Nagy Géza-Szabolcs blogja

Kép

arc  végtelenkék

s barázdált

benne tűnő álmok…

haja összegyűjtött csillogás:

szelek, szárnyak, vadvirágok…

ruhája fehér, mint gyöngyöző harmat

felette mindent takargat

alatta minden titok…

színei bársonyában

fekszik a vászon-ágyon

szemében élednek

rég szunnyadó álmok

mozdulatlanságában

megmozdul a világ

 miközben ecset-keze

felém nyújt egy virágot

Hamupipőke tánca

 

estétől erre

hajnaltól újra

keresem őt míg

léptemből futja

estétől erre

hajnaltól újra

tart még az éj

sikító kurva

álmomat temettem

ágyba fektettem

pihenjen....

topánkája illatát

űzöm vadul

az éjszakában

estétől erre

hajnaltól újra

éjszakák ölnek

sikító kurva

lépted mindent

betemet

szavakat 

csókokat

szemeket

arcokat...

Hajnalok tánca

 

indulok

megyek

hetedszer

utoljára

mesébe

harcokba

frászba

 

derengő

kendő

kábult

az éj

fekély

a kéj

míg ölellek

ne félj

mind itt

vannak

s ha mégis

mennek

a hajnalok

maradnak

mindig

maradnak

 

egy tangó

egy keringő

és máris

részeg a

vágytól ő

 

lakkcipő

hajnal

fehérre

mázolt

fekete

harmattal

Szemek tánca

 

egy kettő

három négy

zománc-kék

lila-sárga

a mázolt ég

szemek

szemed

átkarol

 betemet

vigasztal

álomban

mesében

dalban

egy kettő

halotti-magány

fehér szemfedő

fekete szemöldök

meg vörös

lángoló

és különös

ahogy a semmibe

olvad

két szempár

tánca

lilára dörzsölt

indigó

ránca

 

Mítosz

 

jössz te még

és nem jöhetsz

vársz te még

de nem lehet

ölsz te még

s a sebeket

angyal szája

festi meg

halsz te még

s a hegeket

szilánktestű

ebek

kiknek szája

megrepedt

egyenként

emésztik

meg...