Tündérvirág legendája

Tündérvirág legendája.

 

 

Messze túl a tengeren van egy gyönyörű tarka rét. Ezen a réten csodálatosnál csodálatosabb virágok nyílnak. Itt él Lizi a szivárványszínű pillangólány. Ő, pillangókirály legkisebb leánya. Lizi nagyon kíváncsi kis pillangólány volt. Egésznap kérdezősködött, repkedett a birodalomban mindent tudni szeretett volna. Mindenhova bekukkantott, mindenkihez kérdésekkel fordult.

Egy szép napon meglátott egy gyönyörű virágot. Olyan szép virág volt amilyet Lizi még soha nem látott. A virágnak bársonyos rózsaszín szirmai voltak, s az illata! Semmi máshoz nem hasonlítható, mintha a Föld összes bűvös eszenciája ebben a virágban gyűlt volna össze. Lizi leszállt a virágra, s meglátta a szirmokon a fényes cseppeket. Nagyon meglepődött. Miért sírsz, te gyönyörű virág? Kérdezte tőle. Vagy talán csak a friss harmatcseppek csillognak a szirmaidon? Nem Lizi, ezek nem harmatcseppek, ezek az én könnyeim, felelte a virág. Áruld el mi a bánatod, s ki vagy te? Azt sem értem honnan tudod a nevem. Még soha nem láttalak itt, pedig minden nap erre játszadozom. Tudod Lizi, én már sokszor láttalak, felelte a virág. Nagyon régen itt élek ezen a réten. Lizi erősen elgondolkodott a hallottakon. Akkor hogyan lehet, hogy nem vettelek észre? Azért, mosolyodott el a szépséges virág, mert láthatatlan vagyok. Ezen aztán még jobban meglepődött. Mondd csak, akkor most hogyan láthatlak mégis? Azért mert bizonyára különleges kis pillangó vagy. Nagyot dobbant a szíve az örömtől, amiért ez csodaszép virág különlegesnek tartja őt. De a bársonyos szirmokon egyre csak szaporodtak az apró harmatcsepp könnyek. Lizinek elszorult a szíve a nagy bánat láttán. Kérlek, ne sírj, kérlelte. Mondd el mi bánt, s ígérem, én segítek neked. Igazán, te segítenél nekem?  Igen, segítek neked, hogy ne legyél szomorú, bólogatott a kis pille. Ekkor a virág Lizi tenyerére hullatott egy apró harmatcsepp könnyet. S a virág azon nyomban el is tűnt, mintha soha nem is lett volna ott. A kis pillangó nagyon csalódott lett, mindhiába szólongatta a virágot nem látta sehol. Bánatosan megérintette a könnycseppet a tenyerén. S mi történt! Bársonykötésű apró könyvecskévé változott. Borítóján ez ált. Tündérvirág legendája. Lizi boldogan szorította magához a könyvecskét, s szállt is sietve haza, hogy mielőbb fellapozhassa. Örömmel látta, hogy a könnycsepp is ott fénylett a tenyerén. Nyakláncára fűzte a cseppet, és a ruhája alá rejtette. Nem szólt róla senkinek, s bizony jól is tette! Élt ugyanis Pillangó országban egy gonosz fekete pillangó. Mindenki félt tőle még maga a király is. A rét leg eldugottabb részén élt, nem ám virágházikóban, mint a többi lepke, hanem egy vén fa odvában.

Az arra járók furcsa zajokat hallottak, s ezért inkább félelmükben, ha csak tehették elkerülték a vén fát. Még a kíváncsi Lizi sem merészkedett arra, pedig nagyon szerette volna, tudni mit csinálhat egész nap az odújában a furcsa lepke. De apja, a király óva intette tőle. Amikor eljön az ideje, megtudod miért él elzárkózva a többi pillangó elöl, ígérte apja. Betartotta az ígéretét, s nem játszadozott arra a társaival. De most óvatlanul pont az odú előtt szállt haza. A gonosz pille pedig meglátta a könyvecskét a kezében. Nagyon mérges lett, hiszen soha nem lett volna szabad előkerülnie. Szerencsére későn vette észre az arra szálló pillangólányt, s már tudta megszerezni tőle. Visszasietett az odúba s elővett egy könnycseppet ő is. Pont olyat, amilyet a virág adott Lizinek. Csakhogy ez nem tündökölt szivárványszínekben, hanem sötétvörösen izzott. A harag színében. Belenézett a gonosz pille, s meglátta benne a virágot. S tudta, ha ő meg nem akadályozza, a virág hamarosan kiszabadul a cseppből, ahova száműzte. Sietve elővette varázsköpenyét, magára terítette hátha tehet még valamit, fennhangon ezt kiáltotta.

