Görögtűz

47. fejezet 

Athina is komoly arccal olvasta apja sorait. Szívébe heves fájdalom nyilallt, a gyász újra feléledt fiatal lelkében, hiszen szeretett szüleinek halála még mindig elevenen élt benne.

 „Drága kislányom, Athina!
Bizonyára nagy fájdalom közepette olvasod soraim drágaságom, de légy erős, felnőtt nő lettél. Tudom, nagyon fáj, hogy nem lehetünk melletted, most amikor olyan nagyon szükséged lenne a mamára és rám, az élet kapujában. Engem is csak az vígasztal, hogy ha mi nem lehetünk melletted, legalább Míkisz vigaszt nyújthat a keserű napokban. Most valamit neked is tudnod kell, nem lehet többé titok, jogod van tudni, mint ahogyan a bátyádnak is. Még mielőtt bármit írnék, kérlek légy nagyon erős és bátor! A születésed előtt sokáig nem lehetett gyermekünk, így anyád meg én örökbe fogadtunk egy fiút. Úgy szerettük, mintha sajátunk lett volna, semmivel sem kevésbé. Míkisznek neveztük el, ő a te bátyád. Viszont nem vér szerint. Téged az Úr adott nekünk drága leányom, nem is hittük volna, hogy valaha még gyermekkacaj töltheti be a házat. Születésed után még jobban szerettünk mindkettőtöket. Kérlek Athina, ne szűnj meg szeretni őt, ne fordulj el tőle! Továbbra is légy olyan szerető és jó testvére, mint eddig! Most még nagyobb szüksége van rád, mint ezelőtt bármikor. Ha úgy érezné, nem tartozik a családba, segíts neki megérteni, hogy mindig is egy volt velünk, hozzánk tartozott, most sem változott ebben semmi. Állj mellé, ha bántanák, bár remélem, ezt a tényt nem fogja senki megtudni, az ő érdekében. Viszont ha Míkisz úgy dönt, nem viseli többet a nevünket, megértem és tiszteletben tartom. Neked segítened kell őt mindenben, mert csak rád számíthat! Légy okos kislány, és vigyázz nagyon mindkettőtökre! Erős légy, és lépj át a gyászon, mi örökké a szívedben élünk majd! Nagyon szeretünk téged drága kisbabám!

Szívem összes szeretetével, a te szerető drága édesapád: Jorgosz Szantorini”

Könnyek között olvasta már az utolsó sorokat, és szíve fájdalommal vegyes örömet érzett. Édesapja levele nagyon megrázta, mégis örült, hogy végre megtudták azt a tényt, amit még álmaiban sem tudott volna elképzelni. Gondolta, hogy a férfi levelében is az állt, hogy ő nem a vér szerinti bátyja, hanem örökbe fogadott gyermek volt. Apja kérte, hogy soha ne forduljon el Míkisztől, legyen mindig szerető testvére, és továbbra is úgy szeresse, mintha vérszerinti testvére lenne. Ezt minden további nélkül meg tudta ígérni, hiszen így érezte. Szívében tudta, hogy semmi nem változott, neki örökre az marad a férfi, aki eddig volt. Tisztázódott végre isten előtt is, amitől a legjobban tartott. Nem volt bűn az egymás iránt érzett szerelmük, és ez nagy megnyugvással töltötte el. Lassan oldalra fordította fejét és látta a meggyötört férfit. Gondolkodás nélkül, ösztönösen felállt, a lábai előtt letérdelt és karjaival magához ölelte a zokogó férfit. Halkan szeretetteljes szavakat duruzsolt a fülébe, míg meg nem nyugodott. Ekkor Míkisz felnézett, előbb Nikolasz kíváncsi és sajnálkozó szemébe. Megtörten, de annál határozottabban csupán egy mondat hagyta el ajkát, amivel mindent elmondott:

-         Örökbe fogadtak. – sóhajtott egy nagyot. Az ügyvéd megértően és együttérzően bólintott, majd kisétált az ajtón, magukra hagyva a gyerekeket.

