Nagy Géza-Szabolcs blogja

gezuka79•  2011. február 6. 17:14

Ősz

Ősz

roggyant szél fúj

a szellem-város fekete utcáin

hétköznapok skáláin

lassan csúszik a lusta idő...

 

halk halotti mámor vesz körül

az elátkozott tartományban

virágok fehérben

vörösben

sárgában

beteg színek

agyonázott világ

szétrothadt falevél-harmóniák

szétszedve fetreng a park

halott-esők kiszikkadt agyak...

házak falainál ordít a süket szél

s árnyékok álarc-mosolyainál

az Ősz mesél:

ha nem jöttem volna

csend sem volna...

a csend szült s arca

szürke színek rejtekében

szeretkező hajsza...

 

 

gezuka79•  2011. február 3. 20:52

A magány dimenziói

A magány dimenziói

(kinga táncol)

 

lassan elolvad a járda

meztelen dióhéj-sarka

fénycsíkok légiói indulnak

harcba...

pörögve forog a vágy

kingától délre és keletre

a horizont szempillájára szegezve

északtól nyugatra

hajlik a csend...

árnyéka rabságba tart

testét szín-vágyak szítják

szeme örült fényébe

hamuszagú álmok sikoltanak....

míg táncolt...

három perc volt

a mese

az élet

a holnap...

 

(az eső és kinga)

 

hangok utáni sorok

fetrengő vízcsepp

s a rozsdás csatorna végtelen

labirintus-sötétjében

a mozgó tárgyak

meredten belehalnak

a reggelek kárpitjába vésett

semmiségbe...

 

(kinga sír)

egyenként fésülködött

a mozdulatlanság könnyeiben

belerezzent a tébolyult

alkonyatba úszó tükörtörmelék

a lábak elszáradva roskadoztak

az álmok megszakadtak

a szerelmek hallgattak

a tükör arca visszaverte fényét

az aprón gördülő könnycseppeknek...

 

gezuka79•  2011. február 3. 20:47

Fény-ölelés

Fény-ölelés

 

és  így és úgy tétován

elmosódó havak hajnalán

hajamba kapaszkodik

a fáradságtól részeg magány

árnyék-nyalábok ölelnek....  

tovább állok.

túl az elmosódó tetőszerkezet

meredt szegletén...

túl az ölelkező ígéretek

zavaros vizű taván

újra rám vár a magány

 

gezuka79•  2011. február 3. 20:43

Mindig

Mindig

 

mindig az emlékek szebbek

mindig az álmok édesebbek

mindig a hibásak védekeznek

mindig  a halkabbak lényegesebbek

mindig a hívők ténferegnek

mindig a másak szédültebbek

mindig a merészek őrültebbek

mindig az igazak félénkebbek

mindig az erősek gyengébbek

mindig az ideálok fényesebbek

mindig a nemszép lányok szebbek

mindig az őszülök gondterheltebbek

mindig a félők féltékenyebbek

mindig a bátrak nyögdécselnek

mindig a szavak raknak tesznek

mindig a mondatok meredekebbek

mindig a rímek ölelkeznek

mindig a patkányok melegednek

mindig az évek keskenyebbek

mindig az utak szélesebbek

mindig a jóllakottak éhesebbek

mindig a virágok kedvesebbek

mindig a szemek nedvesebbek

 

gezuka79•  2011. február 3. 20:37

A korlátok összemosódnak

A korlátok összemosódnak

 

gyöngyszemeknek  tűnnek soraim

egy gondolatnyi metszés-füzéren

város az élet

nyüzsgő...kavargó...bosszúálló

tudatom rímszegletén

átlépek egy n.-ik dimenzióba

s tenyeremben meghal a város....