Csak a gyermek őszinte...

gosivali•  2017. május 28. 12:45

Ülj mellém!

(Gondolatok a gyermeknapon)


„Soha ne mondj ki szót, mely nem a benső hangod üzenetéből – a szívedből fakad.”

     Moliére



„Anya! Képzeld: jó és rossz között vannak még igazságok...!” Ugye, hihetetlen, hogy ez a bölcs mondat egy hat éves kislánytól származik?


Azt hiszem, ez a mondat örökre belém ivódott, és azóta – bár több év eltelt, és a kislány is nagyra nőtt – gyakran gondolkodom tovább a témáról, különösen, így gyermeknap idején, nem hagy nyugodni Flóra érett, felnőtteket is megszégyenítő, már-már filozofikus kijelentése…


Egy felnőtt arca már soha nem olyan őszinte, mint egy gyermeké. A felnőtt nem akkor mosolyog, amikor békés a lelke, boldog, és nem akkor sír, gyűlöl, szeret, amikor ez lelke mélyéből kikívánkozik.


Igazi arcát csak akkor mutatja meg, ha néha újra képes önfeledtté válni, és mély fájdalmában, végső kétségbeesésében felzokog, vagy őszinte, benső késztetésből felszabadultan, hangosan nevet.


„Aki a csendet hallgatja, boldog lesz, elégedett és békesség tölti el, mert a csend hangjai a lélek hangjai. "(Őri István)


Ám e hangokat, mi, magunkat bölcsnek vélő felnőttek – szomorú, vagy mesterkélten vidám bohócálarcunkat magunkra öltve – egyre ritkábban halljuk meg – talán nem is akarjuk meghallani – és ha mégis feltörnek, visszatuszkoljuk őket jó mélyre a lelkünkbe, valós énünk mögé.


Álarcban élünk, maszk mögé rejtőzünk, álruhát öltünk a lelkünkre is. Nem merünk, nem akarunk önfeledtek lenni. Felnőttként már nem, vagy nagyon keressük az igazat. Többnyire nem is vágyunk rá. Ha mégis rálelünk, megrémülünk tőle, nem vállaljuk az igazsággal gyakran együtt járó fájdalmat, szenvedést.


Csak a gyermek őszinte…

Csak a gyermek képes önfeledtségre, tiszta érzésekre – „benső mosolyra”, tisztító, ártatlan könnyekre. A felnőttek mosolya – és gyakran sírása is – mesterkélt, torz, hamis. Groteszk. Nem szívből érkező.


Felnőtté válva elfásulunk, önmagunk előtt is letagadjuk céljainkat, vágyainkat, elhallgatjuk megtalált igazságainkat.


Pedig tudjuk: ha alacsonyrendű célokkal, vagy célok nélküli léttel is megelégszünk, az igazságkeresés útjáról végleg letérünk. Beletörődünk a féligazságokba, és abba is, hogy idővel mások is megszokják, végül megcáfolják azokat, és új, önös érdekű, saját igazságokat hozzanak létre, és hirdessenek, és mi gyáván tapsolunk ez áligazságoknak, pedig a lelkünk mélyéről üzen az igazság:


- ne mondj ki szót, mely nem a szívedből fakad, ne sértődj meg, ha úgy érzed, mások eltitkolják előtted az igazságot. Gondolj arra: magad is rendszerint eltitkolod önmagad előtt.


Végül is ez bukás a sorsa minden igazságnak? A tegnapi ember abszurdnak tartja, a holnapi banálisnak?


 


A bölcsek így vallanak erről:


„Az igazságok nem maradandók. De maradandók azok, akik rátalálnak, és tovább is adják másoknak.” (Egon Friedell)


„Az igazság szeretete a legtöbb emberben nem egyéb, mint félelem az igazságtalanság elszenvedésétől.” (Rochefoucauld)


„Semmi sem sebez jobban az igazságnál.” (Metternich)


„Éld az igazságot, ahelyett, hogy megvallanád.” (Elbert Hubbard)


Az igazság tehát létezik, erre te magad vagy a bizonyság: önmagad igaz, gyermeki valója! Találj rá, fedezd fel újra, és próbáld hinni, hogy csak a hazugságot találják ki az emberek, az igazság létezik, benned él!


Hinned kell azokban is, akik keresik az igazságot. Hinned kell a gyermeki tisztaságban!


Az önmagunkhoz való őszinteség az első lépések egyike lehet az igazsághoz vezető úton…- az igazsághoz, amely bennünk él, akkor is, ha nem hiszünk önmagunkban: a jellemünkben van, csak életre kell keltenünk, felébreszteni a tetszhalálból.

Az igazság talán egészen egyszerű. Sem nem jó, sem nem rossz, egyszerűen csak van. Hazudni rossz, legalábbis ezt tanítják nekünk, születésünktől - az őszinteség a legjobb út, az igazság felszabadít, könnyűvé, békéssé tesz.


Hagyjuk szabadon szállni lelkünket az igazság felé!


„Én azt tartom, aki megmondja az igazat, akár jó, akár rossz, akár csúnya, az nyugodtan alhat, és én aludni szeretek écaka. A többi a jóisten dolga.”

(Móricz Zsigmond)   


A gyermek


Ha szárnyalni vágyik a lelked,

szabadítsd föl a béklyó alól!

Légy bátran újra gyermek,

mosolyogj, nevess, s ne hangtalanul

sírj, de hangosan zokogj, ha kell!

S hogy fájdalmadat

elengedd végül, csak szeress,

ölelj, légy önfeledt, hogy merjen

benned, de melletted is őszintén

élni legdrágább kincsed,

a tiszta, szeplőtelen

igazság:

a gyermek!


Mi mást kívánhatnánk? Legyen boldog minden gyermek - ne csak ezen az egy napon!

*


Féltelek

(unokámnak)


Jaj, úgy féltenélek, 

el  hogy engednélek

a szivárvány-szélnek,

a  langyos esőnek,

a nap melegének,

folyók mély vizének

rejtelmét keresni,

s vágyakozva lesni

a fénylő kék eget,

kíváncsi kisgyerek?


Titok hív, védelek,

melletted  lépdelek.


Ha elengednélek

felhőnek, hűs szélnek,

folyók mély medrének,

csillagfényes égnek

titkait keresni,

oda’dnám szívemet,

esengő  lelkemet,

éberen lángoló, 

ölelő fényemet;

kísérje léptedet,

ha majd én nem leszek…


Jaj, nagyon féltelek!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

gosivali2017. május 30. 11:58

@feri57: Nkem öröm a kedves, biztató szó :)

feri572017. május 30. 07:34

Nagyon jó verseket írsz,
Öröm olvasni.
Feri

gosivali2017. május 28. 16:15

Köszönöm, hogy itt jártatok.
Valamiért ma - szerencsére - a részeg nem jutott eszembe, csak a gyermek... Legyen az az ő ünnepük.

skary2017. május 28. 15:22

mögarészög

petruchio2017. május 28. 14:33

csak a gyermek és a részeg ember őszinte

Rozella2017. május 28. 13:54

A bennünk lakozó Felnőtt sokszor próbálja irányítani, kisajátítani, a maga képére formálni a bennünk lakozó Gyermeket... Ilyenkor a gyermek lázad, mert be van zárva és szabadulni akar a felnőtt kötöttségek alól, mert a gyermek legfőbb ismérve az őszinte, önfeledt, szabadság utáni vágy... és jó esetben később szabadon dönt arról, hogy mindig velünk marad...

Szép, komoly, szeretetteljes gondolatokat hoztál megint... köszönet érte!