Szorosan ölelték egymást, szinte fuldokoltak egyre csorgó könnyüktől, mentőövként kapaszkodtak a másikba, szeretetük adott erőt, hogy elviseljék és felfogják a levelek jelentőségét. Athina megértette szüleit, hogy nem akartak ezzel hamarabb fájdalmat okozni a bátyjának. Míkisz szíve mélyén kicsit haragudott rájuk, de tudta, hogy a két jó szívű ember csak az ő javát akarta. Továbbra is szerető szüleinek tartotta őket, és esze ágában sem volt eldobni a nevet, amit tőlük kapott. Hiszen gondoskodásukkal méltán vívták ki az ő fenntartás nélküli szeretetét, ha vérszerinti szülei, ha nem, akkor is. Büszke volt arra, hogy a Szantorini család tagja lehetett, és szeretett volna ezután is ide tartozni. Óvatosan eltolta magától a lányt, majd újra magához szorította. Homlokára csitító testvéri csókot lehelt, majd magával húzta, ahogy felállt. Rámosolygott megsimította a könnyes arcát és szeretettel ennyit mondott:

-         Menjünk haza húgocskám! Otthon már biztosan nagyon várnak.

VÉGE!

/ A történet minden része a képzeletem szüleménye, ha bárki felfedez benne a valósággal megegyező dolgot (pl.: nevek), az biztosan csak a véletlen műve. A szereplők is pusztán kitalált személyek./

46. fejezet

            A szerető gondoskodás, a testvéri szeretet és főleg a szerelmes odaadás megtette a hatását, Míkisz nagyon gyorsan javult. Közérzete soha nem volt még ilyen jó, csodálkozott is magán, ugyanis az utóbbi időben fiatal kora ellenére középkorú úrnak érezte magát. Rose társaságának és törődésének köszönhetően, és persze Athina féltő szeretetétől övezve újra fiatalnak érezte magát, életerősnek, olyannak amilyen valójában is volt. Boldogságát csak egy gondolat törte meg, ma volt a napja annak, hogy megjelenjenek az ügyvéd irodájában, és ez nagyon idegesítette. Az elmúlt pár napban vissza-visszatértek a gondolatai erre a tényre, vajon mit akarhat az az ember, amit nem lehet telefonon közölni? Görcsben állt a gyomra egész reggeli alatt, alig evett, ezt a szakácsnő is megjegyezte és szinte zokon vette, de Míkisznek sikerült meggyőznie őt, nem a főzte lett rosszabb. Athina is ideges volt, hasonló okok miatt, mint bátyja. Az öltözködésnél Níkosz próbálta nyugtatni, felajánlotta elmegy vele és támaszt nyújt, ha valami nem kellemes dolgot közölnének velük. A lány nagyon hálás volt neki ezért, de úgy döntött kettesben megy Míkisszel. Reggelizés után taxiba segítették a férfit és elindultak a Thesszalonikiben lévő ügyvédhez, végig szorították egymás kezét. A helyszínen a portás készséggel segített feljutniuk az irodába, ahol Nikolasz Parthakisz már izgatottan várta és hellyel kínálta őket. Nem húzta az időt udvarias kérdésekkel és üres csevegéssel, azonnal a tárgyra tért.

-         A szüleitek halálakor a végrendeletük mellé csatoltak egy olyan záradékot, amiben azt állt, hogy én, mint hivatalos ügyvédjük és családi barátjuk, őrizzem meg ezt a két levelet, és ha velük történne valami, haláluk után adjam át nektek. Azzal a kikötéssel, hogy meg kell várnom, amíg Athina is betölti a nagykorúságot. Amint ezt ti is tudjátok, ez megtörtént egy hónappal ezelőtt, így ide hívattalak benneteket. A levelek névre szólóak, egy neked Míkisz, tessék. És a másik neked Athina, itt van. – nyújtotta át a már sárgás színben játszó, de sértetlenül leragasztott borítékokat, rajtuk a már ismert családi pecséttel és apjuk cirádás betűivel. – Jobban tennétek, ha egymás és az én jelenlétemben olvasnátok el, ha valami olyan dolgot írnak, hátha a segítségetekre lehetek. De ezt nem tehetem kötelezővé, hiszen nektek szól gyerekek. – tette még hozzá barátságosan.

