Nagy Géza-Szabolcs blogja

gezuka79•  2010. november 5. 18:20

Mítosz

Mítosz

 

jössz te még

és nem jöhetsz

vársz te még

de nem lehet

ölsz te még

s a sebeket

angyal szája

festi meg

halsz te még

s a hegeket

szilánktestű

ebek

kiknek szája

megrepedt

egyenként

emésztik

meg...

gezuka79•  2010. november 5. 15:14

Érosz átka

Érosz átka
 
bezárlak
az érzések
mormoló magányába
a rímek szeglet-határába
egy szál virágba...
csókba..
könnybe...
éjszakába...
az életbe melynek átka
átvilágít az éjszakába...
versbe zárlak
szavakba
bezárlak önmagamba...

gezuka79•  2010. november 1. 13:00

Mielőtt a kakas megszólal

Mielőtt a kakas megszólal

 

háromszor  mocsokban, sárban...

leköpött, vizes kabátban...

bosszúban, dühben, búban...

 

mielőtt a kakas megszólal....

 

háromszor meghalva, eltemetve

rugdosva, lökve fel a keresztre,

mocsokban fetrengve pogány haddal,

 

mielőtt a kakas megszólal...

 

háromszor kitaszítva,

véresen a földre dobva,

-átszegzett szavak ékezet-koszorúval-

 

mielőtt a kakas megszólal...

 

háromszor, mint ki vesztét érzi,

ítél, de eképp reméli:

van remény szívben, agyban...

 

mielőtt a kakas megszólal...

 

háromszor tagadom meg énem,

Istenben, Krisztusban, félszben,

elbődűlve, kihullt fogakkal...

 

mielőtt a kakas megszólal...

 

gezuka79•  2010. október 29. 18:48

Eltépett szonettek

Eltépett szonettek

I.

 Miképpen írhatnám meg versemet?

-“tizenkét sort, száznegyven szótagot”-

Hisz az idő engem is eltemet,

Amit magamból szavakba rakok:

Szerelem, élet, kihívás, fények,

Elfelejtett, magányos mondatok,

Önringató, csalfa messzeségek,

Elnémított vigasz-gondolatok.

Hogy is merném formába önteni,

Magamból azt a sóhaj-keveset,

Ha átélni nem tudom s érezni,

Titkot fejteni, amit keresek.

            Álom-utazás az egész élet

            És valóság-álom, ami éltet.

 

 

II.

 Ha füzetlapokon alszom is el

Minden este, ha eltévedtem már

S kiút nincs kóválygó életembe,

Egyszer majd valaki talán rám talál,

Tolmács nem kell értjük egymást, némán…

Fájdalmas megszólalni, rohadtul….

Ha mégis túlélném, mást akarnál,

Elhalkulóbbat, némát s szótlanul.

Nem vártam senkit, hogy velem legyen,

Kettős létemmel elkárhoztam már,

Ha azt mondtad –csoda- mondtam: legyen,

De most már megbántam és nagyon fáj.

            Az első lépések ingatagok,

            Mégis gyöngyszemek, velük maradok.

 

 

III.

 Ha dalt írnék, az csak rólad szólna.

Magányosan szép lenne és egyszerű,

S hiába űzném magam mámorba,

Tehozzád mindig visszatérnék én.

A világ rohangál össze-vissza,

És ha nem is vagyok mindig veled,

Az emléked bennem örök-tiszta,

Mit is adhatnék magamból neked?

Mosolyod ragyog minden reggelben,

Sötét, magányos sarkok mesélnek

Mozaik-kép az egész életem,

És próbállak összerakni téged.

            Egy gyűrött lapon emlék maradtál,

            Harmat-szavakba haldoklik a Nyár.

 IV.

Nézd, forog a világ te, gyerek

Forogj te is vele, és lásd,

Bambán mosolyognak az emberek,

Távolság nincs már csak néma fohász.

A kérdés eltűnt, te se kérdezz már,

Csak kószálj és ne gondolj magaddal,

Hisz az a vége, hogy senki sem vár,

Elnémul és meghal benned a dal...

Üres sorokkal, mit üzenhetek?

Ne várd válaszom, hisz én sem tudom,

Egy út maradt, amelyen mehetek,

S e vers, amivel magam biztatom,

             Hogy lesz még kikelet, virágos rét...

             Soraimat elhordja a szél, szerte-szét...

 

V.

Néha szíveden, nyiss egy ablakot,

És engedj engem beszállni rajta,

És ha repülni nem is tudok,

Ne zárkózz el előlem, önmagadba.

Emberek jönnek, tovább haladnak,

És látom bennük sötét-mindenem,

Feltámasztani téged, szavakban,

Lásd be végre, nem lehet kedvesem.

Az álom cifra orgiája,

Lehúz a semmibe, csábít, vádol,

Hogy velem voltál, senki sem látta,

Ketten együtt megszöktünk a mából.

            Múltunk ismeretlen, jövőnk még nincs,

            Lelkünk elkárhozott, testünk bilincs...

 

 

VI.

Édes a szerelem, amíg érzed,

Hogy itt van veled és tiéd a vágy,

Mégis elszáll belőle a lélek,

S az emlék a legdurvább mostohád.

Olyat szeress, ami tiszta, örök,

És végig kísér poros utadon,

S ezer szétszakadt néma part fölött,

Fölemel, ha kell, titkos vágyakon.

Ha elmúlnál az legyen fenség,

Tiszta, kísértő és némán csendes,

És mozduljon meg a bágyadt mélység,

És hallgassa mit mesél a fenyves.

            Valahol szerelembe születtünk...

            És halálba menekülve megyünk...

 

VII.

Jönnek majd úgyis mások és jobbak,

Fekete ruhában lesznek majd ők,

Poklot és mennyet megalkuvóbbak,

Lángok, folyosók, örök-dübörgők...

Elsöpörnek mindent, én is megyek,

Eltűnnek a tiszta, sikló folyók,

Porrá zúzódnak az örök hegyek,

Minden semmivé válik, ami volt.

Téli utakon menekülök majd,

Hol minden fehér, megfagyott világ,

Jeges óceán, menekülő part,

Halált hozó, égett liturgiák.

            Múlt s jövő vágyódva ölelkeznek,

            Amiből születik majd egy új Kezdet...

 

gezuka79•  2010. október 15. 18:25

Reggeli vázlat

 Reggeli vázlat

arcom mögé rejtettelek…

még aludtál…

a hangok utáni semmibe gyömöszölt halk sikoly

ösztön-várat ostromolva…

a párnahuzat bágyadt tekintetében

 már semmi sem volt a régi…

megfordultál

s betemetted magad önmagad gyönyöreibe…

izzadok.

gyönyör-rándulások…

csók-marcangolta

barikádok mélyén

újra felpuffadtak a pipacsok…

még aludtál.

és én arcom mögé rejtettem

azt  a pillanatot

amit önző módon

mindenki megtart magának….

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom