SzóVarázslat
GondolatokVégérvényes
(szonett-hangulatban)
Még itt vagyok, még álmaim kísérnek,
de kiszakad majd belőlem a lélek,
s ha túl késő lesz feloldozást kérni,
vétkeimért hő imát remélni,
hamis hangú szirének dalára,
bűnös magam-búcsúztatására
visszhangzik majd a siratóének,
míg ős-terhemmel az enyészetbe térek.
Még itt vagyok, még égre nézek néha,
még elbűvöl a mindenség hatalma,
még verset írok – muzsikál a szívem,
s e lágy zenéjű, különös-szép csöndben
megvallom a hálát, mert itt éltem,
bár sorsom végérvényes, érthetetlen.
Illat
(Eredeti cím: Hang vagy
alcím: tanka-hangulatban)
Csendemen néha
átszalad egy kósza hang,
és a pillanat
egy emléket hátrahagy.
Hang vagy, illat, mozdulat.
http://forum.poet.hu/stafeta---irj-rovid-verset-a-megadott-cimmel-majd-adj-te-uj-feladatot
(új téma: ősfenyők)
***
és elhozott az illatos tavasz fény-szirmokból fonta a hajad titok voltál pompa ragyogás arany színben égő tűzzománc csak néztem a fényt hosszan elmerengve míg újjászülettél a tenyeremben
Áradó
http://forum.poet.hu/stafeta---irj-rovid-verset-a-megadott-cimmel-majd-adj-te-uj-feladatot
Asszociációk
A szerelem margójára
(felvértezve)
Felvértezve szerelemmel
ki árthat, ki bánthat, kedves?
Van-e, ki elveheti tőlünk e kincset?
Ne félj, senki, csak a halál!
*
A sors
fura adomány
mint pattogzó zománc
kopott edény falán
őrzi a régi ízeket míg apró
részekre foszlik a múlt
s ahogy bomlik az életfonál
nyomán észrevétlenül oson
tűnik az öröm
marad a romlás
a gyász és pusztulás
s végül hívatlanul
mellénk surran
a halál
(szavakra épülő: pattogzó, surran, fura, adomány)
Végzetünk a lét
„Ti ugyanis nem tapintható hegyhez és lángoló tűzhöz járultatok, sem homályhoz, sötétséghez, szélvészhez,vagy trombitaharsogáshoz és szózatok hangjához.” (18-19a.)
Amíg sorsunk fonalát szótlanul
szövik valahol,
rejtélyes, néma jelenés,
képlékeny vízió az életünk csupán;
körös-körül számtalan torz,
öntelt látomás, káprázat
bambul és szédít gonosz törpeként
létünk hatalmas kőfalán,
elhallgatva végzetünk őstitkait,
hogy mennyi lecke, próba
s néha balszerencse vár az út során.
Ámítanak – s mi hisszük talán –
hogy nem létező szó a „fonák”,
s hogy nem színehagyott, de tündéri
e világ, és elrendeltetés, hogy szerencsés
csillagzat alatt, pihe-puha vánkoson
álmodhatjuk a ránk váró,
milliárd életcsodát.
(Beépítendő szavak: pihe, fonal, vánkos, öntelt, képlékeny, bambul, fonák, szótlan, kör, élet.)
Talán
Talán egy színes festmény a lét csupán.
Talán nagy, vidám ház e világ, és végtelen falán
Talán a fák, az ég is csak képek.
Talán a porszem földi lények
- köztük az emberek - angyalok ma már,
s Isten épp' rólunk mesél.
Talán való az álom, hogy nincs halál.
Talán a sötétből hajnalpír fakad.
Talán halott szerelmek élednek újra.
Talán az angyalok szemében,
aranyló reszketéssel megcsillan most a Nap,
nyár csókol, szél dalol tavaszt.
Talán még visszatér a tűnt varázs.
Talán fény-ébredésre kék hajnal fakad.
Talán éled halott szerelmünk újra.
Talán bús szemedben megcsillan még a Nap,
s fényével visszatér a nyári láz,
napfény-tűz ébreszt, fénycsók-varázs.
Talán a fagyos, hófehér táj is álom.
Talán csak tisztul álmában a világ,
Talán gyertyaláng kelti föl, kinek e lét örök álom,
Talán harmatot csókol a hajnal a halott fákon.
Gyere, aludjunk kedves. Talán való az álmom.
Mire ébredsz, szerelmem, álmodat valóra váltom!