A két fiatal zavartan egymásra nézett, majd egyet értően bólintottak, felbontották a leveleket és az olvasásra koncentráltak, Nikolasz tapintatosan csendben maradt és töltött maguknak frissítőket. Természetesen nem tudta mi áll a levelekben, barátai voltak ugyan a szülők, de minden titkukat nem közölték vele sem. Így kíváncsian, de azért aggódva várt, hogy a két gyermek bizalommal forduljon hozzá. Míkisz ért előbb a levél végére, és szemei könnybe lábadtak, tanácstalanul forgatta a fejét és végül férfihoz nem méltóan hangos zokogásban tört ki. Fejében egyre csak apja szavai jártak:

  „ Drága fiam, Míkisz! Sajnálom, hogy ilyen körülmények között kell megtudnod az igazságot. Mindenek előtt azt kell tudnod, hogy anyád és én nagyon szeretünk, mindennek ellenére. Anyáddal nagyon sokáig próbálkoztunk, hogy gyermekünk szülessen, de sehogyan sem sikerült. Az orvosok nem tudták mi az oka ennek, mindkettőnknél rendben találtak mindent. Fájdalmunkban arra a döntésre jutottunk, hogy örökbe fogadunk egy kisbabát és úgy neveljük fel, mintha sajátunk lenne. A közvetítő sok gyermeket mutatott nekünk, de egyik sem volt olyan, mint te fiam. Amint megláttuk szőke fürtjeidet, pufók arcodat egyből tudtuk te kellesz, csak te lehetsz a mi kisfiunk. Anyád felé nyújtottad kicsi kezeidet és mi örökre a szívünkbe zártunk téged. Minden percben úgy szerettünk, mintha a vérünk lettél volna. Most azonban jogod van tudni, ki vagy valójában. Tudjuk, hogy elég erős leszel ahhoz, hogy feldolgozd ezt. Vérszerinti anyád francia állampolgár volt, 16 éves, egy kirándulás során tudta meg, hogy várandós veled, és a szülei haragjától félve, itt szült meg Görögországban téged, azonnal lemondva rólad. Az örökbefogadó intézeten keresztül így kaphattunk meg, így lehettünk veled boldog család. Vérszerinti apád ismeretlen, de szülőanyád neve Marie Clair Touchard. Ennyit mondhattak nekünk, mert többet nem akart elárulni magáról. Sajnálom fiam, hogy így kellett ezt megtudnod, de nem akartuk, hogy kisebbrendűségi érzésben szenvedj, mert úgy hiszed, kevésbé szeretünk, mintha a saját vérünk lennél. Nyilván felmerül a kérdés benned, hogy mi a helyzet Athinával? Ő az élet furcsa ajándéka. Anyáddal lemondtunk már arról, hogy valaha is saját gyermekünk legyen, de végül mégis megfogant. Azt azonban tudd, őt sem szerettük soha jobban, mint téged, drága fiam. Mi a Míkisz Szantorini nevet adtuk neked, remélem ezután is büszkén viseled majd e nevet és fiamként tovább adod majd a te gyermekeidnek! Természetesen jogod van a név megváltoztatására is, ha úgy szeretnéd. Mindenben fordulj bizalommal Nikolaszhoz, ő segíteni fog. Szívem összes szeretetével, maradok örökre szerető apád: Jorgosz Szantorini” 

