SzóVarázslat

Gondolatok
gosivali•  2017. január 3. 11:21

*Nincs időd

  
Megadott szavakra: köszön, hópehely, szavaid, néhanap, gondodat, átdideregjük, csendben, becéző, borul, számadásra


Mióta mondod: nincs időd…!
Nyár köszön el, nyomán az ősz, 
s már megint fehér világban kergetőz’ 
milliárd fagyos hópehely, 
szavaid jég-csendbe rejtve el.
Félek, valamit rejtegetsz; 
nem hajtod vállamra ősz fejed… 


S ha néhanap megtöröm csendedet 
– magadba rejtve gondodat – 
elsietsz; valami mindig fontosabb…
Hallgatag maradsz, szótlan, rideg, 
és átdideregjük az éjeket, 
míg szobánk fénytelen ablakán
kinyílik újra a jégvirág:
 
ébredő remény… S az olvadás
nyomán a csendben percenik 
békülő szavad; becéző mindegyik. 
Szemedbe gyémántkönny szökik, 
s mire est borul a késő mára, 
meleg karod hív számadásra.


(Parafrázis Szádeczky-Kardos György: *Nincs időd…c. versére)

gosivali•  2016. december 31. 22:03

Velünk marad (Az új év küszöbén)

Megadott szavakra - lábnyomát, gyönyörű, szerencse, kiscsizma, távolság - az új év küszöbén is :) Szerencsés, békés, boldog újesztendőt mindenkinek!


Velünk marad


a távolság, mi messzi útra csábít,

hogy megmutasson ezernyi csodát,

a fű megint a talpunkhoz simul,

és őrzi hosszan világok lábnyomát,

az apró gyermek tenyere, ha bújik,

és lábacskája csizma rejtekén,

a fáradt mosoly agg szüleink arcán,

hogy élhetnek még, bár múlik az év,

s majd rigó fészkel égre néző, 

büszke fák ölén, és virág nyílik tavasszal 

a Bölcsek sírhelyén, és hálát adunk bizakodva

az új év küszöbén, hogy elkísért a jószerencse,

és megnyílik az ég; gyönyörű-szép, 

fényességes angyal száll fölénk, 

elakad a szó, a hang, s az emberek szívén

kinyílik két pompás virág, 

a fény és a remény.





gosivali•  2016. december 11. 18:03

Örömvasárnap

Díszkivilágítás van ma az égen,

bíborban izzik a nap elmenőben,

mintha a lelkünk is vele szállna,

és bekuckózva  a mennyországba, 

a világ koronázatlan királya valami 

égi kaput éppen kitárna, mintha 

egy angyal indulna felénk éppen,

széttárt szárnyakkal, 

zuhanórepülésben,


és hirdetné a megbocsátást,

szegények, árvák boldogságát,

s hogy elmarad a végítélet,

a megszegett kalácsból mindenki  kérhet,

s mint almából metszett, megmentett 

részek, a bűnösök mind megtérni készek,

mintha halk igézet szólna szépen,

a megtalált boldogság örömében,

örömvasárnap, 

ezüstös fényben.


gosivali•  2016. december 2. 09:48

A várakozás idején

 Életről, halálról, boldogságról, félelemről, a várakozás idején – Seneca és Márai gondolataival

 A filozófiát Seneca nem elvont, életidegen elméletnek, hanem sokkal inkább gyakorlatnak tartotta. „A filozófia célja az, hogy segítségével az ember bölcsességre tegyen szert, vagyis eljusson az erényben megvalósuló boldogság állapotába.”

Az efféle tudással felvértezett lélek bátrabban szembesül az esetleges sorscsapásokkal, és napjait nem rontja meg az alaptalan halálfélelem. A bölcs képes összhangban élni a világmindenséggel, a kozmikus természettel - mely maga az isten - és önmagával, saját individuális természetével, élete a halhatatlanságot kivéve az istenekéhez hasonló, sem használni, sem ártani nem lehet neki. „A boldogság egy másik definíció szerint folytonos lelki nyugalom és kiegyensúlyozottság, amire az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen szenvedélyek: a félelem, a fájdalom, a gyönyör és a harag kiküszöbölése révén lehet csak szert tenni.” Seneca mindezen elméleteket speciálisan római erényekkel, így a nagylelkűséggel (clementia) és az emberséggel (humanitas) gyarapította. 

Az istenek példáját követve nekünk is önzetlenül és nem az érte járó háláért kell jót tennünk másokkal.
Filozófiai műveivel Seneca segítséget akart nyújtani másoknak - és önmagának is -, hogy bölcsekké, ezáltal boldogokká válhassanak.

Különös, ellentmondó utalásokat olvashatunk ugyanakkor Márai Sándor Füveskönyv című művében a fentiekről:

„Minden bölcs iparkodik valamilyen emberi álláspontra tenni szert a halál rémségével szemben.
Ez az iparkodás emberi, megható. Éppen ezért, reménytelen. Gondolj arra, hogy a bölcsek is meghalnak. S hasztalan mondják: ,,a halál csak változás" - szívünket s ennen szívüket sem tudják e bölcsességgel megnyugtatni. Értelmük talán megismeri ez igazságot; szívük nyugtalan marad. Ne röstelld a halálfélelmet. Ne szégyelld megvallani, hogy fáj itt hagynod ezt a förtelmes és nagyszerű bizonyosságot, az életet, az ismeretlen és baljósan érthetetlen bizonytalanságért, ami a halál, a megszűnés, a semmi. Félj csak, nyugodtan. Ne sopánkodj, de félj. Máskülönben, ha ez könnyít lelkeden, sopánkodhatsz is. Ne akarj ,,méltóságteljesen", tehát hazugon meghalni. Halj meg, ahogy éltél: ember módra, tehát kissé hősiesen, s gyáván is. A sors különös fintora, hogy Seneca – filozofikus elméletei ellenére – fogvacogva halt meg!” Fenti gondolatok és a forrás-irodalom segítségünkre lehetnek a gyász, az elengedés (vagy éppen a hárítás felismerésének, elkerülésének), folyamatában is.  

