Gősi Vali Mintha meg sem hallanád

Szerelem, utóhangon. (Rendhagyó átirat)

Túlcsorduló szerelemmel szerettelek, legalább fél évszázadig,

vagy ki tudja, talán már azelőtt, hogy megismertelek, és azóta is, hogy már nem vagy itt.

Tudd meg, hogy semmi nincs – és soha nem volt, semmi sem –, ami eltántoríthatna az érzéstől, bár időtlen idők óta, naponta újra és újra megőrjítettél ugyanazokkal a hülye dolgaiddal, amelyek megszámlálhatatlan, szelíd kérésem ellenére is pontosan úgy működtek tovább, mint mindig, azelőtt is, azaz ugyanúgy nem működtek sehogy.

Mintha meg sem hallanád…! – dühöngtem hosszan néha,

de mintha soha meg sem hallottad volna,... - csak a széttaposott cigarettahamu a szőnyegen (és, ó, Istenem, a számtalan lyukasra égetett függöny és abrosz!), a rendszerint nyitva felejtett lakásajtó minden utazáskor, az örökké pár nélküli, itt-ott a széken, vagy alatta heverő zoknik árulkodtak, hogy hálószobánk (is); táj (volt) csata után –, és az étkezőasztalon a ki tudja, kire-mire váró – kulcsok és papír-fecnik, kis-csavarhúzók és apró csavarok, szögek, alig-használt ingek, pólók, szétteregetve mindenütt a házban, azzal, hogy „még hátha fölveszem, hiszen csak fél órát volt rajtam, csak, itthon, a lakásban…” (Igen, igen, tudom, láttam, némelyikben éjjel is mellettem aludtál a közös ágyban.)

Mintha meg sem hallanád – morogtam magamban halkan, és mintha soha meg sem hallottad volna, ha kiengedtem esténként a hangomat néha (azt hiszem, soha nem a haragomat…), hogy elviselhetetlen a fogmosáskor rendszerint összefröcskölt tükör,

és hogy nyáridőben is legalább nyolc kabát, sál, dzseki lóg (ma is…) a fogason, és még néhány sapka, hogy a „hőmérséklet hirtelen változása miatt” félóránként másikat kaphass magadra, és a szakadt horgászmellény, ami már a középiskolában is kedvenc ruhadarabod volt talán, bár sohasem horgásztál (azt mondtad, mind hülye, aki horgászni jár), de legalább olyan rendíthetetlen hűséggel ragaszkodtál hozzá ősidők óta, mint a felsorolt, bennem (már-már halálos) nyomokat hagyó szokásaidhoz, és ahogy én is – mindezek ellenére is – ragaszkodom hozzád már örökké, reménykedve, hogy hátha egyszer meghallasz még egy utolsó, esengő kérést, és eljön az idő, amikor majd nem azzal hárítasz el minden jobbító ötletemet, hogy "de nekünk legalább tető van a fejünk felett"...

– és akkor örömódát zengünk a sírig tartó szerelemről... - újra, együtt...

Mintha meg sem hallanád – de én mégis, újra és újra megvallom, legalább magamnak, nélküled-üres estéken ma is: semmi nincs, ami eltántorít ettől a földöntúli érzéstől, hiába, hogy túlcsorduló, de már végeérhetetlen, örök szerelemmel szeretlek, belém égett, halálosan idegesítő szokásaiddal együtt, holtomiglan – holtodiglan, és azután is, közhelyekkel is a szívemben, örökké! - ha van még azután…

Van még azután…?

(Bár hallanám, ahogy kiabálsz, hogy nincs sehol a karácsonyfatalp, és hogy „túl sovány” a húsvéti sonka, és mekkora baromság az erkélyen a májusfa, de díszítenél azért megint egyet a születésnapomra, és röhögve keresnénk a padlás rejtekén, hogy miért üres az egérfogó, hova tűnt belőle megint az a huncut kisegér?)

De mintha meg sem hallanád. Csak a csend vár… csak *árad az álmos bánat a kék ragyogásban, a szádon a mondat elalszik s *(nem)ébred (már soha) a csók.

***

*Radnóti Miklós: Októbervégi hexameterek

Irodalmi játék, négy szóra: Karácsonyfatalp, húsvéti sonka, májusfa, egérfogó.

Irodalmi játék, négy szóra: Karácsonyfatalp, húsvéti sonka, májusfa, egérfogó .

https://forum.poet.hu/kihivas-batraknak---erosen-moderalt-versverseny-kellemes-dijakert