Gyors (futó) gondolatok
Én csak szeretném hogy szerethessél
Telefonom merülőben, öt százalékot ha mutat
Egy hétig voltál csak "velem" ..legalábbis a közelemben
Nem nagyon kerestelek, nem hiszem hogy adnál számomra szabad utat.
Lassan tízet üt az óra, és én a facebookon keresem neved
Bejelölni? Minek, csak a homályból csodállak..Felesleges.
Lépni nem az hogy nem merek, igazából nem szeretnék..
Jó ez a tétlenség, így még nem temettem el a reményt
Hisz arra hogy viszont érezzel talán van úgy öt százalék.
A sors kísért tizenegy és huszonkettő, te is két egyes vagy.
Már már elvennéllek álmomban, csak a képzeletem gátat szab.
Álmaimban minden olyan egyszerű, de ha köszönsz már lángolok
Beérem ennyivel inkább nem kívanok többet hogy ez ne vesszen el
Kiszeretném várni míg eltelnek az évszázadok.
Megvárlak, csak adjon az ég alkalmakat, hogy láthassalak
Ha a lehetőség az ölembe hullik, ígérem nem habozok
De addig csak nézem az ablakból ahogy felszállsz
Majd elszáguldik veled minden reggel a buszod.
Ha tudnád mennyit gondoltam rád három nap alatt
Lehet hogy te a nevemet sem tudod, ..inkább nem is akarom tudni..
Amíg magamat álomba ringatom csak remélem hogy rám mosolyogsz
Nem vágyok álmatlan éjszakákra, válaszok nélkül tudok aludni.
Én megvárom hogy megfordulj rám nézz, és csak észrevegyél
Ha ehhez az kell hogy körbe járjam a világot és szemedbe nézhessek
Megteszem, mert én csak szeretném hogy szerethessél.
Először írok hozzád
Tudom innen már nincs több vissza
Átléptem, lehet nem kellett volna
Félek a bukástól, hogy a múlt kísért
De mindenre képes vagyok a szemedért.
Nem merek rád nézni félek, hogy megvakulok
nem tudom felfogni.. szeretlek? vagy mit akarok?
Rettegek a szívemben rémálmom, hogy lesz egy mégsem
Nem hagyom hogy megöljön a saját bátortalanságom.
Ezt most nem hagyom félben.
Könnyem lassan cseppé formálódik
Ezen az éjszakán úgy alszok el hogy egyedül vagyok
Hiányoznak a boldog percek, a régi magam, nagyon.
Engedem hogy elhagyjon kinek, minek menni kell, könnyem
Lassan cseppé formálódik, majd kicsordul, én csak hagyom.
Őszinte versek, összetépve fekszenek asztalomon
Kiszerettem a valóból, dolgozom a végső dalon.
És itt vagyok, most a sötét szobában, magányban, csak én
Szerelem, család, barátok, és boldogság nélkül csak én.
Istenem de egyedül lettem ezen a föld kerekén...
Sose lesz befejezés
Talán csak magamra kéne hagynod
Minden pillantás üzenet, mit képtelen vagyok
Megfejteni, de talán szebb is így az egész
Hogy csak fonjuk a szálakat, de sohase lesz kész.
Mikor szükségem lenne valakire
Rád nézek, majd nem számítok senkire
Mégértem hogy nem szabad
És tényleg nincs bennem harag
Néha, hiány... de levegőbe sutogott szavakkal
Próbálsz értelmet adni, könnyeimet szárítani izzással
Mit szíved képes adni
Akkor is ha tilos lenne szeretni .
Párás ablakon járnak ujjaid... üzensz
De hátra nézni már nem mersz.
Üres mellettem a hely, de te inkább állsz
Rád várok, de te mire vársz?
Fekete füsttel lassan elégek
Szomorú már a tekintet mit rád vetek.
De talán jó is ez így,
Írjuk kettőnk regényét, és sose lesz befejezés.
Szívem utolsó levele
Repül és csak szál szívem utolsó levele
Hajtja, viszi erősen szenvedésem szele.
Könnyek borították el az arcom utána
Utolért a búcsú keserű, sötét árnya.
A szívem gyors ritmusától semmit nem hallok
A zokogásom hangosabb mint a harangok.
Az érzelmeim általában jönnek-mennek
De a fájdalmasak sokáig zengedeznek.
Ezért most neked írom búcsúként ezt a dalt,
Hogy tud szeretlek, ha ott fent találkozunk majd.
És ígérem, hogy ott soha többé nem kérdem
Míg itt voltál mennyire is szerettél engem.