A fentiekről versekben gondolkodtam én is:

Gősi Vali

Végérvényes

 

Még itt vagyok, még álmaim kísérnek,

de kiszakad majd belőlem a lélek,

s ha túl késő lesz feloldozást kérni,

és vétkeimért hő imát remélni,

 

hamis hangú szirének dalára,

bűnös magam-búcsúztatására

visszhangzik majd a siratóének,

míg ős-terhemmel enyészetbe térek.

 

Még itt vagyok, még égre nézek néha,

még elbűvöl a mindenség hatalma,

még verset írok, muzsikál a szívem;

 

lágy zenéjű, különös-szép csöndben

megvallom a hálát, amiért éltem,

bár sorsom végérvényes,érthetetlen.

 

Végül

 

Ha elfogy végül maradék erőnk,

a végtelen majd kegyesen fogad.

Nem számít már testünk gyengülése,

és nem jegyeznek szürke napokat.

 

Mindenek feletti, örök álom;

testvér, barát ott nem lesz idegen,

békességbe merül minden lélek

a határtalan partvidékeken.

 

Ha tétován is, arrafelé tartunk,

– feledve a lét vad káprázatát –

hol áhítatra nyílik konok ajkunk,

 

és elborít a könnyű álmodás.

Összehajolunk e kegyelemben:

megérinti lelkünket az Isten.

*

Úgy lesz

levél a Mamához

 

A végtelenben sem leszel magad,

megsimít majd hálás sóhajom,

mint a szellő bércek havas ormát,

emlékeinket úgy cirógatom.

 

Ha fázom néha, téli ébredéskor,

a nélküled való fagyos hiányt

áldott lelked óvó lepelével

takarózva melegítem át.

 

Átölelve tartasz mindhalálig,

én hozzád bújok; örök kisgyerek,

s úgy lesz minden – mintha nem is félnék…

Dereng a fény, mégis rettegek…

 

Számomra a legfontosabb tanítások az ellentmondásokkal teli filozófiákban, az alábbi sorrendiségben:

- „Az istenek példáját követve nekünk is önzetlenül és nem az érte járó háláért kell jót tennünk másokkal.”

- „Félj csak, nyugodtan. Ne sopánkodj, de félj. Máskülönben, ha ez könnyít lelkeden, sopánkodhatsz is. Ne akarj ,,méltóságteljesen", tehát hazugon meghalni. Halj meg, ahogy éltél: ember módra, tehát kissé hősiesen, s gyáván is.” – ám addig élj egészségben, boldogságban, lelki békében!  

Forrás:

- Márai sándor: Füveskönyv

- Seneca: Vigasztalások és erkölcsi levelek

Meghitt, szép, várakozás-teli elmélkedést advent idején!

gosivali•  2016. november 27. 12:48

Élet-szülte változatok a várakozás idején...

Rekviem 

egy távoli karácsonyért 1.

Nem tudom, milyen lesz
akkor a karácsony,
állnak-e fenyők fönn a bérceken,
várják-e dermedt ágaik alatt
őzgidák és riadt, éhes madarak,
hogy szűnjön a gyilkos fejszecsattogás,
és csituljon végre a zajos világ.

Nem tudom, lesz-e még
hó-tiszta karácsony,
hogy élnek-e majd szelíd lelkű emberek,
kik áhítattal várják az Isten-gyermeket,
s ha napkeleti bölcsek lépte közeleg,
érzik-e a meghitt jászol-meleget?

Nem tudom, hol talál,
s lesz-e szeretet,
de ha akkor még e földön élhetek,
hálatelt lélekkel imát mormolok,
hogy szép volt élni, s talán búcsúzok:
némán „fenyőtől fenyőig megyek,
és minden fenyőt megsimogatok”.

(Asszociáció: Reményik Sándor, Karácsonykor c. versére,
pályázatra: „2020 karácsonya elé”)
***

… és nem sokkal később – sajnos – elkészült az élet-szülte (vajúdta) átirat:
Asszociáció (2012. december 25-én regel) Reményik Sándor, Karácsonykor c. versére,
mert gyermekem emlékére, apám kertjéből származó – számunkra az örök folytatást jelentő –, tizenkét éven át nevelgetett normand fenyő helyén e naptól egy halott csonk jelzi a halkuló reményt…– már ami a szeretet örökkévalóságát illeti. Valaki úgy akart ezen a karácsonyon boldog lenni, hogy megrabolta egy örökké gyászoló anya, egy család lelkét, belegázolva egy idejekorán eltávozott fiú emlékébe, aki meghalt a szeretetért…

Rekviem
a haldokló karácsonyért 2.

Már tudom, milyen lesz
akkor a karácsony,
néhány fenyő sír csak fönn a bérceken,
dermedten vacognak ágaik alatt
őzgidák és riadt, éhes madarak.
Nem szűnik a gyilkos fejszecsattogás,
nem csitul soha már a zajos világ.

Félek, hogy nem lesz már
hó-tiszta karácsony,
kihalnak a szelíd lelkű emberek,
kik áhítattal várták az Isten-gyermeket,
s ha napkeleti bölcsek lépte közeleg,
nem érzi senki sem a jászol-meleget.

Nem tudom, hol talál
a tűnő szeretet,
de ha akkor még e földön élhetek,
a megsebzett lelkekért imát mormolok,
s e bűnös világból végre búcsúzok.
Lassan „fenyőtől fenyőig megyek,
és minden fenyőt”némán siratok.