45. fejezet

            Sziporkázó napsütés és madárdal ébresztette a Szantorini ház fiatal lakóit. Athina az ablakon beszűrődő fénysugarakban nézte kedvesét, amint mélyen szuszogva álmodik. Visszaemlékezett arra a napra, amikor a férfi megkérte a kezét és az emlékektől mosolyra szaladt a szája. Most már felfoghatatlannak találta azt, hogyan képzelhette, hogy valaha is haragudna rá ez a csodás ember. Elhalmozta szerelmével és törődésével, egy szavával sem bántotta meg soha és állandóan leste a legapróbb kívánságait is. Nem is hitte soha, hogy valaha így fog szeretni egy férfit. Már kislányos butaságnak tartotta a bátyja iránt érzett fellángolást. Ez az érzés azonban fényévekre volt attól az érzéstől, Níkoszt úgy szerette, ahogyan nő csak férfit szeretni tud. Helena néni egyszer azt mondta neki, hogy ez az érzés is elmúlik majd és nem biztos, hogy ilyen fiatalon Níkosz lesz az a férfi, aki mellett élete végéig elkötelezi magát, ő azonban érezte, hogy így lesz. Lágyan megcirógatta a borostás arcot, majd lágy szerelmes csókot adott a puha szájra, így keltegetve a még mindig szendergő férfit. Ma reggel idejében kell felkelniük, ugyanis két óra múlva a kórházban kell lenniük Míkiszért. Gyengéd cirógatására a férfi ébredezni kezdett és teste is éledezett már a pizsamanadrág alatt. Hirtelen mozdulattal maga alá gyűrte az ijedtében halkan sikkantó lányt és csókolta ahol csak érte. Szenvedélye egyből magával ragadta volna, ha Athina nem csusszan ki alóla és nem szalad be a fürdőbe. Níkosz utána vetette magát, de a csábos női idomok helyett már csak a selymes hálóing maradt a kezében. Lemondóan feküdt vissza és húzta magára a takarót, még van tíz perce, amíg szerelme végez a zuhanyozással.

            A másik szobában Rose már egy fél órája ébren volt, felöltözve és útra készen ült az ágyon. Nem tudott aludni, hiszen a kórházba mennek ma is, de ez most más lesz, hazahozzák végre a férfit, akit szeret. A baleset utáni nap, amikor meglátta a bekötözött férfit a kórteremben, akkor jött rá, hogy mennyire mélyen a szívébe zárta már Míkiszt. Nem akart beleszeretni, eddig tartotta magát az elveihez, soha nem keverte az üzletet a magánélettel. Azonban ebben az esetben nem tudta ezt megtartani, ez a férfi úgy hatott kőbe zárt szívére, mint egy hurrikán, ledöntötte a falakat és magával sodorta. Kellett neki Míkisz, örökre akarta. Lassan felállt és lefelé indult az étkezőbe, orrát megcsapta a csodás görög reggeli íncsiklandó illata. Hamarosan a többiek is csatlakoztak hozzá, hogy együtt élvezhessék a finom falatokat.

            A kórházban Míkisz már idegesen várta, hogy végre kiszabadulhasson innen. A gipszelt lába miatt még nehezen fog boldogulni, de még így is jobban fogja magát érezni, ha otthon lehet. Egy óra múlva nyílt az ajtó és egy szexi szőke angyal repült a karjaiba és ő azon nyomban szájon csókolta. Majd mosolyogva fordult a húga és Níkosz felé.

            - Úgy látom srácok, valakinek nagyon hiányoztam már. – nevetett és szerelmesen simogatta Rose karcsú derekát. – Menjünk haza, meghalok már egy jó kis otthoni kosztért, herótot kapok, ha még egy nap kórházi zselét kell ennem! – fintorgott tettetett utálattal, majd elnevette magát.