Hullathatsz bár ezer könnyet, könnyed bent tart mindörökre, gyémántbörtönödbe zárva, élj tovább a magányban.

A cseppje még vörösebben fényben izzott. A gonosz lepke letelepedett mellé, s azon kezdett gondolkodni hogyan szerezze meg a könyvet, és a szivárvány könnycseppet. Márpedig nincs vesztegetni való ideje, mert ha kinyílik a könyv, az egész birodalom megtudja szörnyű titkát. S ezt, természetesen nem akarta. Kitárta szárnyait, a vörös cseppre nézve így szólt.

Könnycsepp, könnycsepp mutass utat, vörös fényed, merre mutat? Hol van gonoszságom jele, amely bűnöm mutatja meg!

Ekkor teljes fényével felragyogott a kő, s utat formált sugárnyalábjával, amelyen a gonosz lepke elindult Lizi és a könyv keresésére. A mérge elszállt, mert bízott a csepp hatalmában.

Lizi már alig várta, hogy találjon egy csendes zugot, ahol elbújhat frissen szerzett kincseivel. Nem volt könnyű dolga, mert a palotában nagy volt a nyüzsgés. Pillangó ország ugyanis ünnepségre készülődött. Éppen száz évvel ezelőtt történt ugyan is valami, ami megváltoztatta a lepkék életét. Egy reggel arra ébredtek a birodalom lakói, hogy kiapadtak a lágyan csobogó patakok. Víz nélkül hogyan éljenek a virágok, virágok nélkül a pillangók? Összegyűltek a bölcsek. Királyom, szólt a legidősebb. Menjünk tanácsért Tündérvirághoz, a virágok királynőjéhez. Így tettek, csakhogy nem találták. El sem tudták képzelni mi történhetett. Valamit tenni kell, ezután a messzi hegyeken túlról kell vizet szállítani, határozott a bölcsek tanácsa. Így kell gondoskodni a virágokról. Azóta a hegyeken túli forrásokhoz jártak a lepkék. S most a király az évforduló alkalmából kihirdette, megjutalmazza legügyesebb vízhordóit. Ünnepséget rendeznek a réten, a virágok tiszteletére. Lizi kissé szégyellte, amiért nem szorgoskodik, mint a többiek, de mielőbb bele akart lapozni a könyvbe. Gyorsan átlapozom, gondolta. Szobájába reppent, elhelyezkedett, s dobogó szívvel nyitotta ki a könyvecskét. Azaz csak nyitotta volna. Csakhogy a könyv fedele nem nyílott. Elrejtette a párnája alá, s csatlakozott a többi kis pillangóhoz. Egész nap szomorú volt, ami feltűnt mindenkinek. Jelentették is a királynak, Lizi talán beteg lehet, mert nagyon csendes, szomorú. Magához hívatta apja. Mondd kedves leánykám, talán bizony beteg vagy? Nagyon aggódott Liziért, hiszen ő még nagyon fiatal pillangó. Vagy talán bánt valami? Nem apám, csak elfáradtam nagyon, ölelte át Lizi. Láttad ugye milyen sokat segítettem a virágok öntözésében? Az idősebb lepkék hordták a vizet, a fiatal pillangók pedig apró kis kannáikkal öntözték őket. Láttam bizony, nagyon büszke is vagyok rád! Egy szép napon te is a legjobbak közé fogsz tartozni. Szorgalmas vagy, s ez majd felnőtt korodban a javadra válik. Még az is lehet, valami csoda történik, s neked már könnyebb lesz. Miféle csoda apám? A király szeme homályos lett, megsimogatta Lizi haját. Talán.. feltör a föld mélyéről egy kis tó, s a virágoknak nem kell vízben szűkölködniük. De persze, szomorodott el a király, ez csak álom. Mert a tavacskák nem törnek fel csak úgy, mert nekünk ez a kívánságunk. Kár, szipogta a kis pillangó. De ígérem, én mindig szeretettel fogom hordani nekik a vizet, nap, mint nap. Ameddig csak élek. Ahogy ezt mondta, szíve fölött meleg simogatást érzett. Mintha csak a csepp simogatta volna meg. A király, ahogy lepillantott leánykájára, mintha különös fényt látott volna felsejleni a ruhája mögött. Én is elfáradtam, Lizi. Még a szemem is káprázik. Most feküdj le, késő van, pihend ki magad a holnapi ünnepségre. Jó éjszakát apám, búcsúzott el Lizi. Alig várta, hogy kezébe vehesse a titokzatos könyvet megint. Sehogy sem értette miért nem tudja kinyitni. Ezen törte a fejét egész nap. Párnája alá nyúlt, kivette a könyvecskét. Megsimogatta a borítóján a virágot, s felsóhajtott. Ó, te szépséges virág, hogyan tudnék én segíteni neked, amikor még ezt a könyvet sem tudom kinyitni. Úgy látszik még ehhez is kicsi vagyok. Most biztosan csalódtál bennem. Hiszen megígértem, hogy segíteni fogok, de nem tudok. Bárcsak te könyv, te meg nekem segítenél. Ahogy így kesergett, egy kövér könnycsepp gördült ki a szeméből, ráhullott a virágra. Abban a pillanatba feltárult a könyv magától. Lizi szíve nagyot dobbant a boldogságtól. A szivárványszín betűk csak úgy világítottak. Tündérvirág legendája, olvasta csodálattal Lizi. Te, ki e könyvet kezedben tartod, jól jegyezd meg minden betűjét. Száz évvel ezelőtt a virágok, és a pillangók még önfeledten, boldogan éltek ezen a csodálatos réten. Pillangókirály, és a virágok királynője Tündérvirág, közösen kormányozták a birodalmat. Egy napon új jövevény érkezett a birodalomba. Irigykedve nézett szét, s mindenkitől távol,

