A valóság

Az ég az igazság szennyezője; ott minden valóság felettünk van: az idő...

Az idő végtelensége, a szellem valósága, a többi sokasága. És bár a dolgok szívében a hazugság mozdíthatatlan: külön-külön semmi sem hamis, és külön-külön minden hamis.

Annyi ajtó nyílik az igazság óceánjára, és az, amelyik a legigazabbnak tűnik, az vezet el bennünket tőle. A valóság az, amelyet el kell kerülnünk, hogy száműzzük a hamis képzeletet.

A hegy, a völgy a valóság, és nem az a szépség, amit a képzeletünk a hegyekbe, völgyekbe varázsolt.

A völgy szépsége a képzeleted teremtménye, és a valóságos végesség csak egy ugródeszka a valóságos világ végtelen lehetőségeihez, amelyek azon túl vannak.

A valóság és a megvalósítás egy és ugyanaz, ahogyan a hallgatás és a befelé fordulás is összefügg. A valóság érzékelése olyan, mint a halál spontán teremtése, és érdes tárgyakat varázsol elő a jóllakott undorból. A valóság a semmi öröméért pusztul el, és mindaz, amit elpusztít, a giccs, a mozdulatlanság, az unalom: hamis és hazug.

Az égben, ami nem teremtett és örök, azt délibábként gúnyolják, de maga a valóság nem látszik a mindenségbe kilökődni. A valóságos-ami, amibe a lét kiürül: a képzelet; és a kevés kapaszkodó értelem álmában csak az nem képzelt, amit éppen elképzelt, amit másokban valóságosnak, kézzelfoghatónak tapasztalnak: gyémántkeménység, saját kérgükk, amorf kárhozatuk állandó rejtőzködésük ellen.