A vidám kis társaság elköszönt a nővérektől és elindultak haza. Kala Nera rég nem látott ismerősként üdvözölte őket, Míkisz beleszagolt a levegőbe és hangosan megkordult a gyomra, sült hal és suvlaki illatát hozta a szél a parti árusok felől. Dél volt már mire a házhoz értek, már terített asztallal várta őket a szakácsnő, akit Míkisz körbe is csókolgatott nyomban, amint meglátta a púposra rakott tálakat. Mindannyian belakmároztak és szinte mozdulni sem tudtak, pihenésre vágytak, a meleg elviselhetetlen volt. A szobájukban pihengettek, amíg el nem ült a meleg. Athináék végre befejezhették, amire reggel nem volt idejük. Míkisz is nagyon kívánta Rose-t, de nekik még várniuk kellett, amíg le nem veszik a gipszet. Ettől függetlenül megtalálták a módját, hogy élvezzék egymást úgy, ahogy csak tudják.

A Szantorini házat a szerelem és a szenvedély apró szikrái járták át, elfeledtetve mindenkivel az elmúlt év minden rossz pillanatát, nem számított most más, csak boldoggá tenni a másikat. Szeretni és szeretve lenni.

http://www.youtube.com/watch?v=UT7a47E75xU&feature=PlayList&p=D7451B0D5CC9DAA0&index=123

44. fejezet

             Athina fejében egymást kergették a gondolatok, egy röpke perc alatt kérdőjelek milliárdjai cikáztak át agya tekervényein. És nem találta a választ, vagy talán nem is akarta tudni a miérteket. A tények magukért beszéltek. Örülnie kellett volna a legtöbbnek, és így is volt, bár szíve azért még belesajdult egy-két látható apróságba, mint a csók, az ölelés, a szerető mosoly bátyja arcán. Nem tehet neki szemrehányást, hiszen ő is másba lett szerelmes, itt van neki Níkosz. Így volt rendjén, így kellett lennie, mindketten megtalálták a boldogságot más karjában. Egymás iránt érzett lángoló és bűnös szerelmük immár nem is tűnt valóságosnak, mintha csak álmodták vagy beképzelték volna. Mire gondolatban ide ért, szája mosolyra húzódott, szíve megtelt a bátyja iránt érzett, immár helyénvaló szeretettel, lelke megnyugvást talált a kínzó bűntudat és állandó szorongás alól. Még örülni is tudott az előtte álló nőnek, aki ugyebár a sógornője lesz, célszerű hát nem haragban lenni vele.

-         Meséld már el bátyuskám, hogy hogyan tartottad eddig titokban a menyasszonyod kilétét! Minden nap benn voltam nálad és eddig színét sem láttam. – szólt kérdőn, nézve a nő reakcióját.

-         Hát az úgy volt, hogy Rose megúszta apróbb karcolásokkal a balesetet és az üzlet miatt haza kellett utaznia Kubába, tegnap érkezett vissza, épp elkerültétek egymást. Akkor kértem meg a kezét is, de a történetet majd otthon elmesélem. – jött a válasz egyből.

-         Értem, hát ha már a bejelentések napja van, akkor én is közölnék valamit. – tette hozzá titokzatosan mosolyogva.

-         Halljuk! – mondták.

-         Én is mennyasszony vagyok, már egy hónapja megkérték a kezem. – tromfolt rá  az ő bejelentésükre hátra tett összekulcsolt ujjakkal, és gondolatban azon imádkozott, hogy Níkosz megértse, és ne tegyen neki keresztbe.

-         Ez nagyszerű! Nem túl korai ez még? –mondták egyszerre.

-         Köszönöm Rose! Nem Míkisz, nem korai, nem megyek rögtön hozzá, de szeretjük egymást. – jött a dacos felelet.

Ekkor az ajtón halk kopogást hallottak, Ophélia nővér nézett be az ajtón és közölte, hogy sürgős telefonja van Athinának, valami Nikolasz Parthakisz keresi. Jöjjön minél hamarabb a telefonhoz, és ezzel be is csukta maga után az ajtót.

