Nagy Géza-Szabolcs blogja

Ez volt hát a század

Ez volt hát a század,

s ami még megmaradt.

Öleld át lelkedben a fákat,

s a meggyílkolt szavakat.

Ez volt hát az öröm,

Ez volt hát a könny,

Ez volt hát a szenvedés,

s ami még talán jön....

Ez volt hát egy ország,

s ami még megmaradt.

Ez volt hát a szabadság,

s amit még mindig nem szabad.

Ez volt hát a harc

a tűző nap alatt,

Ez volt hát a szenvedés,

s még nekünk is maradt....

2002, Kolozsvár

Eső

csendben csobbanó

csillanó csillogó

cseppek csorognak

csurranva cseppenve

megered  csábítón

csiholva tüzeket

lelkemben megremeg

egy végső gondolat

merre vagy?

Levelet írok neked

könnycseppnyi mondatok

peregnek tollamból

aztán elsírják magukat

a szavak

mint riadt kisfiúk...

Gyönyörűm, ha az éj leszállt

Gyönyörűm, ha az éj leszáll,

 mint álmos tollú, bús

őszöktől megfáradt sápadt arcú madár...

találkára hívom bogár-szemed,

perceket kérek a zsarnok időtől, habár

az elmúlás húz a mélybe temet...

lila virágszirom-hajadra festve

egy álmos-csókos délután,

mikor az árnyék görcsösen fáj,

ha csókot lehellek gyönge kezedre

nehéz testű fák alatt

elfelejtett falevelekre fektetve arcodat

s lassan már az sem zavar,

ha csillagok vigyáznak ránk

s nedves az avar....

gyönyörűm, ha az éj leszállt

illatos gyönyör-szárnyakon

leheletnyi léptek hamvát

beborítják szürke, fáklyás magányú

éjszakák....

gyönyörűm, ha az éj leszállt

lustán botladozó szócsatákon át

gépbe kattogtatom hajadnak illatát,

szemednek szusszanásnyi máglya-csillagát

ha az éj leszállt.....

Lágy ezüstszálakon érkezik a bágyadt Ősz,

Recsegő, száraz gallyon lépked az öreg csősz,

S mint mikor a madár elhagyja a fészket...

Az ösvényen visszanézek...hátha jössz.

A köd legyőzte az utolsó fénysugárt,

Nem keresi a dalos madár a párját,

A tó ezüstje eltűnik, s a víz lassan befagy,

Minden fűszálon, vízcseppben te vagy.

Egy egész nyár volt, s te mégsem jöttél,

Most hűvös van s újra hideg lesz a tél,

S ahogy jönnek a várt fényes ünnepek,