SzóVarázslat

(Félek)

Te, ki a földet, eget és vizeket 
ezüstös fényeddel óvod 
az időtlenségnek, 
esténként újra gyújtod 
az ég lámpásait, 
hol csillagok őrzik 
az isteni holdfényt, 
mit magányban imád már 
minden éjen a lány, 
miért borítottál fekete fátylat 
az árva anyára, s a férfi szívére, 
ki hősként élt és szeretni jött?

Félek… 
Mit hoz az éj még, ha haragra lobban 
isteni lángod?

meghajlik, korallszirt, sárga, áramló, kabát, bérház, jár-kel, szállhatnék, kalitka, hallgatag,

Mint hatalmasra nőtt,

földre szállt angyalok,

misztikus mozdulatlanságban

korallszirtek ágaskodnak

a hallgatag partokon, 

árnyékot vetve a mélykék áramlásra,

ahol a megbékélt hullámok 

szenvedéllyel ringatva ölelik-mossák 

a szikla-angyalok fenséges testét.

A néptelen, sárga fövenyen 

még izzik a napimádók égő testének nyomán

lecsorgott délutáni vágy,

magányos sirály jár-kel,

ízlelgeti a szerelmesek múlékony,

kéjes illatát.

Bágyadtan hajol a partra az este,

kései komphajó fénye hasít rést

a mozdulatlan víztükörre,

lámpásként kísérik a kigyúló csillagok.

Eszembe jutnak a szelíd, otthoni fények,

a konduló estharang, 

és hálaimát suttogok, amiért élek.

A hűs tengeri szélben megborzong a lélek…

Elkelne egy vékony kabát,

ahogy elkél már a messzi bérház udvarán, 

ahol nem úgy telnek a nyárvégi nappalok és esték,

mint ezen a fenséges, zöld szigeten;

ott kalitkában él sok-sok ember,

s a boldogságmadárral 

csak álmaikban szállhatnak

néha messzire.

krizantémillattá vált 

Ha biztatnál, 

ha bátorítanál,

mert néha nagyon félek,

ha éreznéd, hogy rettenet

nélküled az élet…

Hiába sírok érted,

a könnyek egyre mélyebb űrt vájnak

a létezés keservén.

Mégis,

mintha egy kórus dalolna néha valahol,

- angyalok talán - vagy a boldogság-madár,

s valaki halkan fohászkodik velem:

Istenem, segíts, a fájdalomban

ne vesszek el!

Már nem álmodom,

az álom messze elkerül,

talán, mert valahol

láthatatlanul,

ott van a legszebb biztató,

valaki felrajzolta az égre.

Hiába nyúlok érte,

egy felhő takarja éppen,

de fülemben halkan szól 

a gyönyörű ének:

örökké élhetsz,

csak el ne veszítsd soha magad!

Ne félj! Árva nem marad,

pertelen, rikolt, elring, bánatláz, enged, 
hámoz, narancsház, elfolyik, éhező, piheg

Bánatláz éget, mióta nem vagy itt, 
nem enged a makacs szorítás, 
varjak vijjognak a besurranó őszben, 
rikoltva szállnak át a ligeten.

Haragos istenek ringató dalára 
piheg a lelkem; a döntés pertelen… 
Narancsházba zárult világom hámozom, 
folyik a könnyem emlékre éhesen.