Gondolatmagok

Politikát zabál a hízó,
a megbízó a havibér,
és nem testvér a földlakó,
ólajtó mögött Föld a csatatér.

Fontos, hogy mit teszel, de fontosabb, hogy miért teszed.

Régóta foglalkoztat egy kérdés. Szeretem figyelni, elemezni embertársaim személyiségét, annak attitűdjeit. Nem vagyok szakember, de mint jó emberismerő, sok esetben megérzem a gondjaikat. Diszkréten megjegyzem: mindenkinek van. -nekem is
Sokat említik -szakemberek-, hogy a betegségek kiváltó okai, sok esetben lelki eredetűek. A következőkben, ennek igaza, nem fontos.
Az egészségügyben miért bevett gyakorlat, hogy csak a fizikális betegségekkel kell foglalkozni? Kötelező/ajánlott tüdőszűrés, rákszűrés, stb., miközben az emberek mentális egészségével nem foglalkoznak. Meggyőződésem, hogy minden embernek van kisebb-nagyobb lelki problémája, nevezzük: betegsége, ami hátrányosan hat a családban betöltött szerepre, munkában, mindennapi feladatok ellátásában, emberek közti kapcsolattartásban.
Minden bizonnyal jótékony hatással bírna a társadalom gazdasági teljesítményére is, ha polgárai mentális egészségére erőforrásokat fordítana. Pszichésen minél egészségesebb valaki, annál eredményesebben, gyakorlatiasabban tudd helytállni a mindennapi kihívásokkal szemben és talán még az is igazolódna, hogy fizikálisan is egészségesebbek lennénk.
Az egészségügy rendszerében kellene kialakítani az ezzel foglakozó osztályt. A körzeti orvos, ha úgy látja, illetve ha a betege kéri, beutalót adhat, ahol pszichológusok, egyéb szakemberek gyógyítják, fejlesztik az ember mentalitását, személyiségét.
A papok hasonló feladatot látnak el, de csak a hívek felé, ám nekik nincs olyan képzettségük, továbbképzési lehetőségük, illetve helyzetrálátásuk mint az orvosoknak, szakembereknek, hiszen utóbbiak a társadalmon belül ugyanazokat a helyzeteket élik meg, mint a hozzájuk forduló páciensek.
Már az óvodától kezdve, egy egész életen át figyelni (személyiségszűrés), illetve erősíteni kellene az egyén pszichikai fejlődését, mert úgy vélem, hogy az a fizikális egészséggel egyenértékűen fontos.
Felnőtt korra sok emberben alakul ki személyiségi gond, zavar. Számos esetben ez komoly betegségé mélyül, ami új probléma táptalaja is lehet. Ki tudja mennyi olyan ember él köztünk akik ezeket szégyenlik és titkolni igyekeznek, ami miatt nem fordulnak szakemberhez. Végül teljesen magukra maradnak a problémájukkal, amit természetesen nem tudnak önmaguk kezelni. Életükön át magukkal cipelik.
Van rákszűrés, tüdőszűrés. Miért nincs személyiségszűrés? Pedig ott is fontos lenne a megelőzés, hogy még a kialakulás elején kezelni lehessen és ne okozzon komolyabb, illetve további betegséget.
Családtag, barát, ismerős kapcsán, már jómagam is sokszor hallottam viszont, hogy az orvos a következőt mondta: a betegségének lelki oka van. Aztán ugyanez az orvos, a fizikális betegségét gyógyította, a lelkével -bevett gyakorlat szerint- nem foglakozott.
A szakrendelőkben, kórházakban, minden nap tízezrek állnak sorba. Vajon személyiségünk hány sebből vérzik?...

A társadalom talán negyedének a személyisége jórészt rendben van. De ha lenne egy rendszer, amely tudományos alapokon működve arra lenne hivatott, hogy az emberek személyiségét fejlessze, vajon milyen eredmények születnének? Ha már fiatal kortól kezdődően rendszeresen kapna minden ember személyiség fejlesztést (családban betöltött szerepről, eredményes iskolai tanulásról, munkahelyi feladatellátásról, intelligens viselkedési formáról, miért érdemes célokat kitűzni, megvalósítani, stb.), az a társadalom idővel vajon menyivel lenne eredményesebb, egészségesebb, civilizáltabb? Az iskolákban bevezették a hittant/erkölcstant. Talán eredményesebb lenne a személyiségtan. Ne azt tanítsák a gyereknek, hogyan legyen erkölcsös, hanem azt, hogy miért? De ez már egy következő téma.

Önmagad elfogadása, nem motivál a fejlődésre.

Nehezebb az élete annak aki mindenkit szeret.