beköltözött egy vén fa odvába. Hiába kérték a lepkék, lakjon velük a virágházikóba, nem hallgatott a szavukra. Sőt még el is kergette őket. Csak este jött elő, amikor már békésen aludtak a többiek. Ugyan is, ő nem olyan volt, mint a társai. A birodalom lepkéi a szivárvány színeiben pompáztak, míg ő, csak egyszerű fekete lepke volt, nagy vörös pettyekkel a szárnyán. Egy éjjel, tovább repkedett, mint szokott, gondolta bejárja az egész rétet. Egyszer csak csodálatos fényt vett észre. Elindult megnézni honnan jön a nagy fényesség. Ekkor megpillantotta Tündérvirágot. A virág kedvesen megszólította. Miért jársz éjjel magadban? Mért nem csatlakozol a társaidhoz? Semmi közöd hozzá, felelt mérgesen a lepke. Talán a színed miatt vagy ennyire elkeseredett? Faggatta tovább Tündérvirág. Mert ha igen, ezen könnyen segíthetünk. Amikor a nap kel fel, meglátod a birodalom felett úszó szivárványt. Repülj át rajta! S ha a szívedben szeretet van, megajándékoz az ő színeivel. Olyan leszel te is, akár a többiek, akkor nem kell bujkálnod a csodálkozó tekintetek elöl. A lepke nem szólt semmit. Alig várta a hajnal első sugarait. Ám amikor a szivárvány felkúszott az égre, a szívében irigység volt, s harag. Szivárvány, adj nekem olyan színeket, amilyen a birodalomban senkinek nincs! Én akarok a legszebb lenni! Nem adhatok neked semmit, válaszolta a szivárvány. Mert érzem benned a gonoszságot. Azonban ha kitörlöd szívedből a haragot, kevélységet, gyere vissza hozzám! Akkor megajándékozlak csodaszép színekkel. A lepkének a szavak hallatán kicsordult a könnye. Összekeveredett a harmattal, s vörös cseppé változott. A lepke még irigyebb lett, összeszorította kezében a cseppjét, s hazament. Elhatározta bosszút áll Tündérvirágon, egyrészt, mert irigyelte a színei miatt, másrészt meg, őt okolta a kudarcáért. Hazaérve így szólt a csepphez.

Könnycsepp halld, amit mondok, haragomban hozzád szólok. Szivárványnak minden színe, Tündérvirág szépségével, száműzessen a semmibe, többé senki ne lássa meg! Éljen láthatatlan világba, szivárványkönnycseppbe zárva! Tónak vize, kiapadjon, szárazság birodalomra sújtson. Haragom lásd, rettenetes! Én uralkodom a szépség felett.

