Segítség, nem tud úszni az aranyhalam!

anemone•  2012. január 28. 23:30

Anno'vember egy

Ma gondolnom kell rád.

A nem-rád-gondolás ma vád

Pedig már olyan jól ment

hogy ne legyél itt bent.

anemone•  2012. január 25. 07:12

Egy dohányos reggeli csüggedtsége

Reggel van.


Még mindig

élek.


Tudtam.


Az ember

már a cigis

dobozon

feketélő

halálos

ígéretekben

sem bízhat.

anemone•  2012. január 22. 07:14

Verset írok

Leülék verset írni. Töröm a fejem. Öszpontosítok. Lemegyek alfába, megérintem a tudatalattim fenekét.


Hoppá...


Valami... felrémlik... dereng... igen... az ihhhlet... yeah! (vagyis magyarul: azágyélusátneki!)


Megvan az első sor. Teljes. Gyönyörű. Az énem része.


"Ej mi a kő, tyúkanyó..."


Aztán lassan... a ködből kibontakozva jön - mit jön, elémront a második sor is:


"Tán csodállak, ámde nem szeretlek..."


Oké.

Petőfi megelőzött.

De jó úton haladok, igaz?

anemone•  2012. január 21. 12:02

A végtelen lét peremén

Sikeresen túl vagyok a 129900897652443799-ik reinkarnációmon.


Most katicabogár vagyok.


Az előző életemben ez volt a jelem az oviban.


Biztos csak véletlen egybeesés.

anemone•  2012. január 19. 08:18

Áginak

...Minden szó hazug. Betűk véletlenszerű halmaza, amelyek hallatára mint Pavlov kutyája, kocsonyás agyunk buta képeket nyáladzik. Mereven bámulom a számítógép üvegablakán megjelenő ákombákomokat, fekete vékony pacákat amelyek almát, kéket, szerelmeket jelentenek. Hagyom becsapni magam.


Nem tudom leírni azt, amit érzek. Bepötyögöm: rózsa. Öt leütés és kész? Elomosolyodom. Ez csak a címke. Egy, a világ díszleteire ráragasztott címkéi közül. Sárga, megfakult önragadós papírfecni. Semmi más.


Pár perccel azután, hogy megismertelek, valami forgószél féleség felragadta ezeket a elnevezésekkel teleírt papírkákat. Nem találtam őket a helyükön. Akkor, amikor a szemedbe feledkeztem. Egyszerűen nem találtam a szavakat. Most már tudom, miért. Az a fránya forgószél...


... és amikor a szél elült, a földre szállingóztak a papírfecnik. Én arra sétáltam, leguggoltam és összeolvastam a rajtuk lévő szavakat. Azután hazamentem és bepötyögtem ide, ebbe a fehér négyszögbe. Buta, összevissza, suta szavak.


Emlékszem, sokat meséltél nekem az Ürességről. Arról, hogy a pohár legnagyobb kincse az, hogy bele lehet önteni valamit. És a küllők közötti hiányról, ami miatt kerék a kerék. Azt mondtad, hogy ha nem lenne Nincs, nem létezne a Van se...


Most már csak az üresség maradt utánad. Már nem tudod elmagyarázni, nem tudod megmutatni. Azt, hogy hol van ebben az őrjítő semmiben az érték. Ebben a lyukban, bennem. És tudd meg. Minden pohár üres. Én ittam ki őket egymás után.


Hazug szavak. Átkozott, hamis versek.