szomorú voltam…
– Én is nagyon szomorú voltam – jött az elgondolkozó válasz…
– De Te még nem éltél akkor, kislányom…
– De igen, Anya! Te mondtad egyszer: ott voltam a legszebb gondolataidban…!

Ilyenkor könnyes-boldog táncot jár az anyaszív – táncol az esőben és a Fényben… Szeretni tanul.

Gősi Vali
Csak szeretni

A költő sem akar végül már semmit,
csak szeretni, ráncos,
erőtlen kezével írt versét
az emberek szívére tenni.
A jó csöndre vágyik,
az ihletet szülő, mély hallgatásra,
és a lényeget végül a csöndből kiássa,
de nem akar mást semmit,
csak gyengéden szeretni,
és legalább önmagának megfelelni.

A szíve sem kóborol végül egyre-másra,
halkul a vágya, és ha nagy-sokára
szárnyat bont szívében a szavakká ért
szelíd gondolat,
a költő végül nem akar mást, semmit,
csak gyengéden szeretni,-
belecsókolni utolsó szerelmes versét is
a lüktető, zajos, elvadult. világba.
Ennyi csupán a költő utolsó vágya.


https://www.youtube.com/watch?v=f1bUVvuPVaI

Győr, 2016. július 23.

gosivali•  2016. július 6. 19:27

Mérges szömörce

nem csak erdőben nő
a mérges szömörce
szívünkben is burjánzik néha;
ágai szerteszét nyílva
mint tavaszi fákon a rügyek
vajúdva újjászületnek terheink alatt
és mint hínár alatt a paptetűk
– a sugaras-úszójú halak –
úgy bújnak megkövesedett kínjaink
kromoszómatérképünk
kódolt léptékei mögé
ahol a boldogság már alig él
s a szeretet
mint elátkozott magzat pusztulása
bűnös alkóv titkos rejtekén
istenfélők hithű imája ellenére
koraszülött
elvetélt remény

Mérges szömörce (Rhus radicans): http://www.panoramio.com/photo/131727748

http://napidoktor.hu/blog/kivul-belul/otthon/ne-legyen-tobb-gyom-igy-ism...