SzóVarázslat

Gondolatok
gosivali•  2016. október 11. 09:11

Férfiak és Istenek

(Félek)

Te, ki a földet, eget és vizeket 
ezüstös fényeddel óvod 
az időtlenségnek, 
esténként újra gyújtod 
az ég lámpásait, 
hol csillagok őrzik 
az isteni holdfényt, 
mit magányban imád már 
minden éjen a lány, 
miért borítottál fekete fátylat 
az árva anyára, s a férfi szívére, 
ki hősként élt és szeretni jött?

Félek… 
Mit hoz az éj még, ha haragra lobban 
isteni lángod?

gosivali•  2016. október 10. 22:49

Alkony a szigeten

meghajlik, korallszirt, sárga, áramló, kabát, bérház, jár-kel, szállhatnék, kalitka, hallgatag,

 

Mint hatalmasra nőtt,

földre szállt angyalok,

misztikus mozdulatlanságban

korallszirtek ágaskodnak

a hallgatag partokon, 

árnyékot vetve a mélykék áramlásra,

ahol a megbékélt hullámok 

szenvedéllyel ringatva ölelik-mossák 

a szikla-angyalok fenséges testét.


A néptelen, sárga fövenyen 

még izzik a napimádók égő testének nyomán

lecsorgott délutáni vágy,

magányos sirály jár-kel,

ízlelgeti a szerelmesek múlékony,

kéjes illatát.


Bágyadtan hajol a partra az este,

kései komphajó fénye hasít rést

a mozdulatlan víztükörre,

lámpásként kísérik a kigyúló csillagok.

Eszembe jutnak a szelíd, otthoni fények,

a konduló estharang, 

és hálaimát suttogok, amiért élek.


A hűs tengeri szélben megborzong a lélek…

Elkelne egy vékony kabát,

ahogy elkél már a messzi bérház udvarán, 

ahol nem úgy telnek a nyárvégi nappalok és esték,

mint ezen a fenséges, zöld szigeten;

ott kalitkában él sok-sok ember,

s a boldogságmadárral 

csak álmaikban szállhatnak

néha messzire.


 



gosivali•  2016. október 10. 18:28

Az ősz titka

krizantémillattá vált 

a tűnő időben 

csenddé alkonyult 

emlék 

sárguló fény-kép villan 

a táj gyűrött homlokán 

a Nap mosolya fáradtan oson át 

a párás őszi ég felé nyúló 

fák sóhajtó lombjának 

óaranyán 

szégyenlős könnycseppek 

harmata száll kósza 

ökörnyál után 

halott a nyár 

ősz titka vár


gosivali•  2016. október 8. 22:51

Már nem álmodom (boldogság-madár)

Ha biztatnál, 

ha bátorítanál,

mert néha nagyon félek,

ha éreznéd, hogy rettenet

nélküled az élet…

Hiába sírok érted,

a könnyek egyre mélyebb űrt vájnak

a létezés keservén.

 

Mégis,

mintha egy kórus dalolna néha valahol,

- angyalok talán - vagy a boldogság-madár,

s valaki halkan fohászkodik velem:

Istenem, segíts, a fájdalomban

ne vesszek el!

 

Már nem álmodom,

az álom messze elkerül,

talán, mert valahol

láthatatlanul,

ott van a legszebb biztató,

valaki felrajzolta az égre.

 

Hiába nyúlok érte,

egy felhő takarja éppen,

de fülemben halkan szól 

a gyönyörű ének:

örökké élhetsz,

csak el ne veszítsd soha magad!

Ne félj! Árva nem marad,

      aki szeretni képes!

Illusztráció: Mirácskám rajza - Boldogságmadár :) https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10206849710673390&set=a.1050614517683.2007703.1595347031&type=3&theater

gosivali•  2016. október 4. 13:09

Emlékre éhesen

pertelen, rikolt, elring, bánatláz, enged, 
hámoz, narancsház, elfolyik, éhező, piheg

Bánatláz éget, mióta nem vagy itt, 
nem enged a makacs szorítás, 
varjak vijjognak a besurranó őszben, 
rikoltva szállnak át a ligeten.

Haragos istenek ringató dalára 
piheg a lelkem; a döntés pertelen… 
Narancsházba zárult világom hámozom, 
folyik a könnyem emlékre éhesen.