S így lett. A lepkék nagyon megrémültek, amikor felébredt a birodalom. S csak a kiszáradt tavat találták. A király összehívta az öreg bölcseket, megtanácskozni mi történhetett. De a bölcsek tanácstalanok voltak. Felség, szólt a legidősebb, menjünk Tündérvirághoz, talán tudja mi történt. Csakhogy nem találták Tündérvirágot. Hiába kérdezősködtek a többi virágtól hova lett a királynőjük, senki sem tudta. Ekkor a király magához hívatta a gonosz lepkét. Álnok kedvességgel ment a király elé. Te minden éjjel kint repkedsz, nem tudod történhetett? Nem felség, semmit nem láttam. Talán valaki átokkal sújtott le birodalmunkra. Ezen elgondolkodtak a bölcsek is. És, talán te tudsz segíteni? Kérdezték tőle. Segíteni nem tudok, de ha valóban ez történt, tanáccsal szolgálhatok nektek. Van egy könnycsepp, aki ezt megszerzi, az vissza tudja állítani a dolgok természetes rendjét. De ki tudná megtenni lepke? Kérdezték mindannyian. Az, akinek a legtisztább szeretet lakozik a szívében. Gyanakodva nézték. Honnan tudod mindezt? Ó, hosszú éjszakai utamon megsúgta a szellő. Én ugyan is megértem a szavaikat, hazudta. Pedig dehogy is értette, hiszen ő maga bocsájtott bűbájt a rétre, és Tündérvirágra. Ahhoz a feltételhez kötötte adassék meg egy igaz pillangónak, hogy feloldassa a bűbájt. Bizony a gonosz lepkének, éjjel nappal őrizni kellett a titkát, ettől még gonoszabbá vált.

Így történt Lizi, te vagy a kiválasztott, hallott egy suttogó hangot. Megérintette a nyakába akasztott cseppet, érezte, hogy ő szól hozzá. Olvasd, s jól jegyezd meg a varázsigét! Zárd a szívedbe, s amikor az első napsugár megérinti az arcod, mondd el az igézetet! De tudd, soha senki nem tudhat róla, mert azzal örökre börtönébe zárod Tündérvirágot, s néped. A kő még ragyogóbban feltündökölt. Ígérem suttogta a kis pillangó.

Ragyogj fényes napsugár, fényed hints szívemre rá, szivárványszín reggelén, tóban had mártózzam én. Messze tűnjön gonosz átok, a sok könnycsepp felszáradjon, szivárvány úton a fényben, lépjek a jóság elébe! Amint az igézet véget ért, eltűnt a könyvecske.

 

Lizi csodálkozva látta mennyire elszaladt az idő. A csillagok kezdtek kialudni az égen, s lassan közeledett a hajnal. Nem jött álom a szemére, izgatottan várta az első napsugarakat. De nem csak ő volt ébren ezen az éjszakán. A gonosz pille sem tudott aludni. Érezte, nemsokára véget ér a hatalma, mert nem tudott Lizi közelébe jutni. Hiába faggatta a cseppjét, nem válaszolt neki. Azt ugyanis nem tudta, amikor a könyv fedele felnyílik, s felragyog a szivárványcsepp az ő kövének a hatalma véget ér. Nem szórja tovább haragos vörös fényét. Egyedül maradt a pille, nem tudta merre kellene a virágházikók között mennie, hogy rátaláljon a kis pillangóra. S mivel magányosan élt, azt sem tudta ki is Lizi valójában. Így aztán meg sem fordult a fejében, hogy a virágpalotában keresse. Le, föl szálldosott a réten, minden házikóba be-bekukkantott, de sehol nem találta a kis pillangólányt. Így köszöntött rá a hajnal. Mást nem tehetett, hiszen már a nagy kóborlásban minden ereje elhagyta, leroskadt egy virágsziromra, s azonnal mély álomba is merült. Álmában nem érezte csúfnak magát, boldogan szálldosott a többi pillével a rét felett. A virágok integettek neki, ő pedig boldogan intett nekik vissza. Hancúroztak, fürödtek az édes virágillatban. Mikor elfáradt, a többiekkel együtt virágházikójában hajtotta álomra a fejét. Boldog volt az álma, s hosszú idő után melegség öntötte el a szívét.

Végre megcsillanni látszottak az első gyenge napsugarak. Lizi szépen megfésülte aranyló haját, széles fényes szalaggal kötötte össze, s elindult, hogy segítségére legyen Tündérvirágnak. Leakasztotta a cseppet a nyakából, s óvatosan a tenyerébe tette. A kis csepp felragyogott, Lizi pedig boldogan indult a fényösvényen. Felnézett a kristálytiszta kék égre, s látta amint kibontakoznak az első napsugarak. Belemosolygott a fényességbe, s elmondta a varázsigét. Amint elmondta, eltűnt a kis cseppecske fénye. De nem csak a fénye, a kis könnycsepp formájú kövecskéje is. Ekkor egy csodálatos lágy muzsika hangját hallotta. S előtte, ó igen! Előtte ott pompázott Tündérvirág. A hajnali szél, friss víz illatát hozta, s az égen fényesen ívelt a szivárvány. Tündérvirág lágyan hajladozott a gyenge szellőben mintha táncolna. Szirmain nyoma sem volt harmatkönnyeknek. A rét lassan benépesült a birodalom lakóival, döbbenten álltak a csoda előtt. Tanácstalan volt a király, s a bölcsek, miféle csoda történt. De legfőképpen, hogy ki tette?  Hiába ígértek jutalmat, nem állt elő senki. Látod apám! Mégis vannak csodák, lelkendezett Lizi. Gyanakodva figyelte a király legkisebb leánykáját. A szíve azt súgta, van valami köze ennek a csodálatos változásnak Lizihez. De nem szólt semmit.

