A várakozás idején

 Életről, halálról, boldogságról, félelemről, a várakozás idején – Seneca és Márai gondolataival

 A filozófiát Seneca nem elvont, életidegen elméletnek, hanem sokkal inkább gyakorlatnak tartotta. „A filozófia célja az, hogy segítségével az ember bölcsességre tegyen szert, vagyis eljusson az erényben megvalósuló boldogság állapotába.”

Az efféle tudással felvértezett lélek bátrabban szembesül az esetleges sorscsapásokkal, és napjait nem rontja meg az alaptalan halálfélelem. A bölcs képes összhangban élni a világmindenséggel, a kozmikus természettel - mely maga az isten - és önmagával, saját individuális természetével, élete a halhatatlanságot kivéve az istenekéhez hasonló, sem használni, sem ártani nem lehet neki. „A boldogság egy másik definíció szerint folytonos lelki nyugalom és kiegyensúlyozottság, amire az emberi méltósággal összeegyeztethetetlen szenvedélyek: a félelem, a fájdalom, a gyönyör és a harag kiküszöbölése révén lehet csak szert tenni.” Seneca mindezen elméleteket speciálisan római erényekkel, így a nagylelkűséggel (clementia) és az emberséggel (humanitas) gyarapította. 

Az istenek példáját követve nekünk is önzetlenül és nem az érte járó háláért kell jót tennünk másokkal.
Filozófiai műveivel Seneca segítséget akart nyújtani másoknak - és önmagának is -, hogy bölcsekké, ezáltal boldogokká válhassanak.

Különös, ellentmondó utalásokat olvashatunk ugyanakkor Márai Sándor Füveskönyv című művében a fentiekről:

„Minden bölcs iparkodik valamilyen emberi álláspontra tenni szert a halál rémségével szemben.
Ez az iparkodás emberi, megható. Éppen ezért, reménytelen. Gondolj arra, hogy a bölcsek is meghalnak. S hasztalan mondják: ,,a halál csak változás" - szívünket s ennen szívüket sem tudják e bölcsességgel megnyugtatni. Értelmük talán megismeri ez igazságot; szívük nyugtalan marad. Ne röstelld a halálfélelmet. Ne szégyelld megvallani, hogy fáj itt hagynod ezt a förtelmes és nagyszerű bizonyosságot, az életet, az ismeretlen és baljósan érthetetlen bizonytalanságért, ami a halál, a megszűnés, a semmi. Félj csak, nyugodtan. Ne sopánkodj, de félj. Máskülönben, ha ez könnyít lelkeden, sopánkodhatsz is. Ne akarj ,,méltóságteljesen", tehát hazugon meghalni. Halj meg, ahogy éltél: ember módra, tehát kissé hősiesen, s gyáván is. A sors különös fintora, hogy Seneca – filozofikus elméletei ellenére – fogvacogva halt meg!” Fenti gondolatok és a forrás-irodalom segítségünkre lehetnek a gyász, az elengedés (vagy éppen a hárítás felismerésének, elkerülésének), folyamatában is.  

A fentiekről versekben gondolkodtam én is:

Gősi Vali

Végérvényes

 

Még itt vagyok, még álmaim kísérnek,

de kiszakad majd belőlem a lélek,

s ha túl késő lesz feloldozást kérni,

és vétkeimért hő imát remélni,

 

hamis hangú szirének dalára,

bűnös magam-búcsúztatására

visszhangzik majd a siratóének,

míg ős-terhemmel enyészetbe térek.

 

Még itt vagyok, még égre nézek néha,

még elbűvöl a mindenség hatalma,

még verset írok, muzsikál a szívem;

 

lágy zenéjű, különös-szép csöndben

megvallom a hálát, amiért éltem,

bár sorsom végérvényes,érthetetlen.

 

Végül

 

Ha elfogy végül maradék erőnk,

a végtelen majd kegyesen fogad.

Nem számít már testünk gyengülése,

és nem jegyeznek szürke napokat.

 

Mindenek feletti, örök álom;

testvér, barát ott nem lesz idegen,

békességbe merül minden lélek

a határtalan partvidékeken.

 

Ha tétován is, arrafelé tartunk,

– feledve a lét vad káprázatát –

hol áhítatra nyílik konok ajkunk,

 

és elborít a könnyű álmodás.

Összehajolunk e kegyelemben:

megérinti lelkünket az Isten.

*

Úgy lesz

levél a Mamához

 

A végtelenben sem leszel magad,

megsimít majd hálás sóhajom,

mint a szellő bércek havas ormát,

emlékeinket úgy cirógatom.

 

Ha fázom néha, téli ébredéskor,

a nélküled való fagyos hiányt

áldott lelked óvó lepelével

takarózva melegítem át.

 

Átölelve tartasz mindhalálig,

én hozzád bújok; örök kisgyerek,

s úgy lesz minden – mintha nem is félnék…

Dereng a fény, mégis rettegek…

 

Számomra a legfontosabb tanítások az ellentmondásokkal teli filozófiákban, az alábbi sorrendiségben:

- „Az istenek példáját követve nekünk is önzetlenül és nem az érte járó háláért kell jót tennünk másokkal.”

- „Félj csak, nyugodtan. Ne sopánkodj, de félj. Máskülönben, ha ez könnyít lelkeden, sopánkodhatsz is. Ne akarj ,,méltóságteljesen", tehát hazugon meghalni. Halj meg, ahogy éltél: ember módra, tehát kissé hősiesen, s gyáván is.” – ám addig élj egészségben, boldogságban, lelki békében!  

Forrás:

- Márai sándor: Füveskönyv

- Seneca: Vigasztalások és erkölcsi levelek

Meghitt, szép, várakozás-teli elmélkedést advent idején!