Segítség, nem tud úszni az aranyhalam!
SzerelemA Matektanár szerelmet vall
Kezit csókolom, Évike!
Szeretnék elmondani valamit. Tulajdonképpen nem is tudom, hogy az, amit mondani akarok, abba a kategóriába esik-e, amelybe azok a mondanivalók, amelyeket mások mondanak, vagy nem. De mindettől függetlenül valamilyen kategóriába biztosan esik. Tehát legalább ebben a vonatkozásában mondanivalóm egy kategóriába esik a többi mondanivalóval. No de hagyjuk ezt - egyszerűen elmondom azt, amit el akartam mondani...
A Dolgoknak van elejük. A dolgok eleje előtt valószínüleg van egy pont: ahol még nem kezdődik el az elkezdődendő. Ez előtt a pont előtt is van biztos egy pont, ahol még nem kezdődik el a pont, ahol még nem kezdődik el az elkezdődendő.
Ez már valami.
De ez még semmi.
A valami még nem kezdődik el semmi lenni. És az, ami még nem kezdődik el semmi lenni, az még nem kezdődik el.
Egyszerre csak - ott a semmi.
Azonban, ami azt a bizonyos semmit illeti, képtelen vagyok eldönteni, melyik semmi valami, és melyik semmi tényleg Semmi.
Látja Évike? Pontosan ebben a pillanatban mondtam Valamit!
Most azon töröm a fejem, hogy a mondamivalómmal mondtam-e bármit, vagy mégse mondtam semmit...
Volna kedve velem vacsorázni?
Áginak
...Minden szó hazug. Betűk véletlenszerű halmaza, amelyek hallatára mint Pavlov kutyája, kocsonyás agyunk buta képeket nyáladzik. Mereven bámulom a számítógép üvegablakán megjelenő ákombákomokat, fekete vékony pacákat amelyek almát, kéket, szerelmeket jelentenek. Hagyom becsapni magam.
Nem tudom leírni azt, amit érzek. Bepötyögöm: rózsa. Öt leütés és kész? Elomosolyodom. Ez csak a címke. Egy, a világ díszleteire ráragasztott címkéi közül. Sárga, megfakult önragadós papírfecni. Semmi más.
Pár perccel azután, hogy megismertelek, valami forgószél féleség felragadta ezeket a elnevezésekkel teleírt papírkákat. Nem találtam őket a helyükön. Akkor, amikor a szemedbe feledkeztem. Egyszerűen nem találtam a szavakat. Most már tudom, miért. Az a fránya forgószél...
... és amikor a szél elült, a földre szállingóztak a papírfecnik. Én arra sétáltam, leguggoltam és összeolvastam a rajtuk lévő szavakat. Azután hazamentem és bepötyögtem ide, ebbe a fehér négyszögbe. Buta, összevissza, suta szavak.
Emlékszem, sokat meséltél nekem az Ürességről. Arról, hogy a pohár legnagyobb kincse az, hogy bele lehet önteni valamit. És a küllők közötti hiányról, ami miatt kerék a kerék. Azt mondtad, hogy ha nem lenne Nincs, nem létezne a Van se...
Most már csak az üresség maradt utánad. Már nem tudod elmagyarázni, nem tudod megmutatni. Azt, hogy hol van ebben az őrjítő semmiben az érték. Ebben a lyukban, bennem. És tudd meg. Minden pohár üres. Én ittam ki őket egymás után.
Hazug szavak. Átkozott, hamis versek.