Athina kerek szemekkel nézett a szintén csodálkozó Míkiszre. Mit akarhat tőlük a szüleik ügyvédje? A temetés óta minden hivatalos ügyet elintéztek, a papírok rendben voltak, a végrendelet hatályba lépett. Athina megvonta a vállát és kilépett a folyosóra, ahol majdnem Níkoszba ütközött. Elmondta neki, hogy telefonhoz kell sietnie, de a férfi csak bólogatott, hogy tudja. Az ügyvéd úr előbb a házba telefonált, ő irányította ide a kórházba. Sietett ide ő is, hátha szükség lesz rá. A lány felvette a nővérpultnál a telefont és figyelmesen hallgatta az ügyvédet. Konkrét dolgot nem tudott meg, csak azt, hogy amilyen hamar a bátyja egészségi állapota engedi, jelenjenek meg mindketten a férfi irodájában, fontos dologról van szó. A lány megmondta, hogy egy héten belül ott lesznek, Míkiszt pár nap múlva kiengedik. Aztán el is köszöntek egymástól. A lány zavartan nézett Níkoszra, nem tudta még most sem mire vélni ezt a dolgot. Azonban jobban foglalkoztatta az a gondolat, hogyan mondja el szerelmének az iménti kis hazugságát. Níkosz átölelte és megcsókolta, majd egy székre ültette, ő is leült és figyelmesen nézett rá. Tudta, hogy valami belül őrli a lányt, volt ideje kiismerni minden apró rezdülését is. Athina egy ideig lehajtott fejjel ült, majd minden elmondott attól a perctől kezdve, hogy belépett a bátyja szobájába. Níkosz meglepetten hallgatott egy percig, majd szája mosolyra húzódott. A lány félve nézte, nem épp ilyen reakcióra számított. Nézte a szép barnára sült arcot, ami oly kedves volt szívének, és várta a férfi válaszát. Meglepetésére csak egyetlen mondat hangzott el.

-         Kicsim, hozzám jössz feleségül?

Athina előbb azt sem tudta mit feleljen, majd egy boldog mosollyal a férfi nyakába borult és könnyei közt szipogva egy halk, de annál határozottabb igen rebegett. Ültek még egymást csókolgatva egy percig, majd együtt tértek vissza a beteg szobájába. Athina be is mutatta „újdonsült” vőlegényét. A két férfi előbb méregette egymást, felismerték mindketten ki a másik, majd végül kezet fogtak és barátságosan egymásra mosolyogtak. A látogatási idő leteltével Níkosz hazaszállította a két lányt a Kala Nera-i házba. Athina természetesen ragaszkodott hozzá, hogy Rose ne szállodában lakjon, amíg Görögországban tartózkodik, hiszen már a családhoz tartozik. Számára is meglepő volt ez, de szívből mondta. Este kellemesen megvacsoráztak és sokat beszélgettek. Megismerték egymást jobban, és Rose végre megbizonyosodhatott arról, hogy szerelme és a lány között már nincs testvéri szereteten kívül semmi.

43. fejezet

            Csigalassúsággal telt idő, de az is lehet, hogy csak egy remegő szív számára tűnt így. Ott ültek egymás mellett a fedélzeten, langyos este volt, Athina mégis reszketett. Szerelme karjaiban azonban megnyugvást talált, ha csak egy kis időre is. A félelem nem hagyta nyugodni, minduntalan megérintette, mint egy gonosz álom, ami mindig visszatér. Már hajnalodott, amikor Tesszaloniki kikötőjébe értek. Athina nem tudott értelmesen gondolkodni, agyát fagyos ködként borította a bátyja utáni aggódás. Níkosz a hosszú vonatút helyett taxit hívott és azonnal a kórházba vitette magukat, nem érdekelte a borsos viteldíj sem, csak mihamarabb oda érjenek, nem bírta nézni kedvese szenvedését. Athina a kocsiban el-elbóbiskolt, a lelki megerőltetés nagyon elfárasztotta. Níkosz most is védelmezőn ölelte és csitítóan, nyugtatóan ringatta.

