Gyors (futó) gondolatok

Szólít a kékséged.

Szólított, még amikor nem bújt benne annyi annyi...

Ahogy lesütöd, az imbolygó kétséged.

Te tudod, hogy én már hány

Idegen nyálát nyaltam le szád széléről?

Hánytatt a lány, hány a lány.

Igazán látnod kéne már,

Hogy igenis nélküled is megy a tovább.

De csak vár a srác vár, és vár.

Látod akit most ráncigálok magam után,

Ő igenis az új szerelmem.

Egy teljes életnagyságú új, más, következő, jobb, lány.

Azt hiszed még mindig?

Még mindig hiányzol?

Halálomig.

Üvöltos éjszakák némán megfulladnak,
Levegőért kapkodsz a saját könnyed
az örvény amiből kifelé nem táncolhatsz.
Már alig hallod a saját szívedet.

Némán szilárdan folyó éjszakák,
Lefekvés előtt bámulod
Az üresben kattogó órát,
Hogy meddig fog tartani mai rémálmod.

És keresed őt a nőt a gyilkost.
Hiányzik a párnárol, belebeszéled
a ciprust a karamellt az illatot.
Ájulás amilyen szaporán belélegzed

Egy slukkra az egészet.

Kivégzett téged is tesih az a kurva nagy szeretet.
Egy slukkra.
elszívott az élet.

a szemedben a megkönnyebbülés 

pezseg benne a stresszoldás

Ahogy elérted a buszt.

és én futok utánna 

dögölve szuszogva 

Felvillanó, cigi emlékek.

Visszhang: 

'Hazamennék. Vagy hozzád 

hozzád.'

Kár hogy a karmaiddal 

valaki másba 

kapaszkodtál.

És robog a busz 

Gomolygó füstjével 

Rám böffögi illatod.

Egy megálló 

két megálló

vajon én hányadik vagyok?

Ma táncolok veled 

talán az utolsót 

Vezetlek, te karmolsz.

Felettünk kifeszített 

Jézus, Jézus.

Valamit szakállába mormol.

Hallgatom, de elnyomja

A báli zaj 

És a zaj ahogy hidegen 

jéghidegen 

nézel rám.

Táncol velem egy idegen.

Front, kettős, hármas, vagy csak a villogó nap.

Kalapács, amivel valaki kopogtat a fejemen,

És, szagos bűze van, ha becsukom a szemem;

Titeket érezlek és a villogó sárga folyékony nap,

Ahogy abszurd fényével átszűr egyetlen képet.

Szájad a száján szakálla csiklandozz

Te meg valahová a távolba suttogod:

'Hogy képzeld most is csak rád gondolok.'

Karikatúrát festettél belőle a 'Szakál metál törpe'

Napocskát rajzoltál fölé és dedikáltad cifra betűkkel

Aztán életre kelt és most üvítően villog a csöndbe

Fél fényben megvilágítva a képet, a törpét és téged.

Hang nélkül maradok én ki magamhoz suttogok 

Miért kísértesz miért kellett dedikálnod a napot a nagyot?

Ez ilyen teh, kisajátítod majd árnyénként ott hagyod.

Mit suttogjak mit suttoghatok? már nincs név a számon,

Csak a szőrszál darabok amik pecsétet zárnak a szádon.

És a villogó kép ami túl valós ahhoz hogy elhigyjem 

Te mindig az igazat suttogod hangodon szelíden.

És te messze vagy...
Nem tudod milyen
Hiszen te te vagy
én pedig ilyen.

Este fél kettő kint, egy szalmabálán
Csak enyém, magam, és én
Megint nála alszol azon a kék párnán
én megint a mezőn, egy picit más a naplemente.

Visszafelé félek a sötétben,
De sietek haza, kulcs csörgés,
Ólom zár, vár ismerősen
Mennyi fájdalom volt az a nézés.

Hibáztatod magad hibáztatod
Pedig én sem voltam mindig őszinte
De te utálsz bántani magad bántod
Nyilvánosan vigyázol rám, de ehh

Mások vagyunk nagyon mások
Nekem mindenem a naplemente
Olyan szívesen lennék egyszer veled itt
De te messze vagy nagyon messze...

°°°°°°°°°°


És te nála vagy hehe
én pedig bárhol
Csak jó messze
Amerre a naplemente

És miért nem tudok úgy zenélni éjszaka
Mint ezek a nyomorult rovarok
Rapszódiát zizzennek, nem létezik karma
Remélem nem, mert bármi történne veled

Féltelek amikor hiányzol, fázok ha fáj valami.
Soha nem akarlak többé szeretni, beszélni,
De azért vigyázz, vigyázz magadra.
Vérezni érted aztán szó nélkül elmenni,
Golyót fogni, aztán más nevét magam elé nyöszörögni
Csakhogy ne értsd félre. Menekülök előled,
De visszaszaladok, hogy nekem kelljen belehalni.
Aztán élj azzal aki engem másol
Nevettem amikor befestette hajat is szőkére
Ha tudná nekem miket mondtál róla, de Bárhol
Észreveszlek ha szükséged lenne egy régi ex mérgére
Az első legeslegelső szőke kihűlt de féltő szívére.