Birodalom lakói, fordult népéhez. Azt ígértem, ma megjutalmazom a legszorgalmasabb vízhordókat. Ám, ti mindannyian egyformán szorgalmasak voltatok, nem tudnék válogatni köztetek. Szorgalmas derék vízhordók vagytok mindannyian. De kell nagyobb jutalom annál, hogy újra teli a kis tavacskánk vízzel, friss patakjaink újból csordogálnak. Ezért azt javaslom, ez a nap legyen a virágok ünnepe. S ezen túl, e napon minden évben virágkarnevált tartunk. A pillangók nagy tapssal, éljenzéssel fogadták a király bejelentését. Köszöntsük hát, a virágok uralkodónőjét, Tündérvirágot! Mire a pillangók ismét nagy éljenzésbe kezdtek. Köszöntelek benneteket! Hajolt meg Tündérvirág. Mi virágok, nagy hálával tartozunk nektek, mert megmentettetek bennünket.

A ti szorgos munkátok nélkül, ez a bűvös rét kiszáradt volna. Igaz, ti nem láttatok engem, én viszont figyelemmel kísértem életeteket, ez alatt, a száz év alatt. Nem árulhatom el, ki oldotta fel a varázslatot, csupán annyit, közületek valaki. Valaki, akinek legtisztább a szíve. Egy napon, majd megjutalmazom érte. Szirmaiból ekkor bűvös aranypor szállt fel. S beterítette a kis birodalmat.

A gonosz pille riadtan ébredt álmából. Hallotta a bűvös halk zenét, s tudta, gonosz hatalmának immár mindörökre vége. Magához vette apró tarisznyáját, elindult, hogy új rétet keressen magának. Egy hang azonban megállította. Gyere, ünnepelj velünk! Ide tartozol te is a pillangók népéhez. Bizonytalanul indult az ünneplő sokaság felé. Lelkében a sok szépség láttán, nem volt más, csak bűntudat. Szomorú volt, amiért oly sok időn át megfosztotta magát ettől a látványtól. Lépj közelebb! Intett neki Tündérvirág. Kérlek, ünnepelj velünk, mosolygott rá. Eljött a nap, amikor megfürödhetsz a szivárványban. Láttam az álmodat, s láttam a szeretet utáni vágyat, s a megbánást a szívedben, a sok bánatot a színed miatt. Tudnod kell azonban, ez a természet rendje. Nem vagy csúf, mint azt gondolod. Mi virágok, s ti lepkék, a természet összes színeit hordozzuk. Nézz csak szét a virágaim között. Vannak sötét színekben pompázóak is, mégsem tűnnek ki a tengernyi szépségből, s elégedettek. Tudod e miért? Tudom bólintott félszegen. Mert a szeretet megszínesít, széppé tesz. Ahogy mondod. Most indulj, s mártózz meg a szivárványban. Teljesítsd be az álmod. S a pille megmártózott a szivárvány színtengerében. Ahogy ott úszkált érezte a jót, és a szépséget. De nem ám magát látta szépnek! Nem. Az életet a réten, a társait, akikhez tartozik. Lizi figyelte a pillét. Nem érzett haragot iránta, hanem nagyon sajnálta, amiért olyan sokáig kirekesztette magát közülük. Hiába tudta mit tett, boldog volt, amiért a gonoszságot kitörölte a szívéből. Szeméből egy kis könnycsepp a harmatos fűre hullott, s gyönyörűséges piros virág lett belőle. Ámulva nézték a lepkék, miközben Tündérvirág sejtelmesen bólogatott. Elnevezték Pillangóvirágnak. Azóta is ott élnek a réten, évről-évre virágkarnevált tartanak. Valamennyi pillangó ezen a napon átrepül a szivárványon, s eléneklik a Pillangó dalt:

Köszöntünk rét te csodaszép, itt, hol az ég oly tiszta kék. Dalol a víz, a napsugár, pillangóraj csillogva száll. Susog a szellő, lágy zenét, ezer virág, lám táncra kél. Utad során, ha erre jársz, köszönj be hozzánk jó barát!

 

Ez hát, Tündérvirág legendája.