A kórház előtt azonban a lány már újra éberen ült, alig várta, hogy az ajtó kinyitódjon, már szinte rohant az információs pulthoz. Ophélia nővér szája előbb mosolyba szaladt, majd arcán a szomorúság tükröződött amint megpillantotta a lányt.

-         Athina! Te vagy az? De jó, hogy ilyen hamar ideértél! A bátyád az intenzív osztályon fekszik, nehéz és hosszú műtéten esett át, de túl van az életveszélyen. Felébredt az altatásból, de még nagyon gyenge. Elvileg nem szabadna látogatókat fogadnia, de mivel rólatok van szó… akartam inni egy kávét, aztán megnézni, hogy van a beteg a 421-esben…- mosolygott cinkosan a lányra, majd ment is a folyosón a nővérszoba felé.

-         Köszönöm. - lehelte a lány utána, majd elindult a lift irányába.

A szobát kattogó és sípoló gépek zajának kavalkádja töltötte be, közepén egy alak feküdt, feje alig látszódott ki a kötés alól, jobb karja kötözve az ágyon pihent a mellkasa mellett, bal lába gipszelve egy tartón lógott a levegőben. Siralmas látványt nyújtott, ahogy a lány belépve meglátta hangos zokogásban tört ki.

Míkisz az érzéstelenítők ködös álmán át valami neszezést hallott, de ez más volt, mint az eddigi nővéri ellenőrzések. Nem ismerte milyen eredetű a zaj, de valami belső késztetésnek engedve lassan hunyorogva kinyitotta a szemét és meglátta a lány körvonalait.

-         Th..Thina… - formálta akadozó nyelvvel.

-         Igen, én vagyok bátyuskám! Hála az égnek, hogy életben vagy! – lépett közelebb az ágyhoz a lány. – Nem maradhatok sokáig, nem is szabadna, hogy itt legyek… de mindenképen látni akartalak, nagyon szeretlek! Most pihenj, itt leszek, egy lépést sem megyek sehova. Később visszajövök. – adott puha csókot a férfi bekötött homlokára.

A lány úgy is tett, ahogy mondta, napokig nem mozdult a kórházból, egy kényelmetlen összecsukható ágyon aludt, és annyiszor ment be Míkiszhez, ahányszor csak engedték. Níkoszt haza akarta küldeni, de ő makacsul tartotta magát ahhoz, hogy vele marad, csak annyiba egyezett bele, hogy a Szantorini házban aludt, de minden nap bement a lányhoz a kórházba. Egy hét múlva a férfi már olyan állapotban volt, hogy az intenzívről átkerült a lábadozóba, ahol már több ideig fogadhatott látogatókat. Athina ekkor Níkosz unszolásának engedve elhagyta a kórházat, de minden nap bement a bátyjához.

Egyik nap is épp boldog mosollyal lépett be a szobába, azonban a lába földbe gyökerezett a látványtól. Míkisz nyakát egy nő karcsú karja ölelte, vörös rúzsos szája a férfiére tapadt, akinek láthatóan ez cseppet sem volt ellenére, sőt odaadóan viszonozta a csókot. Athina legnagyobb bánatára, mielőtt kimenekülhetett volna, a huzat becsapta az ajtót az orra előtt. Ekkor a háta mögül meghallotta az ismerős hangot.

-         Á, Thina! De jó, hogy jössz! Hadd mutassam be neked a menyasszonyomat, Roset.

Remegő térddel fordult meg, és próbálta lenyelni a torkában lévő gombócot. Majd egy kínos perc után sután a kezét nyújtotta.

-         Örvendek! Athina Szantorini vagyok, Míkisz húga.

-         Én is örülök. Rosalia Morales, a menyasszonya. – jött a határozott felelet.