Nagy Géza-Szabolcs blogja

Érosz átka
 
bezárlak
az érzések
mormoló magányába
a rímek szeglet-határába
egy szál virágba...
csókba..
könnybe...
éjszakába...
az életbe melynek átka
átvilágít az éjszakába...
versbe zárlak
szavakba
bezárlak önmagamba...

 Reggeli vázlat

arcom mögé rejtettelek…

még aludtál…

a hangok utáni semmibe gyömöszölt halk sikoly

ösztön-várat ostromolva…

a párnahuzat bágyadt tekintetében

 már semmi sem volt a régi…

megfordultál

s betemetted magad önmagad gyönyöreibe…

izzadok.

gyönyör-rándulások…

csók-marcangolta

barikádok mélyén

újra felpuffadtak a pipacsok…

még aludtál.

és én arcom mögé rejtettem

azt  a pillanatot

amit önző módon

mindenki megtart magának….

Őszi színek

Most minden vörös, sárga és kék,

Fehér, barna és aranyszínű.

Árnyakra bontják a hangulatok,

Szívemben a ködös reggeli fényt.

Most minden magány és elmúlás,

És csak emlékek már a régi hajnalok.

Haloványabb fényekben játszik az est,

Párásabbak reggel az ablakok...

Most minden te vagy és én,

És színkockákkal játszanak a fák,

Vágyak és hangok tűnnek el,

Egy elfelejtett horizont szegletén....

Eső

csendben csobbanó

csillanó csillogó

cseppek csorognak

csurranva cseppenve

megered  csábítón

csiholva tüzeket

lelkemben megremeg

egy végső gondolat

merre vagy?

Levelet írok neked

könnycseppnyi mondatok

peregnek tollamból

aztán elsírják magukat

a szavak

mint riadt kisfiúk...